"Nekem a legnagyobb elismerés a közönségdíj" - interjú Deák Kristóffal, az Egykutya Oscar-díjas rendezőjével

Filmjeire jellemző, hogy olyan hétköznapi témákat állítanak középpontba, amelyek a nézők mindennapjaiban is visszaköszönnek, így a vetítés után bőven adnak beszédtémát és gondolkodni valót.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Legújabb alkotása, az Egykutya – amely egy színházi darab adaptációja – szintén komoly kérdéseket érint, ám hogy a történet könnyebben befogadható legyen, a rendező humorral fűszerezve igyekszik szórakoztatóbbá tenni a filmet. Ennek a produkciónak az apropóján beszélgettem vele, és bár nem volt egyszerű, végül sikerült spoilermentesen körüljárnunk legújabb mozijának történetét.

InStyle Men: Kezdjük is egy örömteli friss hírrel! Az Egykutya hivatalosan csak október 2-án kerül a nagyközönség elé, de máris egy fontos elismerésben részesült, hiszen a 2025-ös CineFesten elnyerte a Közönségdíjat, melyet az internetes szavazás alapján ítéltek oda. Mit jelent számodra ez a díj?

Deák Kristóf: Nekem a legnagyobb díj a közönségdíj. A Mindenki pályafutása is úgy indult, hogy a legelső díj, amit nyertünk, rögtön a legelső fesztiválon, ahol szerepelt a film, az a fesztivál közönségdíja volt. És nyilván akkor még – 2016-ban, most már 9 éve – egy kicsit magamban bosszankodtam, hogy „Jaj, miért nem zsűridíjat kaptunk, miért nem a szakma ismeri el?!”, de azért örültem neki. Aztán persze az is megtörtént később, és annak is nagyon tudtam örülni, de időközben rájöttem, hogy nekem a közönségdíj tényleg mindennél többet jelent.

Sokan mondják ezt akár a színészeknél, rendezőknél is, hogy egy idő után sokkal többet jelent egy közönségdíj, mint maga a szakmai díj.

Igen, ha másért nem, azért, mert ugye egy szakmai díjat általában egy 4-5 fős bizottság dönt el. Egy közönségdíjat pedig jó esetben több száz vagy több ezer ember. Nyilván másfajta filmeket választanak, vagy más az értékítélet, de sokkal jobban visszaigazolja azt, hogy tényleg hatott az emberekre.

Számítottatok erre a díjra itt a CineFesten? Elnézve a listát, elég erős volt a mezőny.

Nagyon reménykedtünk benne. Itt ugye cannes-i nyertes filmek, a Velencei Filmfesztiválon és Karlovy Varyban bemutatott filmek versenyeztek velünk, tehát a nyár legnagyobb fesztiváljairól egy igen színvonalas versenyválogatást hoztak össze Csákvári Gézáék. Egy komoly nemzetközi versenyben voltunk benne. Az, hogy itt így ki tudtunk emelkedni a közönség szemében, az óriási.

Miben rejlett szerinted a film ereje, mitől volt különlegesebb, hogy végül ezt választotta meg a közönség?

Szerintem az egyik fő ereje egyszerűen az, hogy jó élmény megnézni. Van egy ilyen szándék, hogy persze komoly témákról is szól, elég nagy tétek vannak, és tényleg élet-halál kérdések, de közben a film úgy tudja elmesélni ezt a sztorit, hogy nagyon szórakoztató tud lenni. Van benne jó pár duma, ami beránt, és hihetetlen lendülettel megy végig. De amellett, hogy van egy szórakoztató felszíne, nagyon be tud találni sok nézőnek egyik vagy másik, harmadik témája. Ez az a film, amit valóban sokkal jobb úgy látni, hogy nem tud róla semmit az ember.

Az Egykutya egy színpadi darab filmes adaptációja. Te mikor találkoztál magával a történettel, vagy hogy jött egyáltalán, hogy ebből a történetből film legyen?

