Végre! Kombit is kapunk a legdurvább BMW M3-ból

Ha már van belőle négyajtós szedán és kétajtós kupé is, miért pont a családos férfiak kedvenc kaszniváltozata maradt volna ki?
A BMW-nél már évtizedek óta fogalomnak számít az M3: a középkategóriás 3-as sorozat alapjaira először az E30-ból készült ilyen gyárilag hergelt változat, ami akkor még négyhengeres volt. Az E36-nál aztán hathengeresre váltottak, és minden újabb generációnál még mérgesebb, technikai szempontból még kifinomultabb lett a modell, de egy valami még nagyon sokáig hiányzott: kombit, azaz Touringot csak a mostaniból faragtak először, 2022-ben. Pedig egy mérettel feljebb az M5 már a kilencvenes években megkapta.
Most viszont ráemelnek még egy kicsit, ugyanis elkészült az M3 CS Touring, vagyis az aktuális M3 legbitangabb változatának kombija. A négyajtós M3 CS, valamint a kétajtós kupé, az M4 CS után tehát végre akkor is szabadon megőrülhetünk, ha amúgy a praktikumot keressük egy kocsiban.
A szedán M3 CS-ről itt írtunk:
A premiert eleve nem óvatoskodták el, hiszen a bathursti 12 órás versenyre időzítették, ahol a Mount Panorama aszfaltcsíkján terelgették az M3 CS Touringot. Ami a motort illeti, ott nagy meglepetés nincs, hiszen a szedánból már ismert háromliteres, duplaturbós sorhatos itt is 550 lóerőt és 650 newtonmétert tud. Míg a csúcsteljesítmény 6250-es és 7200-as fordulat között, addig a maximális forgatónyomaték 2750-től 5950-ig áll rendelkezésre, vagyis mindkettő egészen széles tartományban.
Nulláról százra 3,5 másodperc alatt gyorsul, 11,7 alatt már a kétszáz is megvan neki, de a rugalmasságra sem lehet panasz, hiszen négyes fokozatban 2,7 alatt ugrik fel 80-ról 120 km/h-ra, de ötösben sem kell 3,5 másodpercnél több ehhez a mutatványhoz. Apropó, fokozatok: azokat nyolcgangos M Steptronic automata kapcsolgatja, ezen keresztül M xDrive intelligens összkerékhajtásra zúdul az erő, és M-es differenciálművet is kapunk. Az összkerékhajtás egyébként hátulhangsúlyos, 4WD Sport módban még több nyomatékot küld hátra, de akár 2WD-be is át lehet bökni. Az autó karakterisztikáját állíthatjuk kényelmesre, sportosra, meg akár versenypályára kihegyezettre is.

A futóművet szintén kifejezetten ehhez az autóhoz hangolták, de természetesen adaptív, a lengéscsillapítók elektronikusan vezéreltek. A fékrendszer alapból is méltó a teljesítményhez, de felárért karbon-kerámia szettet is kérhetünk. Az alapból vörös vagy fekete, a karbon-kerámia esetén vörös vagy arany féknyergek elöl 19, hátul 20 colos felnik mögött bújnak meg, a gumiméret 275/35, illetve 285/30. Annak érdekében, hogy hallják is, ha érkezünk, M-specifikus sportkipufogó-rendszeren keresztül üvölt a világba a hat henger.
Egy ilyen autónál kulcskérdés a tömegcsökkentés is. A minél jobb eredmény elérése érdekében számos alkatrész szénszál erősítésű műanyagból készült, így a géptető, az első koptató, az első légbeömlők, a hátsó diffúzor, valamint a külső visszapillantók háza. Összességében 15 kilogrammot sikerült lenyesni az M3 Competition Touringhoz képest. Közben a karosszéria merevségéből semmit sem vesztettünk. Ja, és ha már kombi, meg praktikum: alapból 500 literes a csomagtartó, de ledöntött ülésekkel akár kicsivel több mint másfél köbmétert is megtölthetünk.

Egyelőre csak annyit tudni, hogy az M3 CS Touring limitált szériában készül, de nem közölték, pontosan hány darabot terveznek, sem azt, mennyibe kerül majd. Annyi biztos, hogy a német piac lesz az elsődleges, de többek között Európa, Ausztrália, Japán és Dél-Korea is kap a különlegességből. Az első példányokat márciusban adják át.
Csodáld meg a puttonyos M3 CS-t a galériában:
Titánba öltöztette különleges kronográfját a Tiffany
A Tiffany Timer új változata titánból és platinából készül, a megszokott világoskék helyett pedig sötétkék számlapot kapott.
Rekordot döntött a Lego új Star Wars készlete
Darth Vader hajója 6130 elemből épül fel, és 136 centis hosszúsággal érkezik. Az új Executor még a Lego Titanicnál is hosszabb.
Tíz éve a független zenei színtér találkozóhelye
Jubileumi Independent Label Fair a Magyar Zene Házában.
Az Alpok ihlette a Porsche új, ritka 911-esét
A Porsche az Alpok előtt tisztelgő 911 GT3 Bergsportból mindössze 100 példányt készít, és csak négy országban lehet majd megvenni.
Milliónyi műanyagrészecske kerülhet a kávénkba
A papírpoharak belsejében vékony műanyag réteg rejtőzik. Egy új kutatás szerint forró víz hatására milliónyi részecske válhat le róla.
Két limitált DualSense kontroller érkezik a GTA VI mellé
Két limitált DualSense kontrollerrel készül a Sony a GTA VI premierjére. Az egyik Vice City nappali, a másik az éjszakai oldalát idézi.





