Itt az új Dacia Duster, most már hibrid is van belőle

Dacia Duster
Forrás: Dacia

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Bitang jól néz ki, és ha emellett az ára sem száll el, könnyen lehet slágermodell az új Dacia Dusterből.

Onnan tudom biztosan, mennyire rohan az idő, hogy nagyjából tegnap előtt lehettem ott a második generációs Dacia Duster nemzetközi bemutatóján Athénban. Csak az a baj, hogy ez a tegnapelőtt igazából 2017 decemberében volt, azóta elröppent hat év, elmúlt egy modellciklus. Nekem lett két gyermekem, a Dusternek meg harmadik generációja. A Renault-csoporthoz tartozó márka hallgatott az idők szavára, de csak módjával: nem mentek el teljesen az elektrifikáció irányába a népszerű hobbiterepjáróval, de megjelent a kínálatban a hibrid változat.

Elképesztően látványos utat tett meg a román eredetű márka azóta, hogy a keleti blokkban azzal csúfoltuk a lenézett modelljeit, hogy tulajdonképpen nem is rosszak, csak megvétel után szét kell kapni, majd újra összerakni. A 2004-ben bemutatott első Logan egy vállaltan olcsó, de strapabíró igáslónak bizonyult, utódja viszont már formájában és minőségében is magasabb szintet képviselt, manapság meg teljesen korrekt kocsikat kínálnak. A Duster szinte a kezdetektől kiemelkedik a kínálatból, legalábbis számomra: a konkurenseknél úgy egy fél mérettel tágasabb, közben az ára is mindig egész kedvező volt az adott piaci viszonyok között.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!
Dacia Duster terepen
forrás: Dacia
Nagyon jól sikerült a forma

A most kifutó, második generációs Dustert már egy halom olyan extrával is meg lehet venni, amit korábban egy Daciánál elképzelhetetlennek tartottunk, de a frissen érkező, harmadik széria még erre is ráemel.

Külső méreteiben alig változott az autó, viszont közben átrakták az egészet egy új platformra, a vállalatcsoport CMF-B nevű padlólemezére. Az arányok megmaradtak, de a formaterv vagányabb, keményebb lett. Az első fényszórókat keskenyebbre húzták, Y-motívum jelent meg bennük, a motorháztetőn ügyesen játszottak a domborítással, a kerékíveket enyhén szögletesre rajzolták. A hátsó lámpák nemcsak mintázatukban, hanem formájukban is az Y-t idézik, oldalt pedig ugyan túl sok látnivaló nincs, érdemes megemlíteni a hátsó ajtók rejtett kilincseit. Egyébként a csomagtartó térfogata 472 literre nőtt, a hátsó utasok pedig nagyobb lábteret élvezhetnek.

Dacia Duster beltér
forrás: Dacia
Főleg kemény műanyagok, de a szemet egyáltalán nem bántják

A beltérben a kialakításon nem, legfeljebb az anyaghasználaton látszik majd a spórolás. A sofőr előtt hétcolos digitális műszeregység kapott helyet, a középső képernyőt is a vezető felé fordították, ez 10,1 hüvelykes. A klímavezérlésnek meghagyták a fizikai gombokat, ami jó hír, legalábbis azoknak, akik hozzám hasonlóan nem szeretnek vezetés közben menürendszert böngészni. Felszereltségtől függően akár négy USB-portot, vezeték nélküli telefontöltést, hat hangszórós audiorendszert, Android Autót és Apple Carplayt is kaphatunk. Kempingcsomaggal beugrik a csomagtérbe egy láda, amelyből 1,9 méterszer 1,3 méteres ágyat lehet kihajtogatni. A YouClip csomag pedig praktikus akasztófülekkel szereli fel a kocsit.

Ami a technikát illeti, a legnagyobb újdonságot valószínűleg a hibridhajtás jelenti. A Hybrid 140 hajtáslánc része egy 1,6-os, négyhengeres benzines 94 lóval, meg egy 49 lovas villanymotor is, a rendszerteljesítmény 140 lóerő. Automata váltója a benzinmotorhoz négy, az elektromoshoz két fokozatot biztosít. Az autó mindig elektromos módban indul, és főleg városban jönnek ki a hajtásrendszer előnyei, itt akár 40 százalékos fogyasztáscsökkenést is elérhetünk egy sima benzineshez képest. Teljes hibridről van szó, azaz nem kell és nem is lehet konnektorból tölteni. A fékezési energiát ellenben visszanyeri, és az 1,2 kWh-s aksiba juttatja.

