Debrecenből Münchenbe egy töltéssel: megcsinálta a BMW

Egy új BMW iX3-mal úgy jutottak el Debrecenből Münchenbe, hogy közben nem kellett megállni tölteni.
A BMW egy marketingakció keretében bemutatta, hogy az iX3 elektromos autó akár 1.000 km-t is képes megtenni töltés nélkül. A Debrecen és München közötti úton egy hatfős csapat váltotta egymást a volánnál. A végére 1.007 km-t tettek meg, és az akkumulátor töltöttsége még 2 százalék volt – ahogy az a YouTube-ra feltöltött videóban is látható.
A gyártó a WLTP-szabvány szerint az iX3 maximális hatótávolságát 805 km-ben adja meg. Ez az érték a mérési eljárás sajátosságai miatt a mindennapi használatban szinte elérhetetlen, ha nem kizárólag városi környezetben autózunk. Az 1.000 kilométeres kihívás során a BMW csapata több trükköt is bevetett.
A útvonal egyáltalán nem érintett autópályát, mivel ott a légellenállás kedvezőtlenül befolyásolta volna a fogyasztást. A csapat így végig országutakon haladt; a videó egyik részletében a 33-as út látható, amely Debrecenből Budapest irányába vezet. Azt nem említik, milyen sebességgel hajtottak – valószínűleg nem mentek túl gyorsan.
Minden nem létfontosságú fogyasztót kikapcsoltak
Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy a lámpákat és a lehetséges forgalmi dugókat a lehető legnagyobb mértékben elkerüljék. Budapest környékén azonban így is sikerült belefutniuk lassú, sűrű forgalomba.
Emellett szinte minden nem szükséges fogyasztót kikapcsoltak. Sem a légkondicionálót, sem a fűtést nem használták, a rádió is végig kikapcsolva maradt. Az egyik felvételen jól látszik, hogy az egyik sofőr vastag kabátban és sálban ül a volánnál.
A fogyasztás kiszámításakor azonban nem vették figyelembe, hogy sötétben természetesen tompított fényszóróval kell közlekedni. Ez 60 watt többletfogyasztást jelentett, ám végül így is elég volt az 1.000 km megtételéhez.
Az ilyen körülmények között történő vezetés a mindennapokban természetesen aligha reális. A videó mégis jól mutatja, hogy bizonyos intézkedésekkel az elektromos autók – nem csak az iX3 – hatótávolsága jelentősen növelhető.
(A cikk eredetileg a német golem.de oldalon jelent meg.)
Négy limitált Seiko a 145. születésnapra
A nagy tradíciókkal rendelkező japán óragyártó szép jubileumhoz érkezett, ezt pedig méltóképpen, gyönyörű órákkal ünneplik meg.
Ferrari mint pajtalelet? Ekkora szerencse nem is létezik!
Idehaza már egy keveset futott Zsiguli vagy Trabi felbukkanásának is sokan nagyon örülnek, de ez itt egy Ferrari 360 Modena!
Te hogyan reagálsz a stresszre? Ezt árulja el rólad!
Alapvetően négyféle stresszválasz létezik, amelyek az adott helyzetben ösztönösen jelennek meg.
Retró Game Boyjá varázsolja telefonodat a Pocket Taco
A GameSir egy könnyű, Bluetooth-on csatlakoztatható játékvezérlővel alakítja retró kézikonzollá a mobilodat.
Jó kis majmos vérengzés jöhet? - Kritika: Ősi ösztön
Lassan bevett szokássá válik, hogy minden évben kapunk legalább egy majmos, vagy legalábbis majmokhoz kapcsolódó filmet a mozikban. A Majmok bolygóját most kissé figyelmen kívül hagyva: 2024-ben érkezett A majomember, 2025-ben a Stephen King-adaptációként készült A majom, idén pedig az Ősi ösztön, melynek főszereplője szintén egy főemlős. Amit most kapunk, az azonban sokak várakozását fogja felülmúlni – pozitív és negatív értelemben egyaránt.
Ezek voltak a Golden Globe-gála legstílusosabb órái
A jelöltek és a vendégek ezúttal is kitettek magukért, a visszafogott öltönyóráktól az extravagáns darabokig mindent láthattunk a díjkiosztón.





