Repülő falatok és tátott szájak: Interjú Christian Vielerrel, a kutyafotózás rocksztárjával

Világszerte ismert kutyafotós járt a tavalyi év végén Budapesten. Christian Vieler ikonikus „flying treats” fotóival vált ismerté, csak az Instagramon fél millión követik, képeivel pedig már azok is egészen biztosan találkoztak, akik nem osztják meg az otthonukat egy, vagy akár több négylábúval. Stílusa eltéveszthetetlen, nagyon laza, szórakoztató, perspektívája egyedi, amit az évek során tökélyre fejlesztett. Néhány szerencsés gazdinak pedig a JOSERA élménynapok keretében lehetősége nyílt arra, hogy ne csak találkozzon Vielerrel, hanem zseniális képek is készülhettek kedvencükről.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Alig vártam, hogy megismerhessem a „flying treats” történetét, és persze munka közben lássam Christiant. Kétség sem fér hozzá, ő egy igazi kutyasuttogó, akinek kamerája előtt olyan oldala villan meg a kutyáknak, amit még a saját gazdájuk sem ismer. A kívülről egyszerűnek látszó munka persze közel sem az, a tökéletes pillanat elkapása épp olyan fontos, mint a kutyák minden rezdülésének ismerete. Vannak természetesen könnyebb, és nehezebb esetek is, ám Christian hihetetlen szeretettel fordul minden négylábú felé, így kellő kitartással addig megy, míg el nem nyeri a bizalmukat. De erről már meséljen inkább ő maga, mert bár az ott töltött idő alatt is folyamatosan érkeztek az újabb JOSERA jutalomfalatokra éhes "modellek", pár kérdés erejéig még így is szakított időt ránk, és még azoknak is adott néhány remek tippet, akik otthoni körülmények között szeretnének egyre jobb és jobb képet lőni kedvencükről.

Tudom, mielőtt főállású fotós lettél, a médiában dolgoztál. Mondd, mi a karrierváltásod története? Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, elhagyod a médiát a fényképezőgépért?

Többé-kevésbé véletlenül történt, mert maga a „flying treats” ötlet teljesen spontán született meg. Soha nem terveztem, hogy profi fotós leszek, aztán beindultak a dolgok és a képek hirtelen olyan híresek lettek a közösségi médiában, hogy tévétársaságok kerestek meg, kiadók akartak velem könyveket, naptárakat készíteni, és így tovább. Rengeteg interjút adtam, és ezzel egy olyan hatalmas hullám indult el, ami miatt egy idő után már nem tudtam egyszerre végezni a munkámat és a fotózást. Úgyhogy úgy döntöttem, fejest ugrom a mély vízbe, és profivá válok.

Ennek már mennyi ideje is?

Majdnem tíz éve. Mondjuk egy esküvőre ne engem hívjanak fotózni, én kutyákra szakosodtam. Ebben vagyok profi, ezt tudom, és imádom.

Ilyen mennyiségű kutyás portréval a hátad mögött, emlékszel még az első „flying treats” fotóra, amit készítettél?

Azt nem lehet elfelejteni. Az első kutyám miatt szereztem be egy fényképezőgépet, róla szerettem volna jobb fotókat készíteni. Ő egy labrador volt, vele indult az egész, vele jött a „flying treats” ötlete. Az a kutya teljesen megváltoztatta az életemet. Itt is van velem, egy tetoválást varrattam az emlékére az egyik első fotó alapján, amit róla készítettem.

A kutya...

Pontosan.

Vele is indult a kutyák iránti rajongásod?

Minden kutyám miatt egyre jobban és jobban szeretem őket, de igen, különösen az első nagyon meghatározó ebben a történetben. A feleségemnek és nekem négy kutyánk volt eddig, ám az évek során háromtól már sajnos búcsút kellett vennünk. Most egy tacskónk van, és csak néhány nappal azelőtt, hogy elindultam erre az utazásra, örökbe fogadtunk egy Romániából mentett kutyát. Nya a neve, ő az új családtag nálunk. Szóval most van egy tacskónk és egy kölyökkutyánk.

Oké, most irigykedem. Van egyébként kedvenc fajtád?

Nincs.

És a fotózáshoz?

Rávágnám erre is, hogy nincs, de jó, van mondjuk pár technikai szempont, amik megkönnyíti a fotózást, például ha a kutyának nincs olyan sok szőr az arcában. Néhány uszkárnak annyi szőre van, hogy nem látod a szemét, és ez talán nem annyira szerencsés a jó fotók készítéséhez. És vannak olyan fajták is, amikkel sokkal könnyebb dolgozni, mint például az ausztrál juhászkutyák, vagy általában a juhászkutyák, a labradorok, de nem mondanám, hogy ezek a kedvenc fajtáim. Rengeteg kutyával találkozom, és mindegyikben megfog valami.

forrás: JOSERA

Ehhez a munkához elengedhetetlen, hogy igazán értesd a kutyákat. Ezt tanultad, vagy ösztönösen jön?

