Promóció
„Nem érdekel” – Daniel Craiget nem izgatja, ki lesz a következő James Bond

De hát mi mást is mondott volna, ha már az első Bond-filmje után is meg akarta öletni a karaktert?
A 2021-es Nincs idő meghalni volt az utolsó James Bond-film, amelyben Daniel Craig alakította a szuperkémet. Azóta is rejtély, ki lesz majd az utódja a karakter bőrében, sokan sokfélét tippelnek. A Varietynél arra gondoltak, kinek a véleménye lehetne mérvadóbb ebben a témában, mint magáé Daniel Craigé, de csalódniuk kellett. Amikor ugyanis nekiszegezték a kérdést, nagyon röviden és lényegre törően felelt:
Nem érdekel.
Ennyi és nem több. Craig nevetve válaszolta ezt a fenti egysorost, de nyugodtan el is hihetjük neki, hogy pont ennyire foglalkoztatja a dolog. Eredetileg azt gondolta, ő maga csak egyszer formálja meg Bondot, de nem így lett. Amikor megkérdezte Barbara Broccoli producert, mégis hányszor kell még 007-est játszania, talán háromszor, esetleg négyszer, akkor Broccoli közölte: további négy alkalommal. Így végül az összesen öt mozival ha darabra nem is, de időintervallumban mérve ő volt a legtovább James Bond, éppen tizenöt évig.
Ha tehette volna, már az első után kinyírta volna a karaktert, de nem volt ezzel egyedül:
Ebben a galériában pedig mutatjuk az összes eddigi Bondot és a lehetséges utódokat:
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






