Promóció
Ezt a kanadai whiskyt gombával bolondították


Az ízesített whiskyk egyre népszerűbbek, de ilyesmire azért nem nagyon számítottunk.
Az, hogy sörből ma már szinte mindenféle ízesítésű létezik, nem újdonság, viszont a whiskyk közt is egyre jobban keresik az érdekes kombinációkat. Egyes piacokon legalábbis igen jól fogy a barackos Crown Royal Peach vagy az almás Jack Daniel’s Tennessee Apple. A kanadai Bearface azonban olyat mutatott, ami a legnagyobb ínyenceknek is furcsa lehet: egy gombás párlatot.
A Bearface egyik nagy megfejtése, hogy a kanadai vadonban érlelik italaikat. Ehhez kiszuperált szállítókonténereket használnak, azokban helyezik el a hordókat, hogy azért mégse csak az erdő közepében, őrizetlenül, az időjárás viszontagságainak kitéve pusztuljanak. A Wilderness Series nevű termékvonalukkal a hagyományos whiskykészítés határait próbálják feszegetni.
Ennek a sorozatnak az első tagja a Matsutake 01, amely a macutake gombáról kapta a nevét – ennek a becsületes magyar neve a foltostönkű gyűrűspereszke. Észak-Amerika mellett Kelet-Ázsiában és Észak-Európában fordul elő, például a japánok is nagyon kedvelik, viszont ára elég húzós. A meglehetősen furcsa whisky elkészítésének folyamata aránylag összetett, kulcsmozzanatnak számít, amikor kilenc százaléknyi whiskyt hat hónapig együtt érlelnek jelentősebb mennyiségű macutakéval.
A végeredmény állítólag egy olyan ital, amelynek illatában az édes karamell és a vanília, a bogyós gyümölcsök és a tölgy érvényesül, íze aszalt gyümölcsös, cseresznyés és fűszeres, míg lecsengését a karamell, a juhar, valamint a méz jellemzi. A gomba állítólag umami ízt is kölcsönöz neki.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.
Csodát tehet a kivi az alvásproblémáiddal
A zöldségek és gyümölcsök jótékony hatásairól nem lehet eleget beszélni. De tudni kell, melyiket mikor érdemes fogyasztani.







