Bő egymilliárdért neked is lehet Batmobilod

A Nolan-féle trilógia Tumblerének replikája készül kis szériában, csak sajnos utcán nem használható.
Amióta Batman a bűnt üldözi Gotham városában, azóta szüksége van valamilyen járműre is. Bár időről időre repülővel és motorral is látni, azért a leggyakrabban a Batmobillal száguld. Persze a képregények lapjain és a tévés-filmes adaptációkban számos formában láthattuk a Batmobilt, nagyon jellegzetes volt a hatvanas évekbeli, Adam West-féle sorozat Lincoln Futurája, a Tim Burton-mozi autója, és persze a Nolan-trilógia Tumblere.
Ez utóbbit, pontosabban annak replikáját most akár meg is lehet venni. A Relevance International megbízásából ugyanis az Action Vehicle Engineering készít belőle egy tízdarabos limitált szériát. Az autókba 6,2 literes, LS3-as V8-as motort építenek, ez 532 lóerőt és 659 lóerőt tud. Ehhez négygangos GM 4L85-E automata váltó társul, amit akár váltófülekkel, manuálisan is kapcsolgathatunk. A Tumblerek hajtóművét is igyekeztek leutánozni, de tüzet azért nem hánynak maguk után ezek a kocsik. Anyaghasználat terén a szénszálas és üvegszálas műanyagra, valamint a kevlárra szavaztak, de még így is 2,5 tonnát nyomnak a replikák.
Belül persze digitális műszeregység, több tízhüvelykes képernyő, klíma és GPS várja a sofőrt és utasát, akik versenyülésekbe ülhetnek és ötpontos biztonsági öveket kapcsolhatnak be. A kétüléses Tumblerek kizárólag balkormányos kivitelben készülnek.
Noha az autók teljesen működőképesek, sajnos forgalomba nem helyezhetők, így legfeljebb otthon a kertben vagy a nappaliban lehet velük csapatni. Már ha van ott elég hely, de azért aki a hárommillió dolláros, átszámolva úgy 1,1 milliárd forintos árat ki tudja csengetni, talán ezt is megoldja. Amúgy az erősen limitált széria tíz példányát nem olyan egyszerű megszerezni. Először regisztrálni és igényelni kell, aztán a gyártó tesz ajánlatot azoknak, akiket kiválaszt. Ha elfogadjuk, már csak a foglalót kell befizetni, és kábé 15 hónap múlva megkapjuk az autót.
Nézd meg jobban a galériában!
Robert Downey Jr. 10 legjobb filmje a közönség szerint
Emlékezetes alakításokból nincs hiány a zseni, milliárdos, playboy és emberbarát színész pályafutásában.
Bradley Cooper ruhaválasztása annyira tavaszias, hogy szinte már kihagyhatatlan
Bradley Cooper egy régi klasszikust kapott magára, mi pedig, hogy könnyítsük a dolgodat, hoztunk is hozzá pár jó kis shoppingtippet!
Tűzoltóautóból mobil söröző? Ebből a Mercedesből megcsinálták
Hosszú évekig az életmentést szolgálta, most pedig már a szórakoztatás a fő profilja ennek a Mercedes-Benz LPK 608-nak.
Vasember és Pókember mellszobrával indít új kollekciót a Lego
A jövőben nemcsak szuperhősök mellszobrait építhetjük meg kis kockákból, de ez a kettő is egyértelműen gyűjtői darab.
Már ilyen kevés alkohol is fokozza a demencia kockázatát
Nem feltétlenül kell nagyivónak lenni ahhoz, hogy a pia már a mentális hanyatlásunkat is felgyorsítsa.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.