Promóció
A holokauszt bagatellizálásával vádolnak egy bollywoodi filmet

A Simon Wiesenthal központ sürgeti, hogy az Amazon Prime távolítsa el a sértő filmet a kínálatából.
A Simon Wiesenthal Központ jelezte az Amazon Prime felé, hogy távolítsák el a kínálatukból a Bawaal című bollywoodi filmet, mely szerintük bagatellizálja a holokausztot és sérti az áldozatok emlékét. A film egy nárcisztikus történelemprofesszor történetét meséli el, aki epilepsziás feleségével Európába utazik, és a második világháború fontos helyszíneit járják végig, a filmben pedig összefonódnak a múlt és a jelen jelenetei.
Azt a film más kritikusai is jelezték, hogy aggályos a 11 millió zsidó és más kisebbségekhez tartozó ember meggyilkolását a párkapcsolati nehézségekkel párhuzamba állítani. A Bawaal előzetesében a szlogen is úgy szól, hogy "Minden szerelmi történetnek megvan a maga háborúja", a filmben pedig olyan mondatok hangzanak el, hogy "Kicsit mindannyian olyanok vagyunk, mint Hitler, nem igaz? Nem vagyunk elégedettek azzal, amink van, azt akarjuk, ami másoknak van" illetve "Minden kapcsolat Auschwitzon keresztül megy".
A filmet az indiai kritikusok is rosszul fogadták, a The Hindustan Times szerint például az év legérzéketlenebb filmje lett a Bawaal. A film rendezője szerint a film nem sértő, az alkotói szándék pedig mindig is tiszta volt.
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.