Promóció
David Beckham megint levette a lábáról a fél világot


Persze főleg a nőket kápráztatja el újra, de igazából férfiaknak szól a Boss legújabb kampánya.
A kilencvenes évek második felének és a kétezres évek elejének egyik legnépszerűbb futballistája volt David Beckham. Azonban kár lenne tagadni, hogy a mesteri szabadrúgásairól és hajszálpontos passzairól ismert angol középpályás nemcsak a játéktudása miatt került a középpontba, a hölgyek például külseje miatt is bálványozták. Mondjuk leginkább csak álmodozhattak róla, hiszen már elég korán, 1999-ben feleségül vette a Spice Girls sztárját, Victoriát.
Beckham aktív pályafutása után sem tűnt el a süllyesztőben, egyrészt a sport közelében is megmaradt, és a Lionel Messit is foglalkoztató Inter Miami elnökeként tevékenykedik. Másrészt pedig továbbra is nagyon sok világcég reklámarca, most például a Hugo Boss friss reklámkampánya kedvéért le is dobta a textilt.
Egészen pontosan a milleniál generációt megcélzó Boss almárka új alsónemű-kollekcióját, a Boss One-t népszerűsíti. Ennek darabjai közt találhatunk alsónadrágokat, trikókat, pólókat egyaránt, kifejezetten a minimalizmus jegyében, fekete és fehér színekben. Noha Beckham igazán soha nem volt az a végtelenül kidolgozott izomzatú testépítő-fazon, mint amilyennek mondjuk Cristiano Ronaldót megismertük, azért szégyenkeznie sem kellett soha. Sőt, most az 50-hez közeledve, az aktív karrierje után bő tíz évvel is olyan formában van, amit sokan megirigyelnénk. Felesége, Victoria Beckham sem hagyta szó nélkül, ő egyszerűen a My Boss, azaz A Főnököm reakcióval osztotta meg a képeket.
A Boss nagyszabású marketingkampányt álmodott meg a Beckham nevével és arcával fémjelzett kollekcióhoz, világszerte rengeteg óriásplakáton és forgalmas helyek hirdetőtábláin jelennek majd meg a képek, a ruhadarabok pedig mától érhetők el a márka webshopjában és persze számos üzletében is.
Lapozd át a galériát!

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.
A V8-as Suzuki, amit a Mazda MX–5 riválisának szántak
Nem a leggyorsabb, nem a legerősebb – mégis kultautó lett az MX–5. A Suzuki C2 viszont soha nem ment gyártásba.
Rövidesen visszatér Perzsia hercege
Remake készül a Prince of Persia: The Sands of Time videójátékból, nem is kell rá sokat várni.
Sean Penn megmondta, mit gondol a fiatal színészekről
Szerinte Jennifer Lawrence az utolsó mozisztár, de a többiekről is határozott véleménye van.
Ilyen típusú férfiakkal nem szívesen randiznak a nők
Ha nem veszed elég komolyan a mentális egészségedet, az bizony kizáró ok lehet egyeseknél.
Minden fiú álma: az űrhajózás
Kapu Tibor a második magyar űrhajósként készül a kilövésre, mi pedig a friss InStyle MEN-ben azt próbáltuk megfejteni, miért álmodoznak a világűrről fiúk milliói világszerte.