Promóció
Penge máris lenyomta Rozsomákot

Wesley Snipes nagyon hamar megfosztotta rekordjától Hugh Jackmant.
Néhány hete már megy a mozikban a Deadpool & Rozsomák, Hugh Jackman pedig ezzel a filmmel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe is. Ő lett az a színész, aki a leghosszabb időintervallumon keresztül formált meg egy Marvel-hőst, ugyanis 2000-ben az X-Men – A kívülállókban láthattuk először Rozsomákként, illetve a filmes szinkronokban eddig Farkasként, vagyis első és máig utolsó ilyen fellépése között 24 év telt el. Ezzel Sir Patrick Stewartot (X Professzort) előzte meg.
De nem volt ám hosszú életű ez a rekord – és pont a Deadpool & Rozsomákkal veszítette el Jackman, tehát ugyanazzal a filmmel, amellyel elnyerte. Feltűnt ugyanis a moziban Pengeként Wesley Snipes (nem szpojlerezünk arról, mit csinált), ez pedig azt jelenti, hogy az első önálló Penge-film 1998-as premierjétől számítva ezúttal 25 évvel és 340 nappal később bújt A Fénybenjáró bőrébe. Amúgy egy másik csúcsot is megdöntött: Alfred Molina 17 év után játszotta el újra Doctor Octopust a Pókember: Nincs hazaútban, Snipes pedig 19 évvel és 231 nappal a Penge – Szentháromság után tért vissza a szerepbe.
Viszont fontos elmondani, hogy ezek a rekordok csak a Marvelnél érvényesek. Ha a DC szuperhőseit is nézzük, akkor Michael Keaton Batmanje a király. Őt ugyanis először 1989-ben, egyelőre utoljára pedig a 2023-as Flash – A Villámban láttuk, ami 34 éves periódust jelent, a Batman visszatértől számolva 31 év utáni visszatéréssel. Mellesleg Keaton közben Keselyűként az MCU-ban is felbukkant.
Nézd meg a Marvel-moziverzum filmjeinek rangsorát is:
193 országban járt, az egyikért feladta régi életét
Az amerikai férfi olyannyira beleszeretett egyik úti céljába, hogy hajlandó volt felmondani és elköltözni miatta.
Eladó a deszka, amivel Tony Hawk először csinálta meg a 900-ast
Aki valaha is látott már gördeszkát, annak biztosan nem kell bemutatni Tony Hawkot. Ez pedig egy történelmi ereklye a pályafutásából.
Belga erdő mélyére csalogat ez a mesebeli kaland
A törpök élete nemcsak játék és mese, de ebben a házikóban szívesen eltöltenénk egy napot.
Megterveznéd az álomházadat? Ebben a szimulátorban sima ügy
Mindig is szerettél volna építészként karriert csinálni és álomházakat tervezni? Most itt a megfelelő szimulációs játék számodra!
Milyen hőszigetelő üvegek közül válogathatunk?
Ha nyílászárókról van szó, sokan az ablak keretére, nyitásmódjára és színére koncentrálnak – pedig legalább ilyen fontos, milyen üveg kerül a szerkezetbe. Szakértőnk, Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője segít a döntésben.
10 meglepő átigazolás, amitől ledöbbent a futballvilág
Ráadásul nemcsak a szóban forgó klubok szurkolóit lepte meg a transzfer.