A sebringi 24 óráson indult ez az egyedi Corvette – most eladó

A Project XP–64 volt az egyik első Corvette, amely az SS elnevezést viselte, egyben az első célgép, amit hosszú távú versenyzésre épített a General Motors.
Hamarosan egy teljesen egyedi Chevrolet Corvette kerül kalapács alá az RM Sotheby’s aukciósháznál. A Corvette SS Project XP–64 ötlete nem másnak a fejében fogant meg, mint Zora Arkus-Duntovéban. Ő volt az a mérnök, akit ma a Corvette atyjaként emlegetnek, és aki szenvedélyes autóversenyző volt, többször is indult a Le Mans-i 24 órás versenyen. Duntov úgy vélte, motorsportsikerekkel fel lehetne pörgetni az utcai autó eladásait is, ráadásul kellő tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy tudja, nem elegendő csak nagyobb, erősebb motort faragni az alap karosszériába.
Így végül összeállt egy csővázas, magnéziumkasznis, akkoriban ultrakönnyűnek számító versenyautó, egyedi hajtáslánccal. Egyike az első Corvette-eknek, amelyek az SS, azaz Super Sport emblémát megkapták. Az egyszerű utcai kivitelhez képest hosszabb, tisztább vonalvezetésű, minden olyan részlettől megszabadították, ami nem volt mindenképpen szükséges és funkcionális. Mindezt pedig metálkék-fehér fényezésbe öltöztették.
A lemezek alatt 283 köbhüvelykes, azaz 4,6 literes V8-ast találunk, verseny-vezérműtengelyekkel, alumínium hengerfejekkel, Ramjet befecskendezéssel. Így 314 lóerőt tud, a teljesítmény négyfokozatú kézi váltón keresztül jut el a hátsó kerekekhez, és menetkészen mindössze 839 kilogrammot kell mozgatnia. Egészen lenyűgöző adatok ezek, ha hozzátesszük, 1957-ben jártunk akkor, amikor elkészült.
Abban az évben a sebringi tizenkét órás versenyen álltak vele rajthoz. Az eredeti tervek szerint olyan ikonok vezették volna, mint Juan Manuel Fangio és Carroll Shelby, ám végül mindketten kérték szerződésük felbontását, végül John Fitch és Piero Taruffi ült be helyettük. A futamot a biztató kezdés ellenére műszaki hiba miatt kellett feladniuk. Nem sokkal később a számos gyártót tömörítő Automobile Manufacturers Association úgy határozott, tagjai nem vehetnek részt gyári csapatokkal autóversenyeken, így tehát a GM projektje is befejeződött.
Duntov aztán jóval később az Indianapolis Motor Speedway Museumnak adományozta az autót, ott is őrizték egészen mostanáig. Viszont március első napjaiban az RM Sotheby’s elárverezi, akár 5-7 millió dollárt, vagyis 2,8 milliárd forintot is megérhet. Itt lehet még képeket nézegetni róla.
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.
Ezekre a Marvel-filmekre számíthatunk a jövőben
A premierek halasztgatása sok kérdőjelet szült, de ezek a darabok előbb-utóbb biztosan csatlakoznak a kánonhoz.
Hoppá: fiatalodik a Ferrari vásárlóközönsége
Szépen növekszik a negyven év alatti vásárlók aránya, aminek az olaszok nagyon örülnek. Persze azért még mindig nem könnyű Ferrarihoz jutni.
Karcolások javítása a parketta felületén házilag
Még a jól lerakott, minőségi faparkettán is karcolások, rések vagy felpúposodott részek jelenhetnek meg idővel. Ezeknek a hibáknak a kijavítása nem csupán esztétikai szempontból fontos, hanem az ingatlanunk értékét is növelheti.
Minden idők 10 legjobb akciófilmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, de Sylvester Stallone és Nicolas Cage egyetlen filmje sem fért fel a listára.