Ágy a Dacia Dusterben
forrás: Dacia
Hotel Dacia

A TCe 130 változatban is van újdonság: háromhengeres, 1,2 literes, Miller-ciklusú turbós benzinmotort kombináltak 48 voltos indítómotor-generátorral, tehát enyhe hibrid rendszerrel van dolgunk. Ezeknél a megoldásoknál a villanymotor elindulásnál és gyorsításnál segít rá, ezzel segítve a szén-dioxid-kibocsátás lejjebb faragását. Ahogy az elnevezésből sejthetjük, 130 lóerő a teljesítmény, a hatfokozatú váltón keresztül pedig kiviteltől függően az első kerékhez, vagy akár mind a négyhez is juthat az erő. Van még a palettán ECO-G 100 gyárilag benzin-gázos variáns, egyliteres, 100 lovas turbómotorral. 50-50 literes tankjaival akár 1300 kilométeres hatótávot is elérhet. A dízelek ellenben – vélhetően sokak bánatára – kikerültek a kínálatból, pedig az 1,5-ös dCi elég jó választásnak számított minden szempontból.

Annak ellenére, hogy tele a piac SUV-kkel, messze nem magától értetődőt, hogy ezekhez összkerékhajtás is elérhető. A Dusterhez igen, és hagyományosan adnak is a terepképességekre. Az új modell hasmagassága változattól függően akár 217 milliméter, terepszöget elöl 31, hátul 36 fokos (rámpaszöge 24 fokos), ami emelkedőn és lejtőn is jól jöhet. Előreprogramozott beállításokból az automata (Auto) mellett síkos útra optimalizált (Snow), lazább talajra való (Mud/Sand), terepre szánt (Offroad) és üzemanyag-takarékosságot célzó (Eco) áll rendelkezésre.

Dacia Duster hátulról
forrás: Dacia
A Dacia a terepképességekre is ad, de a legtöbben úgyse fogják kihasználni

Mivel a piaci bevezetés még egy kicsit odébb van, tavaszra várható, így még árlista sincs. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy nem kell drasztikus drágulásra számítani – jelenleg kerek hatmillió a kedvezményes indulóára a modellnek, de listaáron 6,36 millióról rajtol, egy Extreme felszereltségű dízel már majdnem a kilencet karcolgatja. Ez amúgy egyúttal azt is mutatja, hogy ma már nincs olyan, hogy olcsó autó: nem az évekkel ezelőtti árakhoz érdemes viszonyítgatni, hanem a konkurenciához.

Nézd meg jobban a galériában:

Galéria / 26 kép

Dacia Duster - 2023.

Megnézem a galériát

Videók

Kép
Stílus

Ők a világ leggyönyörűbb női, és ezt nem mi mondjuk, hanem a tudomány

A szépség teljesen szubjektív dolog, mindenkinek más vonások rabolhatják el a szívét. De a tudománynak is van álláspontja.

Kép
Szórakozás

Ki nyeri idén a Bajnokok Ligáját? Megtippeljük!

Véget ért a Bajnokok Ligája alapszakasza, mi pedig megpróbáljuk megtippelni, kik lehetnek esélyesek a végső győzelemre.

Kép
Stílus

290 milliós drágaköves órát villantott Tom Brady a Super Bowlon

Az amerikai futball legendája először szerepelt tévériporterként a Super Bowlon, egy Jacob & Co. órával tette emlékezetessé.

Kép
Otthon

4 tipp a tető beázásának megelőzésére

A tető ellenőrzésével és a karbantartási munkálatok elvégzésével akár több százezer forintot is megspórolhatunk – főleg akkor, ha a tetőt különösen próbára tevő nagy havazások és esőzések előtt iktatjuk be ezeket.

Kép
Szórakozás

Ki menti meg a világot, ha nem jönnek a Bosszúállók?

Erre a kérdésre keresi és adja meg a választ a Mennydörgők, amelynek új előzetesét már meg is lehet nézni.

Kép
Szórakozás

Kendrick Lamar páros lábbal szállt bele Drake-be – itt nézheted vissza a Super Bowl félidei show-ját

A két rapper rivalizálása tekintélyes múltra nyúlik vissza, Kendrick Lamar nem hagyta ki a nagy ziccert, hogy egy világ előtt szóljon be Drake-nek.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!