Promóció
Mit lehet tudni a OceanGate Titan tengeralattjáróról és mit nem?

Utánajártunk, milyen műszaki megoldásokat használtak, mi szólt mellettük és ellenük, és a tervezőasztalnál milyen hibás döntések vezettek végül a tragédiához.
Az OceanGate turisztikai célokra, kutatásra, felfedező utakra kínált merülőhajókat, a Titan a Titanic roncsához indított túrán szenvedett balesetet, mind az öt utas, köztük a vállalat elnök-vezérigazgatója, Stockton Rush is életét vesztette. Az ország másodpercek alatt képezte át magát magashegyi mászóból tengeralattjáró-kapitánnyá, és kezdett el minekmentodázni. Ennek a videónak nem célja az ítélkezés, pusztán szeretnénk tisztázni, hogy az eddig megismert tények ismeretében mi történhetett.
Checkengine
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.