Szórakozás
666 lóerő a hátsó keréken: itt a Bentley Continental GT Supersports

Teljesítményét tekintve nem a legerősebb, de mindenképpen a legizgalmasabb Continental GT.
Bő egy hónapja mi is megírtuk, hogy a Bentley feltámasztja a Supersports elnevezést, gőzerővel dolgoznak ugyanis a Continental GT Supersportson. Most pedig végre eljött az idő és bemutatták az izmos, kétajtós és kétüléses kupét, amely laposabb is, mint a sztenderd modell, és persze ránézésre is jól látható, hogy több kisebb-nagyobb aerodinamikai módosítást elvégeztek rajta. Továbbá a tömegéből is faragtak, így befért két tonna alá, minden idők legkönnyebb Continental GT-jeként.
Ami a teljesítményt illeti, a maga 666 lóerejével nem ez a legcombosabb típusváltozat, viszont ezt hibrid-hókuszpókusz nélkül éri el, pusztán a V8-assal, szemben a többi kivitel elektromotorral megtámogatott konfigurációjával. A 800 newtonméteres csúcsnyomaték ellenben megegyezik a GT Speed adatával. Nulláról százra 3,7 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 310 km/h.
A Bentley első embere, Frank-Steffen Walliser szerint ez az autó egyfajta visszatérés, ugyanis újra elmozdulnak az extrémebb, teljesítmény-orientált modellek felé, megvillantva a képességek szélesebb spektrumát és növelve a vezetői élményt, bevonódást. Ráadásul ünnepelnek is egyben: kereken száz évvel ezelőtt használták először újra a Supersports nevet, méghozzá az első olyan kocsijuknál, ami képes volt átlépni a 100 mérföld per órás (160 km/h-s) álomhatárt.
A Continental GT Supersportsból mindössze ötszáz darab készül, amelyeket bő 210 millió forintos indulóáron lehet majd megvásárolni. Rendeléseket a terv szerint jövő márciustól vesznek fel, míg az első példányok csak 2027 elején jutnak el a vevőkhöz.
Nézd meg alaposan a Bentley Continental GT Supersportst a galériában:
110 ezer pók él együtt a világ legnagyobb hálójában
Több mint 110 ezer pók él egy 106 négyzetméteres hálórendszerben egy balkáni barlangban. Ráadásul két alapvetően magányos faj költözött össze.
21 év után visszatér az Audi A2
Az eredeti Audi A2 előremutató, ugyanakkor megosztó kisautó volt, az utód egészen más erősségeket csillogtat meg.
Asszertivitás: a hatékony kommunikáció módszere
„A kommunikáció legnagyobb problémája az az illúzió, hogy létrejött” – vélekedett George Bernard Shaw.
Az Apple eddig nemet mondott, most megváltoztatja a MacBookot
A Neo, az Air és a Pro mellé érkezhet a MacBook Ultra, és olyat hozhat, amit még nem láttunk ezeknél a gépeknél.
Erre költötték milliós gázsijukat a Harry Potter sztárjai
Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson dollár-tízmilliókat keresett a Harry Potterrel. Meglepően különbözően bántak a vagyonukkal.
Európa szelektíven gyűjt. Akkor miért nem hasznosítunk újra többet?
Az EU-ban felhasznált anyagok mindössze 12,2 százaléka származik újrahasznosításból. A körforgásos gazdaságra való átállás még mindig lassú.