Többé-kevésbé ösztönösen, és persze kutyatartóként a saját kutyáim is rengeteget tanítottak nekem. De mivel szeretnék egyre jobb és jobb lenni, folyamatosan képzem magam, rendszeresen részt veszek tanfolyamokon profi trénereknél, hogy jobban kezeljem például a félénk kutyákat.

Ez jelenti a legnagyobb kihívást?

Így van. Tudod, intenzív érzés kerít magával, amikor sikerül kapcsolódnom egy kutyával. Mindössze néhány percem van, hogy kiépüljön a bizalom, és néha vannak kutyák, akikkel ez nehezebben sikerül, mert nagyon félnek. Talán félnek a férfiaktól, félnek a vakutól, a környezettől. Ilyenkor szinte lehetetlen a kapcsolatteremtés, ráadásul szinte lehetetlen jó fotókat készíteni. Ha minden jól működik, a legjobb fotók öt perc alatt elkészülnek, de ha egy kutya fél, az tarthat egy órán át is, vagy lehet, hogy sosem lesz kép.

Felmerül bennem a kérdés, mi a legnagyobb lecke, amit az állatokkal való munkából tanultál?

Talán a türelem. És a valódi figyelem. Ahogy már említettem, sokat tanultam a kutyákkal való kommunikációról. Nagyon gyakran ezek apró, pici dolgok, amiket a gazdák esetleg észre sem vesznek, mert mindig a kutyájuk fölött állnak. De amikor 10 éve nézed a kutyákat onnan, ahonnan én, látod a szikrát a szemükben, látod az apró mozdulatokat. Rengeteget tanultam arról, mit akarnak mondani nekünk.

forrás: JOSERA

Mit szeretnél, ha az emberek magukkal vinnének a fotóidból?

Nincs ezen mit szépíteni, ez a legjobb munka a világon. Tényleg fantasztikus, hogy szinte minden ember, aki a kutyájával hozzám érkezik, mosolyogva távozik. A lényeg, hogy a fotókon egy egészen más módon láthatod a kutyákat. Láthatod az arckifejezéseiket. A gazdák pedig a saját kutyáikon olyasmit, amit a hétköznapokon soha. És igen, ez az egész a szórakoztatásról szól, de közben hiszek abban, hogy közelebb hozza egymáshoz a kutyákat és az embereket.

A legtöbb gazdi imádja fotózni a kedvencét. Van valami jó tipped? Mi a titka annak, hogy a kutyák ilyen nyugodtak és önfeledtek maradjanak a fotózás alatt?

Az egyik legjobb tippem, amit itt is az egész nap folyamán láthatsz: mindig legyen nálad a legjobb jutalomfalat. Ez könnyen felkelti a figyelmüket. És ha megvan a kutya figyelme, válassz egy monokróm hátteret. Jobb a kutyákat egy sima, egységes felület előtt fotózni, ahelyett, hogy egy konyhaasztal lógna be a képbe, vagy bármi más ilyesmi. A következő lépés pedig: helyezkedj el te is a kutyával szemmagasságba, ahogy én is teszem, mert a felülről készült képek mindig olyanok lesznek, mint bármi más, amiből már eddig is rengeteg sorakozik a telefonodban. Ha szemmagasságból készíted a képeket, a végeredmény olyan lesz, akár egy emberi portré. Az utolsó tipp pedig az, hogy figyeld, mit kínál fel a kutya. Néhány kutya szeret játszani, labdázni, más kutyák tudnak gurulni vagy más trükköket. Mindig jó kezdet ezekre építkezni, mert lesz valami mozgás és akció a képen, ahelyett, hogy csak ülne.

Tudom, három napon keresztül várod most a kutyákat és gazdáikat itt, innen pedig indulsz majd tovább, hogy még több és több kutyaportrét készíts. Van valami egészen konkrét is, amin most dolgozol?

Nem is lehetne frissebb az információm, hogy erről meséljek, hiszen pár napja írtam alá ugyanis egy új könyvszerződést. Ezúttal egy nagyméretű, exkluzív albumot készítünk, ami kifejezetten az idős kutyákról fog szólni. Szeretném méltó módon megörökíteni azokat a bölcs, aranyos, őszülő arcokat. Ha minden jól megy, jövő ősszel, a karácsonyi szezonra már a boltokban lesz.

forrás: JOSERA

Christian Vieler tehát nem áll meg: amíg vannak kutyák, falatok és őszinte pillanatok, addig ő is ott lesz a kamera mögött, természetesen szemmagasságban. Nagyon reméljük, hogy hamarosan ismét ellátogat majd Magyarországra, ha pedig így lesz, ezt a lehetőséget te se hagyd ki!