Új távlatok a Chery számára a “Double 500” után

2025-ben a Chery márka még egyszer újrakalibrálta a kínai autómárkák nemzetközi megítélését azzal, hogy a Forbes Global 500 listájának 233.helyét foglalja el, ezzel 152 helyet ugorva alig egy év alatt.
Ennek köszönhetően a világ leggyorsabban növekvő autógyártója lett. Ezzel egyidejűleg, a Chery tengerentúli eladásai meghaladták az 5 millió járművet, így megőrizve pozícióját immár 22. éve, mint Kína vezető személygépkocsi-exportőre. Ezek az elismerések azonban nem csak számok, hanem ez a Chery értékeinek bizonyítéka is egyben. Ebből is látszik, hogy a márka globális stratégiája bátran továbblép a “nemzetközivé válásból” egészen a vezetővé válásig.
Chery számára a technológia a belépő kártya a nemzetközi piac színpadára. Áprilisban megrendezésre került “Endless Horizon Worry-Free Voyage” - Super Hybrid (CSH) tartóssági teszt is ezt bizonyítja. Hiába a számos komplex útkörülmények és szélsőséges környezet, Super Hybrid (CSH) demonstrálta kiválóságát: magas teljesítmény alacsony energia felhasználás mellett minden helyzetben. Ez a kezdeményezés nem csupán technológiai bemutató: egy rendszerszintű megoldást képvisel a felhasználók világszerte tapasztalt mobilitási kihívásaira, biztonságot és nyugalmat nyújtva bármilyen körülmények között, legyen szó forgalmi torlódásról, párás, forró időről vagy nehéz terepről.
Azonban a márka számára továbbra is a biztonság a járműveik megkérdőjelezhetetlen alapja. Ezért ebben az évben, a Chery útjára indította a “Six-Dimension Safety Challenge,”-t, melynek célja, hogy hat extrém forgatókönyvön keresztül rekonstruálja a felhasználók által világszerte megtapasztalt nehéz vezetési körülményeket: hőség, hideg, szárazság, páratartalom, nagy sebesség és rossz minőségű utak. Az akkumulátorcsomag teljesen működőképes maradt több, mint 53 óra tengervízben töltött idő után is, valamint az akkumulátortok kibírt egy 30 km/órás alvázütközést egy nagy szilárdságú acélkorláttal szemben. Továbbá a TIGGO9 „diamond body” szerkezetét önmaga elleni offset ütközési teszten is megerősítette. A szigorú tesztek mögött pedig a Chery alapvető filozófiája áll: „Biztonság a családnak.”
Az intelligens integráció új határán a Chery ismét bizonyítja előrelátó vízióját, ugyanis az AiMOGA humanoid robot továbblépett a koncepció szakaszából, és most látható lépéseket tesz a kereskedelmi bevezetés felé. Júliusban a Chery megrendezte az AiMOGA első kínai partner konferenciáját, ami több mint 3 000 kereskedőt vonzott, ezzel hivatalosan is útjára indítva egy új, „autó + humanoid robot” központú, intelligens értékesítési modellt. Ez a kezdeményezés jól tükrözi a Chery elkötelezettségét az AI-interakció, az intelligens érzékelés és az autonóm vezetés terén szerzett szakértelmének kihasználása mellett, miközben kiterjeszti ökoszisztémáját, hogy friss lendületet adjon a végfelhasználói élmény fejlesztéséhez.
Európa, a világ egyik legkompetitívebb autópiaca, idén hivatalosan is stratégiai fókuszponttá vált a Chery számára. A TIGGO sorozat, amely kétféle hajtáslánc-opcióval érhető el, belépett a kulcsfontosságú európai piacokra mint például Lengyelország, Magyarország, Görögország, Románia, Csehország és az Egyesült Királyság. Már az év első felében a márka több, mint 30 000 járművet értékesített — ez közel tizenegyszeres éves növekedés az előző évhez képest —, amiből az új energiás járművek a forgalom 45%-át tették ki. Ez messze nem egy kísérleti próbálkozás; ez egy rendszerszintű és elkötelezett terjeszkedés. Termékek, technológia, szolgáltatások és társadalmi felelősségvállalás révén a Chery megvesse a lábát az európai piacon, hű maradva hosszú távú ígéretéhez: „Európában, Európáért.”
A “Double 500” mérföldkőre építve a Chery egy autógyártó cégből a mobilitási ökoszisztéma globális vezetőjévé fejlődött — a technológiára építve, a biztonságot előtérbe helyezve, és a felhasználókból merítve inspirációt. A „Co-Create the New Move” kezdeményezés jól tükrözi a Chery elkötelezettségét amellett, hogy globális partnereivel és felhasználóival együtt haladjon előre, világszerte összefogva a mobilitás új jövőjének alakításáért.
www.cherymotors.hu
A 2026-os év színe a Cloud Dancer! Íme, 10 darab, ami ennek az árnyalatnak a szellemében született
A Pantone 2026-os színválasztása sokakat meglepett!
10 ronda mozis bukás, amiért a színész vitte el a balhét
Ezernyi oka lehet annak, hogy egy film gyengén teljesít a mozipénztáraknál. Ezeknél a produkcióknál a sztárokból lett bűnbak.
Ha ezeket az apró változtatásokat kombinálod, meghosszabbíthatja az életed
Nem feltétlenül kell mindent drasztikusan átalakítani, ha egészségesebben akarunk élni.
Legendás focisták idézik fel a focivébé dicsőségét a Lego új szettjével
Roberto Carlos, Cafu, Iker Casillas, Sami Khedira és Marco Materazzi A FIFA labdarúgó-világbajnokság hivatalos trófeája készlettel elevenítették fel karrierjük egyik ünnepi pillanatát.
Lehúzhatja a rolót a OnePlus okostelefon-márka
Beszámolók szerint az okostelefon-gyártó OnePlus az összeomlás küszöbére került. A vállalat állítólag olyan nehéz helyzetben van, hogy anyacége, az Oppo várhatóan a márka megszüntetését tervezi.
Egy kis jövőszorongás: kell félni az AI-tól? – TRÚMEN S03E08
A mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a jelen. De vajon mikor és mire használjuk?









