Jármű
Szakállt növesztett Cillian Murphy – na, hogy áll neki?


Az Oscar-díjas ír színészt általában sima arcbőrrel láthatjuk, most viszont egy szerep kedvéért nagy változást produkált.
Cillian Murphy megannyi nagyszerű filmben brillírozott már akár fő-, akár mellékszerepben. Említhetjük a Batman: Kezdődik!-et, az Eredetet, vagy éppen a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját elhozó Oppenheimert is – ami viszont közös ezekben az alakításokban, hogy sima, frissen borotvált arcbőrrel mutatkozik. Most viszont őszülő szakállra váltott, persze nem véletlenül: következő munkája, a Steve követelte ezt meg tőle.

Murphy a címbéli Steve-et, egy javítóintézet igazgatóját formálja meg a kilencvenes években játszódó drámában. A cselekmény egy sorsdöntő napot követ végig, Steve a bezárástól mentené meg az intézményt, miközben saját mentális egészségét érintő kihívásokkal is meg kell küzdenie. Közben pedig középpontba kerül egy Shy (Jay Lycurgo) nevű problémás tinédzser is, aki belső törékenységét önpusztítással és erőszakkal palástolja.
Az alkotás Max Porter Shy című regényén alapszik, és szeptember 3-tól lesz látható a Netflixen.

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
6 könyv, amelyekből 2025 legizgalmasabb sorozatai születtek
Egy könyvajánló mindig hasznos, hiszen akár ajándéktippeket is meríthetsz belőle.
Ezek a zenék valósággal összeforrtak a videójátékainkkal
Vannak dallamok, amelyeket meghallva egy pillanat alatt megjelennek előttünk a felhőtlen játékkal töltött idők.
A menekülő ember (2025) – Kritika
Hollywood tovább folytatja azt az utat, amelyet az utóbbi években kikövezett magának. Ha nincs új ötlet, nyúljunk a régi, nagy klasszikusokhoz, és új színészekkel, modernizálva forgassuk le újra. A mostani kiszemelt egy közel 38 éves film, Arnold Schwarzenegger egyik híres mozija, A menekülő ember lett. Hogy mennyire sikerült, és egyáltalán érdemes volt-e hozzányúlni ehhez a filmhez, az a kritikámból kiderül.
Ez az egy dolog sokat segíthet a demencia megelőzésében
Igen egyszerű életmódbeli tényezőről van szó, ami sokak számára természetesnek is tűnhet.
Csúcskategóriás kijelzővel itt a OnePlus 15
A OnePlus legújabb felső kategóriás telefonja a gamereknek kedvez, combos teljesítményt és példátlan képminőséget ígér.
Szájra esett az oroszok Rocky-zenére bevonuló AI-robotja
Hatalmas érdeklődés övezte AIDOL bemutatását, de nem lett elsöprő siker belőle.







