Promóció
Ha a 782 lóerő már túl sok – visszafogottabb is készült a Bentley Continental GT-ből

Gyenge mondjuk így sem lett a brit luxusautó, nem véletlenül hívják High Performance Hybridnek az új hajtásláncot.
Általában előbb az alapváltozatot mutatják be egy-egy modellből az autógyártók, majd kissé tovább csigázva a várakozást, előrukkolnak az izmosabb kivitelekkel, csúcsváltozatokkal. Persze ellenpéldát is láttunk már bőven, most pedig úgy fest, a Bentley is a visszafogottabbat tartogatta későbbre. Tavaly ugyanis bemutatták az új Continental GT-t, amelyben a korábbi W12-es motort felváltotta a semmivel sem gyengébb, sőt erősebb V8-as hibrid rendszer, 782 lóval, Ultra Performance Hybrid néven. Most pedig megérkezett a fékezett habzású variáns, de nem véletlenül hívják még ezt is High Performance Hybridnek.
Ennél is megtartották a V8-as benzines és a villanymotor kombinációját, sőt utóbbinak nem is változott a 190 lóerős teljesítménye. A belső égésű nyolchengerest csavarták vissza 519 lóra, a rendszerteljesítmény pedig 680 lóerő lett. A csúcsnyomaték kerek 1000 newtonméterről 930-ra csökkent. Ezek a számok még mindig brutálisak, az összkerékhajtással és nyolcgangos duplakuplungos váltóval 3,7 másodperces nulla-százat és 270 km/h-s végsebességet ígérnek, szóval sem gyengének, sem lomhának, sem pedig lassúnak nem mondható ez a specifikáció. Mi több, gyorsulásban még így is lenyomja a W12-es elődöt. Közben pedig tisztán elektromosan mintegy 80-85 kilométert tehetünk meg.
Az új hajtásrendszer a Continental GT, a GTC és a Flying Spur modelleknél is elérhető, az alapár nagyjából 100 millió forintnak felel meg, de Speed vagy Azure felszereltséggel még feljebb is mehet.
Nézegess gyönyörű Bentley-ket a galériában!
13+1 pazar óra az év első nagy kiállításáról
A napokban rendezték meg az idei év első nagy órás rendezvényét, ahol látványos újdonságokból nem volt hiány.
Vasember verdája: egyedi különlegesség Tony Stark NSX-e
Ezt az egyedi Acura NSX-et vezette a Tony Starkot alakító Robert Downey Jr. a Bosszúállók című filmben.
Halálos iramba kapcsolt LaMelo Ball és a Puma együttműködése
Három különböző modellből is készülnek a népszerű autós mozifranchise előtt tisztelgő darabok.
Ebben a korban vagy a legboldogabb és legmagabiztosabb
Ha azt hiszed, hogy a húszas-harmincas éveid jelentik a csúcsot, és búsulsz, hogy soha nem tér vissza ez a boldogság, jó hírünk van.
Assetto Corsa EVO: hivatalosan bejelentették a Toyota AE86-ot
Az Assetto Corsa rajongói hamarosan örülhetnek a legendás Toyota AE86 visszatérésének.
A 2026-os év színe a Cloud Dancer! Íme, 10 darab, ami ennek az árnyalatnak a szellemében született
A Pantone 2026-os színválasztása sokakat meglepett!






