Hagynád, hogy egy app mindig figyelje, ahogyan vezetsz?
Egy kutatás szerint sokkal biztonságosabbá tehetné a közlekedést, ha valós időben monitoroznánk a sofőrök viselkedését.
Jármű
Ilyen benzinárak mellett te is rákívánsz Flintstone-ék kocsijára
Na jó, annyi trükk azért van benne, hogy ezt már nem lábbal kell hajtani. De benzint tényleg nem fogyaszt.
Jármű
Hogyan lett 120 év alatt a 10 km/óra sebességhatárból 130? – avagy érdekességek a KRESZ történetéből
Tudtad, hogy egészen 1941-ig Magyarországon is bal oldali közlekedés volt? És azt, hogy a KRESZ megalkotásával egy évvel megelőztük a mobilizációban akkor élen járó Nagy-Britanniát?
Jármű
Biztonságosabb az önvezető autó, mint a hagyományos?
Egy friss kutatás ezt állítja, ugyanakkor azt is mondja, van olyan tényező, amiben az ember a jobb.
Jármű
Aranylövés az újgazdagoknak
A londoni divathéten az oligarchagyerekeknek két kedves tárgyat sikerült összekapcsolni: a Mercedes terepjárót és a Moncler kabátot.
Jármű
Kétezer munkaórával lett makulátlan ez a Renault Clio Williams
Igen ritka ez a kivitel, pláne ilyen állapotban. De az aprólékos restaurálás után most eladják.
Jármű
A Bugatti egykori tervezője már szuperjachtokat rajzol
A 2600 lóerős, akár 42 méter hosszú jacht részleteiben visszaköszön a Bugatti Chiron.
Jármű
Ha azt hitted, a V12-nek reszeltek: itt a Lamborghini Invencible és Autentica
Amikor a Lamborghini bejelentette, hogy leállítja az Aventador gyártását, majd búcsúzóul bemutatták az Ultimae-t, sokan hitték, hogy egyúttal a szívó V12-esektől is elköszönünk. Hát nem.
Jármű
Túl meleg lett az Antarktisz az ott dolgozó elektromos járműnek
Eredetileg mínusz ötvenfokos környezeti hőmérséklethez tervezték a Venturi Antarcticát, de most át kell dolgozni a mínusz tízes nyarakhoz.
Jármű
362 000 autót hív vissza a Tesla az önvezető rendszer miatt
A Tesla nem ért egyet, szerintük biztonságos a szoftver, de teljesítik a hatóság kérését.
Jármű
5 ok, amiért menj el vezetéstechnikai tréningre
Veszélyes helyzet bármikor adódhat, nem rajtad múlik. Az viszont igen, hogy tudd, hogyan úszhatod meg!