Bajnok lett – de lábon lőtte magát a Bayern München?

Zsinórban tizenegyedszer is megnyerte a Bundesligát a Bayern München, nincs itt semmi látnivaló – mondhatnánk durván leegyszerűsítve a helyzetet. De ez egyáltalán nem lenne igaz, mert bár valóban újra behúzták a bajnoki címet, ami teljesen egyedülálló az európai topligák történetében, csakhogy szezon közben történt pár dolog, és az ünneplés sem volt éppen felhőtlen.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

A Bayern szezonja egysorosokban:

• 11 bajnoki cím zsinórban, hoppá
• mindent vagy semmit
• dráma a végén, köszi, Dortmund
• Nagelsmann raus, Tuchel kommt
• viszlát Kahn, viszlát Salihamidžić

forrás: Karl-Josef Hildenbrand / picture alliance / Getty Images

Jobbra Manuel Neuer, a Bayern kapusa és csapatkapitánya a salátástállal. Balra Lina Magull, a női csapat kapitánya - ők is bajnokok lettek

Tizenegy bajnokság egymás után

Általában öt európai topligáról beszélünk, ezek nem erősorrendben a következők: angol, olasz, spanyol, német, francia. Ezek közül nálam a francia kicsit kilóg lefelé, de a többi négynek rendre vannak a kontinentális kupákban is sikeresen szereplő csapatai. Mivel ezek elvileg – és ez korszakonként azért változhat – nagyon erős bajnokságok, rendkívülinek számítanak az éveken át tartó nyerő szériák. Nem véletlen, hogy a sorozatban megnyert bajnoki aranyak számában a lett Skonto Riga (14) az első, ugyanennyit gyűjtött a gibraltári Lincoln Red Imps, a dobogóra még a norvég Rosenborg és a fehérorosz BATE fért oda (13-13). 2012 és 2020 között a Juventusnak volt egy kilences szériája, a Bayern München viszont tavaly már rájuk vert egyet, most ráemelt egy újabbat.

forrás: Federico Gambarini / picture alliance / Getty Images

Jamal Musiala nemcsak győztes, hanem bajnoki címet érő gólt lőtt a Köln ellen

Tették mindezt úgy, hogy ebben az időszakban alig akadt igazán kiélezett verseny a bajnoki címért. Legutóbb 2019-ben volt szoros a vége, akkor két ponttal előzték a Borussia Dortmundot, de az utolsó tíz fordulóból csak egyet nem töltöttek az élen. 2013-ban például 25 ponttal nyertek, azt bátran nevezhetjük utcahossznak.

Hogy miért lehet ennyire domináns a Bayern, talán nem is olyan nehéz kérdés. Egyrészt anyagi lehetőségeik is messze túlmutatnak a többi Bundesliga-csapatén, másrészt a tradíciók és a hagyományosan erős csapat vonzóbb is a nagy sztárok számára. És attól sem riadnak vissza, hogy közvetlen riválisaikat gyengítsék az átigazolási piacon, a mostani keretből ligán belüli igazolás volt például Manuel Neuer, a sérülése miatt pótlására elhozott Yann Sommer, Joshua Kimmich, Dayot Upamecano, Benjamin Pavard, Serge Gnabry, lehetne még sorolni. Közben a Dortmundhoz hasonló riválisok nem tudnak megtartani olyan klasszisokat, mint legutóbb Erling Haaland vagy Robert Lewandowski. Utóbbi meglepő módon épp a Bayernhez ment, ott is teljesedett ki igazán.

Mindent vagy semmit

Ez a szezon a zsinórban behúzott tíz bajnokság után, a kispadon a talán legtehetségesebb hazai edzővel, Julian Nagelsmannal, kezei alatt megfelelően erősnek tűnő játékosállománnyal, igaz, Lewandowskit elveszítve is jól indult, az élen kezdték a Bundesligát, aztán egy kicsit a Freiburg, egy picit tovább az Union Berlin vezetett, majd visszaállt a világ rendje. Legalábbis ezt gondolták Münchenben.

