Promóció
Megcsúszott a hajnyíró David Beckham kezében


Az egykori futballsztár saját maga próbálta új frizuráját elkészíteni, feleségének nem tetszett túlzottan az eredmény.
Sokunkkal előfordul időnként, hogy ahelyett, hogy fodrászhoz mennénk, inkább magunk vesszük kézbe a hajnyírót, és megoldjuk a helyzetet. Persze kell hozzá egy kis gyakorlat, és a bonyolultabb frizurákat már aligha fogjuk házilag előállítani, de egy gyors, alap hajvágás belefér. Azt gondolnánk, ilyesmit csak a hétköznapi emberek csinálnak, a nagy sztárok és hírességek kizárólag a jól bejáratott borbélyukhoz vagy fodrászukhoz járnak. De nem így van, most például David Beckham ragadta magához az irányítást. Kár volt.
Az Instagramon megosztott videó tanúsága szerint ugyanis becsúszott egy kis baki, és az 50 éves egykori futballista feje tetején egy csaknem kopasz folt keletkezett. A rövid felvételt felesége készítette. David először még eltakarja a hiányosságot az egyik kezével, amikor viszont Victoria megkérdezi: „mit csináltál?” – felfedi. Az első reakció pedig kegyetlen, egyáltalán nem próbálja szépíteni a helyzetet:
Nem néz ki jól. Mindig őszinte leszek veled – ez borzalmas.
Egy ilyen frizuraügyi vészhelyzetet természetesen mindenképpen el kell hárítani, ez pedig most sem maradhatott el. Másnap Beckham már újabb fotót tett közzé Insta-sztorijában, amelyen a haja már majdnem teljesen egységesen nagyon rövid, de alaposabban megnézve még mindig látható egy kicsit a kopaszos folt. A képre annyit írt, ez a legjobb, amit ki tudott hozni a szituációból, majd feleségét megjelölve kérdezte: „Még mindig szörnyű?”

Egy biztos: David haja hamarosan úgyis megnő, és akkor lehet újra próbálkozni. Mi viszont újra betekintést nyertünk a pár játékos, még a csipkelődő humort sem nélkülöző kapcsolatába.

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!
Szinte már visszafogott a Jacob & Co. Keresztapa-órája
Ezt a visszafogottságot persze csak a korábbi kiadásokhoz képest kell érteni, amúgy kétféle dallamot játszik a Jacob & Co. The Godfather II.
Miért olyan nagyok az elvárásaink, ha randiról van szó?
Vannak olyan igények, amelyek teljesen érthetőek, és az érdekeinket szolgálják – de olyanok is, amelyek inkább csak hátráltatnak.
A Titanic utasa viselte ezt a Patek zsebórát
A hajó elsüllyedése óta a család tulajdonában maradt a 18 karátos arany Patek Philippe zsebóra.
Főként a férfiakat sújtja az ülőmunka fájdalmas mellékhatása
Ha sokat ülünk és keveset mozgunk, kockára tesszük egészségünket. Erre a problémára ráadásul ritkán gondolunk.







