Promóció
Meglepő záradék szerepel Dave Bautista minden szerződésében


A testépítő-pankrátorból lett színésznek van egy különös feltétele, ami minden filmes munkájára érvényes.
Az 56 éves Bautista napjainkban igen felkapott színésznek számít. Játszott már James Bond-filmben, része a Marvel moziverzumának, de például a Tőrbe ejtve – Az üveghagymában vagy a Dűne mindkét részében is láthattuk. Mielőtt filmezésre adta a fejét, testépítőként és pankrátorként is sikeres volt. Az mondjuk most is látszik, hogy ad a külsejére, és igyekszik jó formában maradni. Ezt pedig a mozis szerződéseibe foglalt szokatlan záradékkal is próbálja biztosítani.
Éppen Az üveghagyma kapcsán mondta el egy korábbi interjúban, hogy minden egyes kontraktusába bekerül: legfeljebb négyóránként ennie kell. Alapvetően növényi étrendet követ, amit halakkal egészít ki, és ha az étkezések között még pluszban megéhezne, banánt és mandulavajat vagy vegán, grillezett „sajtot” dob be. Amúgy a gondosan megtervezett étrend mellett vallásos fegyelemmel jár edzőterembe is.
Egy ilyen, étkezésekre vonatkozó kikötés amúgy egyáltalán nem butaság a filmes világban. Hiszen a forgatási napok sokszor nagyon hosszúra nyúlnak, márpedig olyankor nehezen tartható akár még csak a három főétkezés is. Ha viszont az igényeket egyértelműen leírják, talán könnyebb is érvényesíteni azokat.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.
Csodát tehet a kivi az alvásproblémáiddal
A zöldségek és gyümölcsök jótékony hatásairól nem lehet eleget beszélni. De tudni kell, melyiket mikor érdemes fogyasztani.