Csakhogy aztán történt valami, amit kívülről elég nehéz megmagyarázni. Az egy dolog, hogy a 25. fordulóban kikaptak a Leverkusentől, a Dortmund ezt kihasználva megelőzte őket, de volt még bőven hátra, hogy visszafordítsák az állást, közben pedig versenyben voltak a Német Kupában és a Bundesligában is. Csakhogy ekkor érezte úgy a vezetőség, hogy váltani kell, és kipenderítették Julian Nagelsmannt, szerződtették a helyére Thomas Tuchelt, akinek a segítője a magyar Lőw Zsolt. Még azt is megengedhették maguknak, hogy Nagelsmannt csak felmentsék, ne kirúgják, így jelenleg két világklasszis edzőt fizetnek.

Nagelsmann elküldéséről itt írtunk bővebben:

Bár Tuchel első meccsén pont a nagy vetélytárs Dortmundot verve vették vissza a vezetést, pár nappal később azonban a Freiburg ellen hazai pályán búcsúztak a kupa negyeddöntőjében, a Bajnokok Ligájából pedig a Manchester City csapta ki őket aránylag simán. Nincs arra garancia, hogy Nagelsmann-nal szorosabb lett volna a párharc, de van egy sejtésem, hogy a nyugodt felkészülést nemigen segítette az edzőcsere, a City pedig a világ egyik legjobb formában lévő csapata idén, szóval minden esélyt kihasználnak.

A bajnokságban is becsúsztak viszont olyan kellemetlen eredmények, mint a Hoffenheim elleni iksz, a Mainztól elszenvedett zakó, vagy a Lipcse elleni 1-3, amelyen Szoboszlai Dominik is gólt rúgott. Ha a Dortmund nem bénázik annyit, már ebben a szakaszban eldönthették volna az arany sorsát, de nem tették. Még így is a Dortmund tartotta saját kezében a bajnokságot az utolsó fordulóban, elég lett volna megverniük a Mainzot, de elképesztő drámát hozott a záróforduló. Hamar 0-2-s hátrányba kerültek, miközben a Bayern vezetett Kölnben. Később a Köln egyenlített, a Dortmund az akkor 1-2-re álló eredmény ellenére is bajnok lett volna, de a München a hajrában mégis megszerezte a három pontot, így a Westfalenstadionban a 2-2 se lett elég. Pontazonosság, müncheni diadal.

Mi volt Nagelsmann bűne?

Amikor március végén edzőt váltottak, olyan indoklásokat lehetett hallani, hogy nem volt elég domináns a csapat, vagy ahogy a vezérigazgató, Oliver Kahn később fogalmazott, a forma és az eredmények nem voltak kiszámíthatók. Oké, tény, hogy csúsztak be pontvesztések, de ez az érvelés akkor sem állt erős lábakon, és ma, visszatekintve sem tűnik annyira betonbiztosnak. A dominanciáról annyit, hogy Tuchel érkezése előtt nyolcszor nyertek legalább négy gólt szerezve, szegény Bochumnak rögtön a harmadik körben gurítottak egy óvatos hetest.

forrás: Matthias Hangst / Getty Images

Thomas Tuchel március végén vette át a csapatot

És már csak azért sem annyira korrekt egy ilyen levezetés, mert mi a garancia arra, hogy egy szezon végi edzőváltástól majd kiegyensúlyozottabb lesz a jó teljesítmény? Immár bizonyítékunk is van rá, hogy semmi, Tuchellel se lett sokkal kevésbé hullámzó a csapat, és trófeából is csupán egyet sikerült megnyerni, a BL-döntőt a Manchester City és az Inter, a Német Kupa fináléját a Leipzig és a Frankfurt játssza. És hogy az öltözőben sem lett varázsütésre minden rendben, azt Leroy Sané és Sadio Mané bunyója is igazolja.

