Promóció
Milliárdos jegygyűrűvel kérte meg kedvese kezét C. Ronaldo

Cristiano Ronaldo kilenc év után kérte meg Georgina Rodríguez kezét – de vélhetően nem a gyűrűre spórolt ez idő alatt.
Néhány napja végigsöpört a hír az interneten, hogy Cristiano Ronaldo megkérte párja, Georgina Rodríguez kezét. A pár 2016 óta van együtt, egy madridi Gucci-üzletben találkoztak, ma már öt gyermeket nevelnek közösen – közülük kettőnek Georgina az édesanyja. A lánykérésre tehát kilenc évet kellett várni, de CR7 megadta a módját: óriási gyémánttal ellátott jegygyűrűt választott kedvesének.
Az ékszert az Instagramra feltöltött képek alapján a 77 Diamonds vezetője, Tobias Kormind szakértette meg a Robb Reportnak. Elmondta, hogy maga a gyémánt nagyjából 35 karátos lehet, ami azt jelenti, hogy méreténél és minőségénél fogva önmagában is megér 5 millió dollárt, átszámolva csaknem 1,7 milliárd forintot. A gyémánt a szakértő szerint egy platinagyűrűben kapott helyet – ez az anyag a piac alakulásaitól függően olykor még az aranynál is drágább.
A brit Steven Stone munkatársai a komplett jegygyűrűre 10 millió dolláros, azaz közel 3,4 milliárd forintos becslést adtak meg. Hozzátették, hogy ezen túlzottan nem is kell meglepődni, mert Georgina Rodríguez ékszergyűjteménye amúgy sem szerény, nagyjából 4 millió dollárt ér – persze még ezen különlegesség nélkül számolva.
Ronaldónak természetesen ez a csillagászati összeg sem okozott problémákat. Ő számít ugyanis a világ legjobban kereső sportolójának, a szaúdi en-Naszr gárdájánál irigylésre méltó szerződést kapott, és a személyes szponzorációk is sokat dobnak a családi kasszán. Mi több, minden idők legjobban kereső sportembereinek listáján is előkelő helyen áll: eddig 2,23 milliárd dollárt focizott össze a Sportico számításai szerint.
Ezt a toplistát itt lapozhatod végig:
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






