Amikor a Call of Duty még igazán jó volt

Szorongás uralkodik a csónakban, miközben guggolunk ismeretlen bajtársaink között, akikre az életünket kell bíznunk. A víz a hajó oldalán csap át, miközben ordítanak nekünk, hogy minden dezertőrt lelőnek. Bizonytalanul bámuljuk a szárazföldet magunk előtt, amely csak halált ígér, miközben a mellettünk lévő csapatok még el sem érik a partot.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Akik 2003-ban játszottak először a Call of Dutyval, zsigeri szinten emlékeznek a tragédiára és a feszültségre, amellyel az Infinity Ward akkoriban szembesített minket. Nem véletlen, hogy ezzel rakták le a legnépszerűbb egyszemélyes lövöldözős játéksorozat alapkövét.

Bőrünk alá hatol

Sztálingrád felszabadítása a német csapatok megszállása alól a második világháború idején az akkori lövöldözős játék egyik leghíresebb pillanata. Ez a pálya azért maradt meg oly sokak emlékezetében, mert az első percekben fegyver nélkül kell rohanni a golyózáporban. Ehelyett abban kell reménykedni, hogy egy bajtársunk megfelelő fegyverrel a kezében földre hullik, hogy végre vissza tudjunk vágni.

De ez nem az egyetlen izgalmas pillanat a játékban. Van egy pont, ahol a tüzérségi becsapódások a földre kényszerítenek minket, és zúgó fejjel, homályos látással kell továbbrohanni. Másutt kétségbeesetten várjuk a megmentésünket, addig kell tartanunk a hidat, amíg meg nem érkezik az erősítés - és hogy mindenki megértse, ez milyen hősies tett, az egész epikus zenei aláfestést kapott.

Egy játszható film

A Call of Duty abban az időben olyan volt, mint egy játszható film, amely elsősorban az átélhetőségében tűnt ki. A nyilak helyett a feletteseink parancsolják meg, mit tegyünk, és a háború kegyetlenségét a saját virtuális testünkön érezzük, akárcsak az akciót, ami egy jó lövöldözős játékot jellemez.

A Call of Duty nemcsak filmes előképeket használ, mint Az elit alakulat vagy az Ellenség a kapuknál, amelyek egyértelmű inspirációt nyújtanak. Már a megjelenéskor feltűnt néhány játékosnak, hogy a játék nem különbözik túlságosan a Medal of Honor: Allied Assaulttól, a Medal of Honor sorozat harmadik részétől.

forrás: pcgameshardware.de

Mozgalmas születéstörténet

Nem csoda, hogy a Call of Duty egyáltalán létrejött, hiszen ez szorosan összefügg a korabeli legnagyobb riválisa, a Medal of Honor: Allied Assault fejlesztéstörténetével. Ez a játék egy akkoriban teljesen ismeretlen stúdió, a 2015, Inc. vezetésével készült.

A stúdióvezető állítólag online fórumokon toborzott amatőr fejlesztőket, és az EA csak egy személyes ajánlás alapján bízta meg őket a játékkal. A cím sikert aratott, de a kaotikus munkakörülmények kimerítették a dolgozókat. Ez a két alkalmazott, Vincent Zampella és Jason West számára tökéletes alkalmat kínált arra, hogy új stúdiót alapítsanak, és magukkal vigyék a csapat nagy részét. Ezt legalábbis a 2015, Inc. akkori stúdiója által benyújtott vádemelés állítja, amelyben Zampellát azzal vádolták, hogy az EA kiadóval tárgyal a régi stúdiója átveréséről.

A mai napig egyikük sem tisztázta, hogy mi történt a színfalak mögött, de ha ketten veszekednek, a harmadik örül - és ez ebben az esetben az Activision volt, ők kapták meg a szerződést. A feltételek szerint az Activision már a kezdetektől fogva a részvények 30%-át birtokolta, és a stúdiót bármikor felvásárolhatta körülbelül 3 millió euróért. Ez az ígéret egy éven belül be is vált.

Egy ikonikus sorozat születése

Így született az Infinity Ward, a videójáték-történelem egyik legjövedelmezőbb stúdiója, amely később a Modern Warfare-rel a saját franchise-át is a csillagokba repítette. A sorozat negyedik része 24 órán belül több mint 5 millió példányban kelt el, és néhány hónap alatt bruttó 1 milliárd dollár bevételt hozott.