Megint más kérdés, hogy azért a fiatal Nagelsmann sem volt tökéletes. A Lipcsétől elcsábított Upamecanót és másokat sem tudott maradéktalanul beépíteni, és a Lewandowski utáni támadójáték is döcögött olykor, még ha néha be is indult a gólgyár. Ráadásul állítólag vele sem egyszerű az élet, de felmerül a kérdés, hogy a nehéz természet és a konfliktusok esetleg nem pont egy-két emberre (Kahnra és Salihamidžićre) koncentrálódtak-e.

forrás: Bernd Thissen / picture alliance / Getty Images

Julian Nagelsmann (balra) és Thomas Tuchel egy egymás elleni meccsen, 2016-ban. Akkor előbbi a Hoffenheim, utóbbi a Dortmund trénere volt

Tudnak ám ünnepelni

A furcsaságok sora viszont nem ért véget Nagelsmann kirúgásával. Épp csak megnyerte a Bundesligát a Bayern München, azon melegében bejelentették, hogy menesztik a vezetőség tagjai közül a két klublegendát, Oliver Kahn vezérigazgatót és Hasan Salihamidžić sportigazgatót. Bennfentesek szerint ennek oka a nem túl átgondolt működés: nagyban kettejüknek köszönhető, hogy a klub belső szerkezete kaotikussá kezdett válni, ráadásul a konfliktusok sem álltak távol tőlük, korábban Salihamidžićnek jelentős szerepe volt abban is, hogy Hansi Flick elhagyta a gárdát, és a válogatott szövetségi kapitánya lett. Míg legalább Salihamidžić ott volt a Köln elleni bajnokin, Kahnnak állítása szerint konkrétan megtiltották, hogy odautazzon, és a játékosokkal ünnepeljen.

forrás: Alexander Hassenstein / Getty Images

Hasan Salihamidžić és Oliver Kahn az RB Leipzig elleni vesztes meccsen

Utólag persze felmerül a kérdés, hogy ha a vezetés nem volt elégedett kettejük munkájával, miért nem álltak ki inkább Nagelsmann mellett, miért nem robbantották akkor a bombát, vagy ha nem, hát legalább az edző menesztését is tolták volna ki az idény végéig, hogy viszonylagos – és látszólagos – nyugalomban pörögjenek le a hátralévő fordulók. Vagy legalább hagyták volna lecsengeni az ünneplést, megvárni az öröm pillanatait, és csak utána bejelenteni a Kahnékkal kapcsolatos döntést. Őket jó eséllyel a triplázás se mentette volna meg.

Borús lenne a jövő?

Nehéz lenne megtippelni, mi lesz most a Bayernnel. Annyi biztos, hogy Kahn helyett Jan-Christian Dreesen lett a vezérigazgató, az új sportigazgató személyéről később döntenek. Ez utóbbi is kulcsfontosságú lesz természetesen, hogy az átigazolási időszaknak már úgy vághassanak neki, van valaki, aki megfelelően tudja intézni a keret kialakításával kapcsolatos teendőket.

forrás: Sven Hoppe / picture alliance / Getty Images

Ennyire szeretik a focit és a csapatot a müncheniek

Aggodalomra azonban érzésem szerint nincs ok. A Bayern ismét címvédőként várja a következő szezont, erős a kerete, van egy nagyszerű edzője. És ha olyan sportigazgatót tudnak kinevezni, aki kevésbé megy a saját feje után, hajlandó Tuchellel együttműködve formálni a játékosállományt, akkor nagy gond nem lehet. Úgy is fogalmazhatunk, sokkal inkább a riválisokon fog múlni, mennyire lesz éles a versengés ősztől. Az lesz a kulcs, hogyan sikerülnek a többi csapat erősítései, mennyire tudják együtt tartani az idén jól szereplő kereteket, és kritikus pillanatokban kijön-e nekik a lépés. Ahogy például a Dortmundnak idén nem jött ki.