Bugonia – Kritika

Bizonyára elsőre az merül fel az emberekben, hogy mit is takarhat a film címe, a Bugonia. Aki jártas az ókori mitológiában, annak nem lesz ismeretlen ez a szó, viszont aki már a közönség segítségét kérné ennél a kérdésnél, annak segítek egy kicsit. A bugónia (latinul bugonia) egy ókorból származó hiedelem, amely szerint méhek keletkeznek elpusztult állatok, különösen marhák teteméből. A szó a görög βουγονία (bougonia) szóból ered: bous = ökör, gonos = születés, tehát szó szerint „ökörből születés”. Az elképzelés szerint, ha egy döglött állat (pl. ökör) testét meghagyták bomlani, a testből maguktól új méhek „születtek”. Ezt a jelenséget az ókori görögök és rómaiak spontán nemzéssel (generatio spontanea) magyarázták, vagyis azt hitték, hogy az élőlények képesek élettelen anyagból is keletkezni.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Az, hogy miért pont ez lett a film címe, igen összetett kérdés. Fontos megemlíteni, hogy a Bugonia egy remake, a dél-koreai 2003-as Save the Green Planet! című sci-fi fekete komédiáé. Ez az alkotás is az emberi arrogancia, az ökoparanoia és a természet pusztításának témáit boncolgatta. Lanthimos az új címválasztással egyértelműen filozófiai mélységet adott az adaptációnak: nem egyszerűen „A Zöld bolygó megmentéséről” van szó, hanem a pusztulásból való teremtés allegóriájáról.

forrás: Focus Features / UIP-DunaFilm

A cím és a film mondanivalója között is van párhuzam, mint egy biológiai és egy társadalmi téves megfigyelés között. A „bugonia” mítosz biológiai tévedés volt, egy rossz megfigyelés, hiszen a méhek nem a húsból kelnek ki, csak odaköltöznek. Ez párhuzamos a film fő témájával, ahol félreértésen alapuló meggyőződés áll a középpontban. Az egyik főszereplő, Teddy (Jesse Plemons) meggyőződése, hogy az elrabolt nő, Michelle (Emma Stone) idegen lény. A történet során a néző is bizonytalanná válik: vajon tényleg téved, vagy igaza van? A cím utal arra, hogy a hit és a tévedés között nagyon vékony a határ – éppúgy, mint az ókori bugonia esetében.

A méhek bizonyos értelemben fontos szerepet is játszanak a filmben. A férfi főszereplő, Teddy (Jesse Plemons) szabadidejében méhészkedéssel foglalkozik, valamint fanatikus összeesküvés-elmélet-hívő. Szülői házában él kettesben neurodivergens unokatestvérével, Donnal (Aidan Delbis). Teddy megrögzötten hiszi, hogy annak a cégnek a vezérigazgatója, ahol ő raktári munkásként dolgozik, valójában egy földönkívüli. A nő, Michelle (Emma Stone) szerinte egy invazív idegen faj, az „andromédaiak” tagja, akik beszivárogtak az emberi fajba. A két férfi elrabolja a nőt, és pincéjükben fogva tartva próbálják beismerésre kényszeríteni. Teddy szerint Michellnek négy napja van, hogy tárgyalást kezdeményezzen az andromédaiakkal a közelgő holdfogyatkozás előtt, amely lehetővé tenné az anyahajó számára, hogy észrevétlenül beléphessen a Föld légkörébe.

forrás: Focus Features / UIP-DunaFilm

A film egyszerre játszik a sci-fi elemeivel, amelyet nem kevés fekete komédiával fűszerez meg. Stone és Plemons már nem először szerepelnek közös filmben Lanthimos rendezése alatt; ez a fajta összeszokottság és partnerség minden pillanatban bámulatosan működik.

(Én csak azt nem értem, hogy Plemons miért nem kapott még Oscar-díjat, mert amilyen alakításokat nyújt filmről filmre, lassan „DiCaprio-státuszba” kerül ebben a tekintetben.)

A Bugonia egy tipikusan Yorgos Lanthimos-féle film, vagyis a felszín mögött rengeteg filozófiai, társadalmi és pszichológiai réteg rejtőzik. Az ember kétségbeesetten próbál értelmet, bűnbakot és megváltást találni egy olyan világban, amelyet már maga tett tönkre, miközben saját téveszméinek válik áldozatává. Teddy amolyan „igazságkeresőként” indul, aki meg akarja menteni az emberiséget egy képzelt idegen fenyegetéstől. De a film nem arról szól, hogy igaza van-e, hanem arról, miért hisz ebben ennyire.

forrás: Focus Features / UIP-DunaFilm

A mozi egy ponton azt mutatja be, hogy az összeesküvés-elméletek iránti vonzalom az értelmetlenségből fakad. Amikor az emberek elvesztik a kontrollt a világ felett (pl. járványok, klímaválság, techóriások vagy épp politika), kitalálnak valamit, amire ráfoghatják a bűnt.

A Bugonia leginkább egy pszichológiai tükör, ahol az emberi elme vágyik arra, hogy a káosz helyett valamilyen logikus magyarázatot találjon – még ha az hazugság is.

