Cseh milliárdos veszi meg a brit királyi postát

Brit postaláda a falon
Forrás: Tim Graham/Getty Images

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Az intézmény közel négyszáz éves története során először kerül külföldi kézbe.

Megszületett a megegyezés, Daniel Křetínský cseh milliárdos vásárolja meg a brit királyi postát, a Royal Mailt annak jelenlegi tulajdonosától, az International Distribution Servicestől. Összességében mintegy 3,57 milliárd fontos, azaz 1600 milliárd forintos üzletről van szó, aminek következtében a tekintélyes múltra visszatekintő intézmény először kerül külföldi érdekeltségbe.

A brit királyi posta alapítási éveként 1635-öt szokás megjelölni, ugyanis abban az esztendőben, I. Károly király uralkodása alatt vált a nagyközönség számára is elérhetővé. Viszont gyökerei még régebbre vezethetők vissza, hiszen VIII. Henrik már 1516-ban létrehozott egy Master of the Posts tisztséget, amit később Postmaster Generalra neveztek át. Azóta persze számos változáson és korszerűsítésen ment át a rendszer, napjainkban viszont veszteségesen működik a posta.

A tulajdonosváltás már csak azért is kényes ügy, mert több ezer dolgozó jövője függ tőle, emellett pedig a nemzeti infrastruktúrának is fontos részét képezi az intézmény. Az EP Group vezetői azonban azt mondják, nincs ok aggodalomra, továbbra is egyetemes szolgáltatásra vállalnak kötelezettséget, és nem nyúlnak a munkavállalók juttatásaihoz, a nyugdíj-hozzájárulásokhoz, központjuk pedig Angliában marad.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Videók

Kép
Stílus

Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak

Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!

Kép
Jármű

Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint

A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.

Kép
Szórakozás

Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért

Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.

Kép
Életmód

Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint

Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.

Kép
Jármű

Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja

Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.

Kép
Stílus

Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger

Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!