Promóció
Hihetetlen: így szól a világ első zöldségzenekara

Kígyóuborkából kiváló fúvós, tökből és zellerből hibátlan ütőhangszerek is készülhetnek, a hangzás pedig egészen egyedi.
Ne játssz az étellel! – ezt az intelmet alighanem szinte minden gyerek hallotta már a szüleitől, azonban a bécsi Vegetable Orchestra, azaz Zöldségzenekar pontosan ezt teszi. Indulásakor a maga nemében úttörő volt az együttes, a világ első zöldségzenekaraként alapították meg 1998-ban az osztrák fővárosban. És hogy mit csinálnak? Pontosan azt, amit a nevük mond: különböző zöldségekből faragnak – sokszor szó szerint faragnak – hangszert, majd azzal zenélnek.
Ez nem elég extrém? Mit szólsz ezekhez?
Módszereik, technikájuk egyébként szerteágazó, ugyanis vannak olyan zöldségek, amelyeket egyszerűen csak egymáshoz dörzsölnek a mikrofont előtt, esetleg kiszórnak. Másokat viszont teljességgel átalakítanak, például kígyóuborkából készítenek fúvós hangszert, vagy zellert fúrnak ki úgy, hogy ütögetve megfelelő legyen az akusztikája. De vannak elképesztő kombinációk is, hiszen ha mondjuk az uborkát házasítják a paprikával, máris megváltozik a hangja.
Azt mondják, ezekkel az eszközökkel olyan hangokat tudnak előállítani, amit hagyományos hangszerekkel nehezen, vagy talán egyáltalán nem lehet előidézni. A szórakoztatáson kívül arra is szeretnének rávilágítani, hogy a zene bárhol megszólalhat, akár még egy szupermarketben is, zenélni pedig csaknem bármivel lehet, mindennek megvan a maga egyedi és különleges hangzásvilága.
A 11 tagú Vegetable Orchestra fennállásának 27 éve alatt már 344 koncertet adott, amivel világrekordot tart: soha egyetlen másik zöldségzenekar sem lépett fel ennyiszer. Mondjuk, jó kérdés, hogy egyáltalán hány ilyen létezhet a világon.
(forrás: Guinness World Records)
Újra Anakin Skywalker szerepében láthatjuk Hayden Christensent
Már forog a népszerű Star Wars-sorozat, az Ahsoka második évada, és bizony lesz egy nagy visszatérő.
Talán nem is gondolnád, de ez a 10 film valójában képregény-adaptáció
A Marvel háza táján túl is van élet, csak arról jóval kevesebbet hallani.
2059 lóerős őrület a Hennessey legújabb agymenése
Tisztelegjünk hát a világ legerősebb belső égésű motoros utcai autójának, a Hennessey Venom F5 Evolutionnek.
Gyakran kell kimenned éjszaka? Ez lehet az oka
Az egész kis apróságoktól a nagyobb odafigyelést igénylő egészségügyi problémákig sok lehetőség van.
Hajléktalanból dollármilliomos: egy sorsjegy változtatta meg az életét
A kaliforniai férfire rámosolygott a szerencse, az első gondolata az volt, hogy végre nem kell az utcán élnie.
7 focicsapat, ami néhány év alatt mennyből a pokolba zuhant
A csúcson töltött időszak után egy csapatnak sem sikerült megismételni a korábbi sikereiket.