Bűz és bűnhődés - avagy a higiénia alakulása az évszázadok során

Érdekes módon a személyes higiénia alakulása a történelem során nem egy lineáris fejlődési folyamattal írható le. A csúcsokat komoly mélyrepülések követték a korszakok során, mire pedig elértünk oda, hogy a fürdésnek nem csupán tisztálkodási, hanem egészségügyi szerepe is lett, több ezer év telt el.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Az ókorban a higiéniának a Római Birodalomban jutott vezető szerepe, elsősorban a vízvezeték-hálózatnak, a csatornázásnak és a korszak társadalmi centrumát jelképező fürdőinek köszönhetően. Régészeti feltárások alapján azonban nem példa nélküli helyzetről beszélünk, ugyanis az Indus-völgyét célzó kutatások során fejlett szennyvízelvezető rendszerre és a házakba elszigetelten épített fürdőszobákra bukkantak kutatók. Különösen Mohendzsodáróra volt jellemző, hogy a szennyvizet a főutcák alatti, tisztítható aknákkal ellátott főcsatornákba engedték a házakból, tudatosan ügyelve a higiéniára. Egyiptomban inkább a rituálék részét képezte a fürdés, a papok napjában többször is tisztálkodtak, illatosított olajok használatával.

A Római Birodalom bukása, és a fejlődési példa elvesztése után teljesen átalakult a fürdőkultúra a középkorban. Túlzás azt gondolni, hogy a helyzet a totális káosszal ért fel, de nagyban változtatott a tisztálkodás felfogásán a tény, hogy az egyház pazarló, hedonista időtöltésnek tartotta a test áztatását, és a luxus szimbólumává tette a fürdőkbe járást. A rendszeres mosakodás azonban minden társadalmi rétegben jelen volt kisebb-nagyobb mértékben, mivel még a kevésbé tehetősek is igyekeztek lehetőségeikhez mérten a legtisztábbak lenni.

Az igazán nagy mélyrepülés a 16. században érkezett el, és nem pusztán azért, mert még a 18. században is jellemző volt a fekália és a háztartási hulladék utcára ürítése a nagyvárosokban. Az emberek ebben az időszakban szó szerint féltek a víztől, ami az orvosok által terjesztett tévhithez volt köthető, miszerint a meleg víz pórustágító hatása miatt a kórokozók könnyebben bejutnak a szervezetbe. A koszréteget természetes védelemnek titulálták, ugyanakkor tovább mélyítette a víz iránti ellenszenvet a tény, hogy a fürdők (melyek olykor bordélyként üzemeltek) a pestisjárvány melegágyaként funkcionáltak. Talán erre az időszakra datálható Európa legkellemetlenebb bukéja, ami még a középkor színvonalát is alulmúlta. Ekkoriban jelentek meg széles körben az erős illatú parfümök is, amivel a nemesek igyekeztek elnyomni a bűzt.

Sok idő telt el, mire az egykor rituálékhoz kötött, később státuszszimbólummá váló fürdésből és tisztálkodásból fontos hétköznapi praktika lett. Ennek egyik első számú letéteményese volt Semmelweis Ignác, aki a klórvizes kézfertőtlenítés bevezetésével fékezte meg a gyermekágyi láz terjedését. A mikrobiológia fejlődése, a betegségek okának feltárása elég motiválóerőt biztosított a fürdéshez, a támogatás pedig a csatornarendszerek infrastruktúrájának fejlődésével, valamint a tisztálkodószerek tömegtermékké válásával érkezett. Régiónként eltérő sebességgel a fürdőszobák szép lassan minden otthonba beköltöztek a nyugati társadalomban, a higiénia alapvetés lett, a fürdés pedig társadalmilag is elvárt teendővé vált a 19. század végétől kezdődően.