Michelle Fuller egy gyógyszeripari vezérigazgató, a „modern isten” megtestesítője, aki az emberi testet, életet, szenvedést „menedzseli”. A másik oldalon Teddy a „kisember”, aki azt hiszi, leleplez egy kozmikus összeesküvést. Két teljesen más világ, de valamiben mégis megegyeznek: a kontrollt keresik egy érthetetlen világban. Félelemből cselekszenek, és elhiszik magukról, hogy ők azok, akik majd megmentik az emberiséget. Az emberiség tragédiája nem az, hogy elpusztítja a világot, hanem hogy közben azt hiszi, megmenti.

forrás: Focus Features / UIP-DunaFilm

A Bugonia végig lebegteti, hogy Michelle tényleg ember-e, vagy valami más. Lanthimos ezzel nem választ ad, hanem a nézőt kényszeríti választásra – és ezzel szembesít: mi is hajlamosak vagyunk hinni valamiben csak azért, mert félünk az alternatívától. Nem is kell messzire mennünk: a mindennapjaink része az, ami a modern médiatársadalom kritikájaként fogalmazódik meg a moziban – az információ túláradása, az algoritmusok és a fake news kora, ahol a hit erősebb, mint a tény.

A filmben a méhek (és a bugonia-mítosz) a természet önszabályozó rendszerét jelképezik. Az ember viszont beleavatkozik, irányítani akarja azt, amit nem ért. Ez egyfajta ökofilozófiai üzenet is: az ember a természet fölé helyezte magát, de közben elfelejtette, hogy maga is annak része.

forrás: Focus Features / UIP-DunaFilm

A Bugonia statikus, szimmetrikus beállításokkal dolgozik, ami Lanthimos védjegye. Az alakok gyakran középen, merev pozícióban állnak, mint egy műtőasztalon. Ezzel a rendező a kontroll illúzióját hangsúlyozza: minden „rendben” van – amíg szét nem esik. Máskor hirtelen kézikamerás, remegő, túl közeli felvételekre vált, amivel a paranoiás pszichózist érzékelteti. Ezek a váltások mindig a karakterek belső szétesését követik.

Nagyszerűen választja szét Michelle és Teddy „világát” is a film. A vállalati terek (pl. Michelle irodája, laborok) hideg fehér, szürke, pasztellkék színei a modern kor „tisztaságát” jelzik, míg Teddy világában (pl. lakás, pince, méhes) a meleg sárga, barnás, füstös tónusok a „piszkos” valóságot idézik meg. Ahogy a két karakter egymás világába kerül, a színek is keverednek, ezzel vizuálisan is kifejezve a pszichológiai fertőzést.


A film zeneszerzője Jerskin Fendrix, aki Lanthimos Szegény párák című mozijának zenéjét is írta. A zene nem klasszikus dallamokat hoz, hanem dörmögő, pulzáló, zizegő textúrákat, mintha maga a természet morajlana. A zenei motívumok nem követik a cselekményt, hanem ellenpontozzák: például egy nyugodt, kísérteties harmónia alatt történik valami brutális dolog, ami disszonanciát okoz az érzékeinkben.

forrás: Focus Features / UIP-DunaFilm

A film hangi rétege is rendkívül gazdag és pszichológiai célú. Sok helyen hirtelen csendbe vált, ami szinte hangosabb a zajnál. A zúgás, zümmögés és suttogás keveréke sokszor méhraj-hangként olvad össze, ami a Bugonia-motívumot akusztikusan is életre kelti.
A mozi vizuális és hangi világa együtt dolgozik azon, hogy bizonytalan valóságérzetet keltsen, kognitív disszonanciát ébresszen, és érzékszervileg is megkérdőjelezze, mit hiszünk valósnak. Ezáltal nemcsak elmondja, hanem érzetileg is megmutatja, milyen az, amikor az ember elveszti a valóság feletti kontrollt.

A filmben még két fontos szereplőt érdemes kiemelni: Alicia Silverstone, aki Teddy édesanyjaként tér vissza a filmvászonra, valamint Teddy unokaöccsét alakító Aidan Delbis, aki több szempontból is izgalmas figurája a produkciónak. Szerepe szerint neurodivergens karaktert alakít, de a való életben is autizmustapasztalattal rendelkező színész. Don karaktere a filmben nem csupán „segédszerep”, hanem a történet dinamikájának, az elrablásnak és az összeesküvés-téma vizsgálatának is fontos eleme. Ennek révén Delbis szerepe meghatározó pontja a filmnek.

forrás: Focus Features / UIP-DunaFilm

Összességében Lanthimos most sem hazudtolja meg magát. Kedvenc színészeivel (már csak Dafoe hiányzott) egy igazi, megosztó, de felettébb elgondolkodtató, a társadalomkritikától sem mentes mozifilmet hozott létre. A sci-fi műfaját keveri a rá jellemző fekete humorral. A Bugonia az utóbbi évek egyik legintelligensebb, ugyanakkor legnyugtalanítóbb filmje: hideg, szimmetrikus képi világa és fojtott hangkulisszája lenyűgöző, Jesse Plemons és Emma Stone pedig hipnotikus párost alkotnak. Erőssége a gondolatiságában rejlik, ahol az emberi paranoia, hitvágy és kontrolligény mély boncolása kerül középpontba. Gyengesége viszont az lehet, hogy érzelmileg távolságtartó, néhol túl hűvösen intellektuális. Nem könnyű film, de annál hatásosabb azoknak, akik szeretik, ha egy történet több kérdést hagy maga után, mint amennyit megválaszol.

Azoknak ajánlott, akik a gondolkodó nézők, a filozofikus sci-fi és az artfilmek kedvelői közé tartoznak, valamint nem félnek egy kis egzisztenciális kényelmetlenségtől.

Ha még több kritikát olvasnál Dörgő Dániel tollából, a Dan-Cinema oldalán megteheted!