Már az első Call of Duty is óriási sikert aratott. Az IGN 2013-as becslése szerint az eredeti rész körülbelül 4,5 millió példányban kelt el, ezt a számot a második még meg is haladta. Manapság már 425 millió feletti a CoD-játékok eladott példányszáma összesen. A franchise-hoz több mint 20 cím tartozik, és a Steamen a csomagot, ha az összes ott elérhető játékot meg akarjuk venni, 900 eurónál is drágábban adják.

Csapás a múltból

A 2003-as első rész is elérhető a boltban, és nem csak meglepően szórakoztató, de nosztalgikus löketet is ad a régi játékmenetnek köszönhetően. Vannak benne idejétmúlt és bosszantó elemek is, mint például a sprint hiánya, vagy hogy az ellenségek halottnak tűnnek, ha csak meglőtték őket, majd csendben felkelnek.

Más elemek viszont jól öregedtek, mint például a lehetőség, hogy a fix fegyvereket a saját céljainkra használjuk, váltsunk a tüzelési módok között, vagy bármikor felvegyük a földre ejtett fegyvereket. Egy 20 éves játékhoz képest elég jól néz ki, és a már akkor is kissé elavult Quake 3-motor folyékonyan és problémamentesen jeleníti meg a látványt, még a forró csaták során is.

forrás: pcgameshardware.de

A mesterséges intelligencia egyszerűen jobb volt

Az ellenséges mesterséges intelligencia is kiemelkedőnek számított a maga idejében, és jobban teljesít, mint néhány későbbi részben az NPC-k. A katonák fedezéket keresnek, egyik búvóhelyről a másikra mozognak, lehajolnak a lövésekre, várják, hogy előbújjanak a fedezékből, és támogató tüzet adnak egymásnak.

Ez szerencsére nemcsak az ellenséges erőkre érvényes, hanem a társainkra is. A Call of Dutyban ugyanis ritkán vagyunk egyedül, mindig van velünk még néhány egység, akikkel együtt rohanunk a csatába, vagy titkos küldetéseket hajtunk végre. Ezeket a bajtársakat nem tudjuk irányítani, de részben szkriptelt, részben pedig szituatív módon viselkednek aszerint, hogy a játék éppen mit kíván meg.

A körülöttünk lévő csapat nem egy rögzített osztag, és a bajtársak nem halhatatlanok. Ha nem figyelünk rájuk, nem fedezzük őket, ha kérik, akkor később egyedül kell küzdenünk a csatazajban, amíg előre meghatározott helyeken új bajtársak nem sietnek a segítségünkre. De aki nem a legegyszerűbb nehézségi fokon játszik, az éppen erre a segítségre van utalva, még ha csak azért is, hogy ne a teljes tűzerő minket érjen.

forrás: pcgameshardware.de

Néha igazságtalan

A történetben néha olyan szakaszok is előfordulnak, amelyekben kénytelenek vagyunk nyílt terepen átrohanni, fedezék nélkül egy légvédelmi ágyú mellett kuksolni, amíg az az ellenséges tankra nem irányul, vagy egy elfoglalt házat ki kell tisztítanunk.

Ezek egyedül komoly kihívást jelentenek támogató tűzerő nélkül. Ezek a részek nem feltétlenül a legjobb játéktervezést tükrözik, mivel részben a szerencsére is támaszkodnak. Ezért gyakran kell kihasználni a mentési lehetőséget, ha nem akarunk egy-egy részt többször is végigvinni.

Végső soron a mesterséges intelligencia nem tökéletes, és néha hibázik. Például, ha beszaladunk egy házba, és "segítőkészségből" egy gránátot dobnak utánunk.

Ez azért különösen bosszantó, mert csak a Call of Duty 2-ben vezették be a gránátok közeli robbanását jelző ikont a képernyőn. Az első részben elengedhetetlen a fejhallgató használata a nem látott gránátok pályájának észleléséhez.

forrás: pcgameshardware.de

Elpazarolt potenciál

Sajnos a bajtársak nevei nem sokat érnek, pedig a sztori alapot adhatna egy epikus hőstörténethez. Három egymást követő kampányban három különböző katonát követünk nyomon, akik a háború során hírnevet szereznek maguknak: az amerikai ejtőernyős Martin közlegényt, a brit kommandóst, Evans őrmestert és a frissen besorozott szovjet hadnagyot, Alekszejt.

