Azt például tudtad, hogy álruhás igazságosztóként is "dolgozott"?
A kanadai sztár többek között Eminemet és Beyoncét is maga mögé utasította – de nem túl korai még ez?
A brit énekes megígérte, ha lemeze a slágerlisták élére kerül, akkor merészet lép. Most pedig mutatott egy „új” jogosítványt.
A koncertek után nem siet haza lefeküdni, szeretné kiélvezni élete minden percét.
Mit is mondhatnánk? Mick Jagger tényleg nem aprózza el a dolgot!
Nem mindenki születik bele a sztárságba, sokaknak igen kellemetlen melókat kellett elvállalniuk, mielőtt híresek lettek.
A rock ’n’ roll királya egyszer házasodott, de ez nem jelenti, hogy nem voltak más nők az életében. Előtte, utána, sőt mellette is akadtak románcok.
A korábbi kőkemény futballista ráadásul olyan lágy dallamokkal mutatkozik be, amire aligha számított tőle bárki is.
Az Eras Tour a zenetörténelem egyik legjövedelmezőbb koncertturnéja, Taylor Swift pedig nem sajnálta a dollárokat senkitől, aki részt vett benne.