7 szuperhős, akit lecseréltek a képregények lapjain
Az Amerika Kapitány: Szép új világban Steve Rogers már átadta a stafétát a Sólyomnak, de nem ez volt az egyetlen nagy csere, ami a képregényekben bekövetkezett.
Szórakozás
Ilyen képességekkel rendelkeznek a Marvel új antihőscsapatának tagjai
Először is azt kell róluk tudni, hogy nem szívesen buliznának velük a Bosszúállók egy sikeres küldetés után.
Szórakozás
Így változik Vörös Hulkká Harrison Ford
Befutott az Amerika Kapitány: Szép új világ előzetese, és még szokni kell, amit látunk.
Szórakozás
Hugh Jackman bizonyítja: akár Vasember is visszatérhet
Erről maga a Marvel Studios elnöke beszélt az új Deadpool-film premierje kapcsán.
Szórakozás
Amerika Kapitány és Fekete Párduc aprít az új Marvel-játékban
A Marvel 1943: Rise of Hydra a második világháborúban játszódik, és már jövőre megkapjuk.
Szórakozás
Chris Evans kiáll a sokat bírált szuperhősfilmek mellett
Nem mindenki lelkesedik a műfajért, de ha valakinek, akkor Amerikai Kapitánynak szinte kötelező megvédeni.
Szórakozás
Amerika Kapitány visszatér? Chris Evans nem zárja ki
A stúdió ugyan még nem kereste, de a pletykákat ő is hallja, olvassa. Nem zárkózik el a folytatástól.
Szórakozás
Amerika Kapitány pajzsa, háromezer apró darabból
Marveles tematikájú Legóból eddig sem volt hiány, de úgy fest, még mindig van igény az újabb készletekre.