Promóció
Építenél egy Batmobilt? Itt van hozzá egy kaszni!


Az egyik legnagyobb kihívást valaki más már megoldotta, most már gondolkodhatsz azon, milyen technikát építs bele.
Minden idők egyik legismertebb, legjellegzetesebb Batmobilja az az autó, amelyet az 1989-es, Tim Burton-féle filmben használt a Denevérember. Sokan nőttek fel úgy, hogy ennek a kicsinyített mását tologatták a szőnyegen, közben talán arról is ábrándoztak, milyen klassz lenne életnagyságban, és hogy ha nagyok lesznek, majd nekik is lesz egy pontosan ugyanilyen. Most itt a lehetőség, a kezdőlökés, hogy ezt meg is valósítsuk.
Az eBay-en ugyanis felbukkant egy üvegszálas karosszéria, amely a képek alapján elég hűen hozza azt, amit Burton nagyszerű alkotásában láttunk. Az eladó nem oszt meg róla túl sok részletet, az viszont biztos, hogy egy működőképes, bár törődést igénylő Chevrolet Corvette C4 is jár hozzá donornak, amivel akár össze is házasítható a kaszni. De persze mindenkinek saját döntése, miként építené meg álmai Batmobilját: a motor, a váltó, a futómű, a fékrendszer és egyéb alkatrészek terén is milliónyi variáció létezik.
Amúgy a filmes változat is Chevy-alapokra épült, csak éppen nem Corvette-ére, hanem Impaláéra, amit jócskán megtoldottak, tengelytávja 3,5 méter körüli volt. Az Impala V8-asa automata váltón keresztül hajtotta meg a hátsó kerekeket. Nyilván a vásznon ennél látványosabbat kellett gurítani, így a kocsi farrészénél utánégetőt imitáltak. Csupán két példány készült a forgatásokhoz, ezeket használta a stáb a Batman és a Batman visszatér munkálatainál is. Három további példányt promóciós célokra állítottak össze. Ezek egyike a Petersen Museumban található.
A különleges karosszéria amúgy nem olcsó, bár ha a donornak szánt Corvette-et is figyelembe vesszük, a 10 ezer dollár, azaz durván négymillió forint még talán nem is olyan elrugaszkodott. Időközben viszont véget is ért az eBay-es árverés anélkül, hogy egyetlen ajánlat is érkezett volna. Ki tudja, talán hamarosan újra feltűnik.
Galériánkban a mozitörténet legjelentősebb maszkjait nézheted meg. Vajon Batmané is köztük van?

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!
Szinte már visszafogott a Jacob & Co. Keresztapa-órája
Ezt a visszafogottságot persze csak a korábbi kiadásokhoz képest kell érteni, amúgy kétféle dallamot játszik a Jacob & Co. The Godfather II.
Miért olyan nagyok az elvárásaink, ha randiról van szó?
Vannak olyan igények, amelyek teljesen érthetőek, és az érdekeinket szolgálják – de olyanok is, amelyek inkább csak hátráltatnak.
A Titanic utasa viselte ezt a Patek zsebórát
A hajó elsüllyedése óta a család tulajdonában maradt a 18 karátos arany Patek Philippe zsebóra.
Főként a férfiakat sújtja az ülőmunka fájdalmas mellékhatása
Ha sokat ülünk és keveset mozgunk, kockára tesszük egészségünket. Erre a problémára ráadásul ritkán gondolunk.







