Jármű
Brad Pitt 10 legjobb filmje a közönség szerint


Az a helyzet, hogy tíznél jóval több filmje kerülhetne fel a listára
Ha közvélemény-kutatást végeznénk, kivel azonosítják legtöbben a nagybetűs filmsztár definícióját, Brad Pitt neve minden bizonnyal az elsők között szerepelne. A bulvárlapok a mai napig dörzsölhetik a tenyerüket már akkor is, ha éppen frizurát vált, nem beszélve az olyan sztorikról, mint az aktuális párkapcsolati státusza. Szerencsére szakmai szempontból sem véletlen a rivaldafény pályafutását tekintve, amiről nem "csak" két Oscar,- és három Golden Globe-díj árulkodik.
A trófeákon túl sokkal fontosabb a filmrajongók számára az a tény, hogy Pitt nagyon nehezen lő mellé, és ha valamiben szerepel, az jó eséllyel arannyá válik. Pedig fiatalon számára sem Hollywood volt a cél, de az egyetem végéhez közeledve azt érezte, hogy nem akar beállni a sorba, és nem szeretné azt az utat járni, amit az iskola után elképzeltek neki. Ezért aztán két héttel a diploma megszerzése előtt Los Angelelesbe költözött, ahol többek között sofőrködésből tartotta el magát, egy rövid időre pedig még csirkejelmezt is magára húzott, amiben egy étteremláncot népszerűsített. A vágyott színészi pályafutás aztán kisebb-nagyobb szerepekkel indult el, olyan nagy sikerű sorozatokban, mint például a Dallas. 1991-ben már a nagyközönség is megismerte, amikor feltűnt a Thelma és Louise-ban, amit aztán egy évre rá követett az első főszerepe a Folyó szeli ketté című Robert Redford-filmben. Innentől pedig már nem is volt megállás, Brad Pitt sorra hozta a jobbnál-jobb alakításokat, a neve a mai napig garancia a sikerre Hollywoodban.
Kattints galériánkra, és megmutatjuk Brad Pitt 10 legjobb filmjét az IMDb moziadatbázis szavazatai alapján!

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
6 könyv, amelyekből 2025 legizgalmasabb sorozatai születtek
Egy könyvajánló mindig hasznos, hiszen akár ajándéktippeket is meríthetsz belőle.
Ezek a zenék valósággal összeforrtak a videójátékainkkal
Vannak dallamok, amelyeket meghallva egy pillanat alatt megjelennek előttünk a felhőtlen játékkal töltött idők.
A menekülő ember (2025) – Kritika
Hollywood tovább folytatja azt az utat, amelyet az utóbbi években kikövezett magának. Ha nincs új ötlet, nyúljunk a régi, nagy klasszikusokhoz, és új színészekkel, modernizálva forgassuk le újra. A mostani kiszemelt egy közel 38 éves film, Arnold Schwarzenegger egyik híres mozija, A menekülő ember lett. Hogy mennyire sikerült, és egyáltalán érdemes volt-e hozzányúlni ehhez a filmhez, az a kritikámból kiderül.
Ez az egy dolog sokat segíthet a demencia megelőzésében
Igen egyszerű életmódbeli tényezőről van szó, ami sokak számára természetesnek is tűnhet.
Csúcskategóriás kijelzővel itt a OnePlus 15
A OnePlus legújabb felső kategóriás telefonja a gamereknek kedvez, combos teljesítményt és példátlan képminőséget ígér.
Szájra esett az oroszok Rocky-zenére bevonuló AI-robotja
Hatalmas érdeklődés övezte AIDOL bemutatását, de nem lett elsöprő siker belőle.