Mindhármójukkal másképp éljük át a háborút. Martinnál az alapozóban ismerkedünk meg a játék alapvető mechanikáival, a D-napon segítünk a partraszálló csapatoknak, és a sztori során több hadifoglyot is kiszabadítunk. Evans őrmesterként elfoglalunk és megtartunk egy fontos hidat, átküzdjük magunkat egy gáton lévő létesítményen, és beszivárgunk egy német hajóra, mielőtt később több V-2 rakétát is felrobbantanánk.

Alekszejjel viszont ágyútöltelékként kezdünk, de fontos szerepet vívunk ki magunknak a Vörös tér bevételében. A szovjet kampány végén nemcsak tankkal száguldunk át a havas tájakon, de csapatunkkal együtt felvonjuk a zászlót a Reichstagon is.

forrás: pcgameshardware.de

Legenda születik

A három főszereplő között nincs igazi kapocs, leszámítva azt, hogy az amerikai és a brit kampány során is találkozunk Price kapitánnyal, aki az Infinity Ward összes CoD-játékában feltűnik.

Természetesen nem John Price kapitányról van szó, akit később a Modern Warfare-ben megismerünk, hiszen az eredeti Price még az első CoD-sztori során meghal. Azonban makacsul tartja magát a pletyka, miszerint az eredeti kapitány a későbbi játékhős nagyapja.

Ezt a pletykát azonban soha nem erősítették meg, és egy törökül Sami Onurral, az Infinity Ward grafikusával készült interjúra vezethető vissza. Azonban ebben az interjúban valójában egyetlen egyszer sem hangzik el a nagypapa vagy az unoka szó. Onur ehelyett arra utal, hogy minden Price kapitány a saját történetét meséli el.

A történet tanulsága

Összességében felesleges mélyebb jelentést keresni az egyes karakterek mögött az első Call of Dutyban. Vannak ugyan névvel rendelkező szereplők, akiknek van némi háttértörténetük, de a sorozat első játéka nem erre összpontosít.

A játék lényege, hogy te csak egy vagy a sok közül, és tulajdonképpen felcserélhető vagy. Az elején a puszta szerencsén múlik a túlélésed, később pedig a tapasztalatod is segít a továbbjutásban. De ez nem azért van, mert sokkal vagányabb lennél, mint a többiek, mint ahogy az a sorozat későbbi részeiben előfordul.

Az Activision állítása szerint a Call of Duty visszatérése a második világháborúhoz hiábavaló lenne, mert a közönség nem fogadná jól a játékot. Ez volt az indoklás a Call of Duty: Vanguard gyenge eladásai mögött is.

Nem ez az első alkalom: Az Activision éppen fordítva érvelt, mielőtt az Infinity Wardnak sikerült volna modern környezetet bevezetnie a Modern Warfare-rel. Akkoriban azt állították, hogy a játékosok inkább egyértelmű ellenségképet és a fekete-fehér ábrázolást preferálják a játékokban.

forrás: pcgameshardware.de

Kérdéses, hogy manapság a kampányok egyáltalán mennyit érnek. Végül is azt gondolhatnánk, hogy a CoD-nak ma már csak a multiplayer a lényege. Az alapokat ehhez már az első rész lefektette egy átfogó multiplayer móddal.

Számos térképpel, amelyek a kampánybeli pályákból származtak és - akkori viszonylatban - rengeteg fegyverrel, amelyek közül néhány még ma is legendásnak számít, a Call of Dutyban órákon át lehetett szórakozni a barátokkal.

Ma már a lobbyk nem léteznek, de legalább egyedül is végigsétálhatunk a pályákon, és átélhetjük a régi nosztalgiát. Elsüthetünk néhány tár M1 Garandot, amíg meg nem halljuk az újratöltés kielégítő csattanását.

forrás: pcgameshardware.de

Aki a mai korlátai ellenére is fogékony a nosztalgiázásra, annak viszonylag mélyen a zsebébe kell nyúlnia, annak ellenére, hogy a CoD már több mint 20 éves. A 2003-as Call of Duty ára 20 euró, a rövid, néhány órás kampány és az évek során felhalmozódó por ellenére. De megéri: érdemes elővenni a régi játékot a polcról, és elmerülni a nagy lövöldözős széria kezdeteiben, amikor a világ és a játékok még egy kicsit gondtalanabbak voltak.

(A cikk eredetileg a német pcgames.de oldalon jelent meg.)