Promóció
Bármiből lehet lakóautó. Igen, Jeep Wranglerből is

A Jeep Wrangler EarthRoamer XV-JP-ből csupán 12 készült, az egyik most éppen eladó.
A lakóautózás életforma, és nincs olyan, hogy valamiből ne lehetne lakóautót faragni. Persze, vannak egyrészt a gyári motorhome-ok, sokszor bőven kimerítve a luxus fogalmát, valamint vannak a kisbuszból, furgonból akár házilag kialakított megoldások. De miért ne lehetne ilyet építeni sima személyautóból, kombiból, vagy akár terepjáróból is? Oké, ezek talán nem követik maradéktalanul a lakóautó szótári definícióját, de az EarthRoamer-féle Jeep Wrangler például úgy biztosít alvóhelyet, hogy közben bárhol elmegy.
Az EarthRoamer egy olyan cég a coloradói Daconóban, amely a kilencvenes évek óta épít lakóautókat, expedíciós járműveket, ehhez pedig népszerű összkerékhajtású platformokat vesznek alapul. Fennállásuk óta folyamatosan növekedett a dolgozók létszáma, most közel százan vannak, és mindeddig durván 300 építésen vannak túl. De ebből a háromszázból mindössze tizenkét esetben indultak ki a Jeep Wrangler JK-ból, azaz a kedvelt terepjáró 2006 utáni generációjából.

A JK a maga idejében új fejlesztésű létraalvázzal érkezett, merev hidas futóművel és természetesen négykerékhajtással – noha rendelhető volt hátsókerekesként is. Kezdetben 3,8-as V6-os benzinessel szerelték, majd ezt leváltották a 3,6 literes Pentastar V6-ra, ezek mellett egy négyhengeres, 2,8-as VM Motori dízel szerepelt a kínálatban. Ez utóbbi van abban a 2008-as példányban is, ami a napokban kelt el a Collecting Cars oldalán.
Ahogy a képeken is látható, jobb kormányos kivitelről van szó, amit eredetileg az Egyesült Királyságban helyeztek forgalomba. Innen szállították át Amerikába, hogy az EarthRoamer elvégezhesse az átalakítást. Ekkor kapott ARB levegős differenciálzárakat, a TeraFlex futómű öt centit emelt a hasmagasságán, az Old Man Emu rugókat és a Falcon gátlókat kimondottan a komoly igénybevételhez tervezték. Felszereltek egy AEV snorkelt és egy Warn csörlőt is. Ha pedig már expedíciós vagy lakóautós profilban gondolkodunk, nem hiányozhat a tetősátor, került be mosogató, egy Isotherm hűtő, Road Chef kempingsütő, továbbá Blue Diamond vécé is. Ezután került haza Angliába.
Az átszámolva 11 millió forintnyi angol fontos ár nem tűnik túlzónak, nyilván maga a Jeep sem filléres cucc, idehaza 8 millió körül indulnak a JK-t, ez a darab pedig alig 100 ezer kilométert futott. Ha pedig még az átépítést is hozzávesszük, nem csoda, hogy egész sokan licitáltak rá.
Nézd meg a Jeep Wrangler EarthRoamer XV-JP képeit galériánkban:
Ha érdekel a vadregényes tájakon való kalandozás, az InStyle Men nyomtatott számát keresd az újságárusoknál, Tanzániába is ellátogatunk.

Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.