Mercedes-benz

Kép
Jármű

Hitted volna, hogy ezek az autók már harmincévesek?

Idén ünneplik ezt a kerek évfordulót, vagyis legelső példányaik már hamarosan veteránvizsgát is kaphatnának.

Kép
Jármű

Sir Class: Hamilton előtt tiszteleg a leggyorsabb G osztály

A hétszeres világbajnok elköszönt a Mercedestől, egy német tuningcég viszont szeretné ezt a búcsút emlékezetessé tenni.

Kép
Jármű

Pápamobil készült az elektromos G Merciből

A szerénység követelményét mondjuk nehezen teljesíti az autó, amivel a Mercedes lepte meg a Szentatyát.

Kép
Jármű

Saját rekordját múlta felül az AMG One a Nordschleifén

A leggyorsabb utcai autó címét 2022 novemberében szerezte meg, most pedig még inkább megerősítette ezt a pozíciót.

Kép
Jármű

Ebből a Mercedesből egy is nagy érték – most hetet találtak

Ez aztán a pajtalelet: egyszerre hét R107-es Mercedes-Benz SL került elő, állapotuk igen nagy szórást mutat.

Kép
Jármű

Bradley Cooper lett az elektromos G Merci reklámarca

A kampányban is azt próbálják erősíteni, hogy a villanyos átállás ellenére is megmaradt a G osztály mindent legyűrő karaktere.

Kép
Jármű

Michael Jordané volt ez a különleges SLR McLaren, most eladó

A kosárlegenda mindig is szerette az izgalmas és gyors autókat, ez a limitált Mercedes most új gazdát keres.

Kép
Tech

Végre a Mercidből is tolhatod a Fortnite-ot

Meg még vagy ezer másik játékot. Igazán hiánypótló eredményt hozott a Mercedes-Benz és a Boosteroid együttműködése.

Kép
Jármű

Elektromos luxus Kecskemétről – Teszt: Mercedes-Benz EQB 300 4Matic

Jókora elektromos, prémium hobbiterepjáró, amit ráadásul idehaza gyártanak. De milyen vele járni a hétköznapokban?

Kép
Jármű

Limitált matchbox lett az elektromos G Merciből

A felhasznált fém csaknem teljes egészében újrahasznosított, de a műanyagok is a fenntarthatóságot hirdetik.

Kép
Jármű

Négy motor, hegyomlásnyi nyomaték: itt az elektromos G osztály

Sok szempontból a német prémiummárka egyik legizgalmasabb modellje a G, naná, hogy ebből is készült villanyhajtású.

Kép
Jármű

Ez a görög taxis 4,6 milliót tekert egyetlen Mercedesbe

Grigoriosz Szahinidisz teljesítménye egészen figyelemre méltó, de a világcsúcstól így is elmarad.

Kép
Jármű

Az A osztály, ami Häkkinennek is elég jó volt

Ha reklámcélból kompakt Mercivel kellett megjelenni, egy Formula–1-es sztárpilóta mégsem mehetett 60 lovas dízellel.

Kép
Jármű

20 használt autó, amit imádnak a magyar vevők

Az új autók piacához hasonlóan a használtaknál is visszaesést hozott a tavalyi év, de van pár slágermodell, ami nagyon pörög. Te melyiket vennéd?

Kép
Otthon

65 emeletes felhőkarcolót építtet a Mercedes Dubajban

Ez lesz a világ első olyan lakóingatlanja, amely a Mercedes-Benz márkanevet viseli.

Kép
Jármű

Top 10: Minden idők legdrágább autói az árveréseken

Ezekért az autókért fizették ki a legtöbbet aukciókon – a Ferrari uralja a mezőnyt.

Kép
Jármű

Az igazi Baby Benz: babakocsik a Mercedestől

A négy új modell közt van terepes és egy limitált AMG-változat is.

Kép
Jármű

Mintha a G Merci megrontott volna egy buggyt: Drake új autója

A Brabus csak tizenöt ilyen Crawlert épített, ebből az egyiket a kanadai rapper vette meg.

Kép
Jármű

Ezzel a Mercedesszel csatázott Lauda Senna ellen

A Mercedes-Benz 190 E 2.3-16 egy darabka motorsport-történelem, az 1984-es Bajnokok Versenyén használta az osztrák pilóta.

Kép
Jármű

Elegáns terepes kombit készített a Mercedes

Összkerékhajtás, klasszikus kombi forma, elegáns megoldások: ilyen lett az E osztály All-Terrain.

Kép
Jármű

A furcsa Mercedes-öszvér, amely világrekorder lett

Már önmagában is szokatlan párosítás a G osztály és az SLK, de a világot beutazni ezzel a hibriddel még elvetemültebb.

Kép
Jármű

A downsizing vajon mi? Itt az új AMG GT

Lehet, hogy az SL-ben már négyhengeres az alapmodell, sőt a GT-t is ettől féltették sokan. De itt négyliteres V8 alá továbbra sem adják.

Kép
Jármű

Bagóért árulják Jordan egykori luxus-Mercijét

Az S600 Lorinserért igen csalogató a 23 dolláros ár, bár igazából egy nyereményjátékról van szó.

Kép
Jármű

A retró jegyében készült a Mercedes jövőtanulmánya

A Mercedes-Benz Vision One-Eleven a hatvanas-hetvenes évek C 111-es sorozatához nyúl vissza, miközben axiális fluxusú elektromotorja egyértelműen a jövőbe mutat.

Kép
Jármű

Megérkezett az új E osztály – de kinek kell így az S?

A Mercedes-Benz E osztály mindent megad, amire egy autótól vágyhatunk, mégis van feljebb. Az viszont biztosnak tűnik, nem lesz még egy ugyanilyen.

Kép
Jármű

Megújult a Mercedes óriás-SUV-ja

Elérkezett a GLS modellfrissítésének ideje, októbertől már kapni is lehet az újat.