Batman világába röpít a Lego

A Denevérbarlang nem a legolcsóbbak közül való, de a képregényhős rajongói biztosan értékelni fogják.
Régen voltak annyira népszerűek a képregények szuperhősei, mint manapság. Ez nem is véletlen, hiszen egymás után jönnek ki a róluk szóló mozifilmek, és ha egykor talán csak szűkebb, kissé lenézett réteg rajongott értük, most már sokkal nagyobb tömegeket mozgatnak meg. A népszerűségi listákon rendre előkelő helyet foglal el Batman, aki a dobogós helyeken általában Supermannel és Pókemberrel osztozik. Nem meglepő, hogy előszeretettel készítenek róla mintázott figurákat, játékokat, ajándéktárgyakat, bármit, ami hozzá köthető. A Legónak is van jó pár szettje a legapróbb kulcstartótól a komolyabb, komplexebb építőkészletekig. Most újabb érkezik.

A Denevérbarlang árnyékdoboz, másképpen Batcave Shadow Box egy közel négyezer kockából (egészen pontosan 3981-ből) álló csomag, elsősorban a felnőtteket célozza meg, de nemcsak az összetettsége miatt, hanem azért is, mert az 1992-es Batman visszatér című film titkos rejtekhelyét, Batmobile-ját és egyéb elemeit vonultatja fel. Ezt a mozit Tim Burton rendezte, a főszerepet másodszor játszotta el Michael Keaton.
De nézzük, mit pakolhatunk össze a dobozból! Maga a barlang összerakva igen méretes, 51 centiméter széles és 29 centi magas, mozgatható elemei is vannak, például a nyitható-zárható szerszámtároló, a forgatható szék, a monitor változtatható képe. Megkapjuk a páncéltermet is, ahol a Denevérember jelmeze lapul, hangsúlyos része a készletnek a Batmobile is, amelybe akár be is ültethetjük Batmant. De nem a főhős az egyetlen minifigura a csomagban. Összesen hét karakter jár a barlanghoz: Batman (és álca nélkül Bruce Wayne) két változata mellett komornyikja és segítője, Alfred Pennyworth, a Macskanő, főgonoszként Pingvin, továbbá társa, Max Shreck.
A Denevérbarlang árnyékdoboz január nyolcadikán kerül a boltok polcaira, a Lego VIP-tagok három nappal korábban már megrendelhetik. Ára elég húzós, 170 ezer forint, de ezért cserébe egy tényleg igen komoly készlet kerül a gyűjtők birtokába.
Lapozd végig galériánkat is Batman barlangjáról!
A repülőgép szárnya fejezte le a siklóruhás férfit
A pilótát emberöléssel vádolják, de ő határozottan tagadja, hogy hibázott volna.
Rafael Nadal ügyesen kikerülte, hogy Djokovicot a valaha volt legjobb teniszezőnek nevezze
Úgy tudott pozitívan és elismerően nyilatkozni Djokovicról, hogy nem nevezte minden idők legjobbjának.
Michelisz Norbi indul a rali Eb magyar futamán
Raliversenyzőként is kipróbálja magát Michelisz Norbert túraautó-világbajnok, természetesen egy Hyundaijal.
Premier League focisták kötelező kellékét mutatta be az IWC
A Big Pilot két speciális kiadásával ünneplik a Mercedes-AMG-vel 20 éve tartó együttműködésüket.
Nem elég egyedi a villany-Porschék műhangja
Visszadobták a Porsche szabadalmi kérelmét, amellyel az elektromos autók szintetikus motorhangját szerették volna levédetni.
Izolálták az erszényesfarkas RNS-ét, és ebből baj is lehet
Genetikusoknak először sikerült dekódolniuk a réges-rég kihalt állatfaj RNS-ét. Közben egy másik tudóscsoport feltámasztaná.