Promóció
Ez a gyönyörű BMW egykor a bokszlegenda George Foremané volt


A nehézsúly vitathatatlan bajnoka újonnan vásárolta a Z8-ast, amit egy garázstűz után hoztak ismét makulátlan állapotúra.
Idén márciusban, 76 esztendős korában hunyt el George Foreman, a legendás bunyós, aki 1968-ban Mexikóvárosban olimpiai bajnok lett, majd egy évre rá profinak állt, és 1997-es visszavonulásáig megvívott 81 meccséből 76-ot megnyert. 1973-ban Joe Frazier legyőzésével a nehézsúly vitathatatlan bajnoka lett, ezt a titulust később nem más vette el tőle, mint Muhammad Ali.
Még Mike Tyson is elismerően beszélt róla:
Érdekes részlet Foreman magánéletéből, hogy tizenkét gyermeke született, köztük öt fiú – saját maga után mindegyiküket George Edwardnak nevezte el, elmondása szerint azért, hogy így is erősítse a köztük lévő köteléket. Lányai jobban jártak, ők különböző neveket kaptak.
A néhai bajnok szerette a szép és gyors autókat, 2000-ben, immár profi pályafutása után vásárolt magának egy gyönyörű Z8-as BMW-t. A stílusos roadstert Chris Bangle irányítása alatt Henrik Fisker tervezte, a teljes modellciklus alatt csupán úgy 5700 példány készült belőle. A kortárs M5-ösével azonos 4,9 literes V8-asa kereken 400 lóerőt és 500 Nm-t tud. Hatfokozatú kézi váltójával és hátsókerékhajtásával összességében egy gyönyörű hangú, élvezetesen vezethető, sportos kocsiról van szó. Még James Bond is vezetett ilyet A világ nem elég című filmben.
Foreman Z8-asa kimondottan ritka kivitel. Ebből a Topaz Blue Metallic kék fényezésű változatból a fekete-krém nappabőr belsővel mindössze 37 darab készült, ráadásul van hozzá színazonos keménytető, ha éppen a fekete szövettel nem vagyunk kibékülve. 18 colos felnik, fűthető és elektromosan állítható sportülések, hatlemezes cédéváltó, Harman Kardon hifi, navigáció és klíma is szerepel az extralistáján. És ha mindez nem lenne elég, csupán 4900 mérföldet, vagyis kevesebb mint nyolcezer kilométert futott.
Gazdája gondosan karbantartotta és garázsban őrizgette a BMW-t, ám 2023-ban tűz ütött ki ebben a garázsban, amiben az autó is megsérült. Mostani tulajdonosa még az év decemberében vette meg a kocsit, és tavaly mintegy 30 ezer dollárt (bő tízmillió forintot) locsolt rá a helyreállításra, valamint az esedékes szervizekre. Most a Bring-a-Traileren keres neki új otthont egy, a napokban záruló aukció keretein belül. A licit e sorok írásakor már átlépte a 180 ezer amerikai dollárt, vagyis jóval 60 millió forint fölött jár.
Nézd meg a káprázatos BMW Z8-ast a galériában!

Promóció
Ünnepeld az Új Évet stílusosan exluzív környezetben, ajándék Moet & Chandon és Dom Perignon Campagne-nal a Prime Steak & Wine-ban!

Promóció
A karácsonyi ajándék, ami visszaadja a férfiak hétvégéit

Stílus
Nincs rossz lépés: a tökéletes ünnepi ajándékstratégia
150 milliós Richard Mille órában ünnepelte bajnoki címét Lando Norris
A 26 esztendős brit pilóta élete első F1-es világbajnoki címét nyerte, a dobogón nem akármilyen karórát villantott.
Tényleg ez Dwayne Johnson legjobb filmje? Zúzógép - kritika
A sportfilmek mindig népszerűek voltak, főleg az olyan sportágak esetében, amelyek globális népszerűségre tesznek szert. Mivel Amerikában és Európában ez a piac eléggé megoszlik, egyes sportdrámák sikere is sokszor különbözik a két kontinens nézői körében. Most ismét egy olyan film került a mozikba, amelynek nemcsak a főhőséről tudunk kevesen, de még mindig annyira rétegsportnak számít, hogy nem meglepő, ha igencsak vegyes fogadtatásban reménykedhet. Ilyenkor szokták a filmesek az egyetlen használható aduászt bevetni: a főszerepre A-kategóriás sztárt szerződtetnek, akivel talán eladhatóbbá válik majd a produkció. A Zúzógép pont ez a film, ahol a címszerepet Dwayne „The Rock” Johnson alakítja. De elég lesz-e ő a sikerhez?!
Nem fogod elhinni, meddig tart valójában a kamaszkor
Tudósok szerint az agy öregedésének négy nagy mérföldköve van, de talán nem pont azok, amikre gondolnál.
Végre egy USB-kábel, ami örök, mint a nyomorúság?
A Rolling Square annyira biztos az Incharge-Life USB-C kábelek minőségében, hogy a vásárlók bármikor ingyenes cserét kérhetnek.
10 érdekesség Henry Cavillről, amiről talán nem is hallottál!
Azt például tudod, melyik történelmi karaktert játszaná el a legszívesebben? Ha nem, eláruljuk!
Extrém körülményekre termett a Luminox új órája
Izland kutató-mentő elitcsapataival dolgoztak együtt, hogy egy igazán strapabíró órát alkossanak meg.







