Bruce Willis diagnózisa óta először mutatkozott nyilvánosan

Egyenruhásoknak köszönte meg az erőfeszítéseket, amelyeket a Los Angeles-i tűzvész elleni védekezésben tesznek.
Az utóbbi időben nagyon kevés hír lát napvilágot Bruce Willisről, és látni is csak akkor lehet a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnagyobb akciósztárját, amikor családtagjai egy-egy fotót vagy rövid videót posztolnak róla a közösségi médiában. A színészt 2022-ben afáziával, majd 2023-ban frontotemporális demenciával diagnosztizálták, ami a kommunikációban és a megértésben is gátat jelent. Noha Willis a diagnózis óta visszavonultan él, szerettei azt remélik, állapota ráirányítja a figyelmet ezekre a betegségekre.
Most viszont, igen hosszú idő után először végre ismét nyilvánosan mutatkozott Bruce Willis: rendőröket szúrt ki az utcán, akikhez oda is ment, és egy kézfogás kíséretében fejezte ki háláját azokért az erőfeszítésekért, amelyeket nap mint nap tesznek – most a Los Angeles-i tűzvész miatt kiváltképpen. A rövid videót felesége, Emma Heming Willis tette közzé az Instagramon:
A kommentelők nem sajnálják az érzelmes elismeréseket a színésztől, többen is azt írják, soha senki nem lehet ennyire menő, valamint hogy Willis páratlanul jószívű és jólelkű ember, amin még a betegség sem képes változtatni. Sőt, akad aki megemlíti: a mostani rendőrök közül sokan talán pont azért választották ezt a pályát, mert gyerekként olyanok akartak lenni, mint John McClane a Die Hard filmekben.
Ha te is szereted a Die Hardot, mutatunk róla pár érdekességet:
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.
Ezekre a Marvel-filmekre számíthatunk a jövőben
A premierek halasztgatása sok kérdőjelet szült, de ezek a darabok előbb-utóbb biztosan csatlakoznak a kánonhoz.
Hoppá: fiatalodik a Ferrari vásárlóközönsége
Szépen növekszik a negyven év alatti vásárlók aránya, aminek az olaszok nagyon örülnek. Persze azért még mindig nem könnyű Ferrarihoz jutni.
Karcolások javítása a parketta felületén házilag
Még a jól lerakott, minőségi faparkettán is karcolások, rések vagy felpúposodott részek jelenhetnek meg idővel. Ezeknek a hibáknak a kijavítása nem csupán esztétikai szempontból fontos, hanem az ingatlanunk értékét is növelheti.
Minden idők 10 legjobb akciófilmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, de Sylvester Stallone és Nicolas Cage egyetlen filmje sem fért fel a listára.