Promóció
Két évig a stadionban lakott az egykori NFL-klasszis


Chad Johnson egyszerűen csak nem akart fölöslegesen költeni, így is jól érezte magát.
A kétezres évek egyik legeredményesebb wide receivere volt az NFL-ben Chad Johnson. 2001-ben draftolta a Cincinnati Bengals, később pedig hatszor játszhatott Pro Bowlon és négyszer bekerült az All-Pro all star csapatba is. Később megfordult a New England Patriotsnál, majd a Miami Dolphins szerződtette, ám hamar kirakták, miután családon belüli erőszak miatt letartóztatták – állítólag lefejelte akkori feleségét, nem sokkal később el is váltak. Egyébként sem álltak távol tőle a balhék, és szerepelni is szeret, részt vett például a Dancing with the Starsban, cameózott az Amerikai pite: A találkozóban, és lehetne még sorolni.
Most viszont egy érdekes részletet osztott meg azzal kapcsolatban, hol is lakott, amikor a Bengalsnál játszott: miután bekerült az NFL-be, két éven át a csapat stadionjában húzta meg magát. Miközben a friss sztárságba belecsöppenő legtöbb amerikai futballista ilyenkor menő lakást vagy nagy házat vesz, de rosszabb esetben is bérel, meg persze vagány sportautókkal vagy SUV-kkel jár, Johnson sajnálta ilyesmire elszórni a pénzét. Úgy emlékszik vissza: minek is tette volna, ha a stadionban is megvolt mindene? Volt zuhanyzó, kávézó, tévé, kanapé, és videójátékozni is tudott.

Úgy érzi, ez segített neki abban is, hogy igazán beilleszkedjen, otthonosan érezze magát a Bengalsnál – na igen, ennél közelebb aligha kerülhetett volna az egyesülethez. Végül aztán Marvin Lewis, az akkori edzője győzte meg, hogy ideje lenne saját otthonba költöznie. A játékos állítása szerint soha nem érzett késztetést, hogy drága ruhákat vagy ékszereket vásároljon, hogy elherdálja a vagyonát. Úgy becsüli, a pályafutása során megkeresett összeg kábé nyolcvan százalékát megtakarította.
Balhés természete ellenére a jótékonyságra viszont szívesen áldozott. Volt egy kezdeményezése Feed the Children, azaz Etesd a gyerekeket címmel, máskor pedig egy versenylóval mérte össze gyorsaságát, hogy így gyűjtsön adományokat a rászorulók számára.

Promóció
Ünnepeld az Új Évet stílusosan exluzív környezetben, ajándék Moet & Chandon és Dom Perignon Campagne-nal a Prime Steak & Wine-ban!

Promóció
A karácsonyi ajándék, ami visszaadja a férfiak hétvégéit

Stílus
Nincs rossz lépés: a tökéletes ünnepi ajándékstratégia
150 milliós Richard Mille órában ünnepelte bajnoki címét Lando Norris
A 26 esztendős brit pilóta élete első F1-es világbajnoki címét nyerte, a dobogón nem akármilyen karórát villantott.
Tényleg ez Dwayne Johnson legjobb filmje? Zúzógép - kritika
A sportfilmek mindig népszerűek voltak, főleg az olyan sportágak esetében, amelyek globális népszerűségre tesznek szert. Mivel Amerikában és Európában ez a piac eléggé megoszlik, egyes sportdrámák sikere is sokszor különbözik a két kontinens nézői körében. Most ismét egy olyan film került a mozikba, amelynek nemcsak a főhőséről tudunk kevesen, de még mindig annyira rétegsportnak számít, hogy nem meglepő, ha igencsak vegyes fogadtatásban reménykedhet. Ilyenkor szokták a filmesek az egyetlen használható aduászt bevetni: a főszerepre A-kategóriás sztárt szerződtetnek, akivel talán eladhatóbbá válik majd a produkció. A Zúzógép pont ez a film, ahol a címszerepet Dwayne „The Rock” Johnson alakítja. De elég lesz-e ő a sikerhez?!
Nem fogod elhinni, meddig tart valójában a kamaszkor
Tudósok szerint az agy öregedésének négy nagy mérföldköve van, de talán nem pont azok, amikre gondolnál.
Végre egy USB-kábel, ami örök, mint a nyomorúság?
A Rolling Square annyira biztos az Incharge-Life USB-C kábelek minőségében, hogy a vásárlók bármikor ingyenes cserét kérhetnek.
10 érdekesség Henry Cavillről, amiről talán nem is hallottál!
Azt például tudod, melyik történelmi karaktert játszaná el a legszívesebben? Ha nem, eláruljuk!
Extrém körülményekre termett a Luminox új órája
Izland kutató-mentő elitcsapataival dolgoztak együtt, hogy egy igazán strapabíró órát alkossanak meg.