2020-ban elmentem megnézni Varga Lóránt PopUp Produkció által színpadra vitt darabját, amelyre Bakonyi Alexa hívott meg, aki a fő motorja volt az egésznek, és az egyik főszereplője is egyben. Lehengerlő volt, amit láttam. Már aznap este erről beszélgettünk ketten. Tudom, hogy ő is a kezdetektől fogva ezt ambicionálta, hogy ebből legyen egy film. Majd évekig nem is beszéltünk róla, közben elkészült Az unoka, és érett, alakult a darab, játszották sokszor, sőt, helyszínt is váltottak, illetve bekerültek az ACG falai közé, a reklámügynökség előterébe, amely később a film gyártója is lett. Aztán szépen egyszer csak elértünk oda, hogy Alexa elhívott megint, hogy nézzem meg, mennyit haladt, fejlődött ez a dolog.

És volt különbség?

Abszolút! Nagyon sok különbség volt. Érdekes módon volt olyan dolog is, ami az idő során eltűnt, ami jó volt még frissen, a korai előadásban, amit láttam. Ezt megpróbáltuk most a filmben egy kicsit visszaerősíteni, vagy visszacsempészni. Ez a filmességének kimondottan jót tesz, hogy van egy titok, egy feszültség az elején: Patika (Döbrösi Laura) egy kicsit félelmetes is, és nem csak zavarba ejtő a furcsa viselkedésével. Jó volt látni ezt a nagy ívet, hogy évekkel később hova jutott el a dolog. Tenki Dalma karaktere is hihetetlen nagyot fejlődött, sokkal szórakoztatóbb és tragikomikusabb, egy extrém „tour de force” lett belőle az évek során. Ez például az első alkalommal, még abszolút nem volt olyan emlékezetes.

Ha ki kellene emelni egy pozitív és egy negatív kihívást a film készítése során, melyek lennének azok?

A legnagyobb pozitív kihívás az az volt – ami iszonyatosan élvezetes is volt –, hogy limitált az, hogy másfél óra alatt real time-ban, egy helyszínen játszódik az egész. És ezt nekünk valahogy fel kellett úgy dolgozni, – kb. 13 forgatási nap alatt –, hogy egy percig se legyen unalmas, és közben megőrizzük ezt a „real time-ságot”. Úgy érezze a néző, mintha ki se kapcsoltuk volna a kamerát, és másfél óra alatt vettük volna fel az egészet, de közben meg annyira meg kell mozgatni, hogy egy filmélményt tudjon adni ezzel a viszonylag kevés eszközzel, amivel tudunk dolgozni. Én nagyon szeretem az ilyen kihívásokat, amikor kapok valami limitet, hogy ebbe bele kell férni és ki kell találni. Ilyenkor az agyam egyből elkezd nagyon pörögni, hogy hogyan tudjuk megoldani izgalmasan. Ami mondjuk a kevésbé pozitív oldala, az vicces módon egyszerűen csak az, hogy nyáron forgattunk, és olyan elképesztően meleg volt, hogy azt el nem tudom mondani. Zárt ablakokkal éjszakát játszani napközben, annak megvan az a sajátossága, hogy ott még jobban beszorul a levegő, úgyhogy be is kellett szereltetnünk egy légkondit végül.

Akkor a forgatási helyszín egy igazi lakás volt?

Igazi lakás, de teljesen máshogy használtuk. Egy ilyen kulisszatitok többek között az, hogy az a kilátás, amit látunk, az erkély, például nem létezett ott. Egy másik szoba nyílt belőle, és ezt az egész kis francia erkélyt úgy, ahogy van, mi építettük oda. Tulajdonképpen ez is egy nagy kihívás volt, és nem volt mindig problémáktól mentes, hogy ott lehessen egy teljes budapesti kilátás, ami élőben változik az idő haladtával.

Sok külföldi rendező esetében bevett szokás, hogy vannak olyan stábtagok, akikhez ragaszkodnak az évek során, legyen az színész vagy forgatókönyvíró, operatőr stb. Ez nálad is így van?

Nagyon sok visszatérő munkatárs van, akivel egyszer már jól megértettük és kiegészítjük egymást, az egy nagy kincs, nagyon jó dolog. Nyilván meggyorsítja a munkát is, hogyha kevesebb szóból is megértjük egymást. Ez az egyik. Viszont néha nagyon izgalmas behozni egy új, kreatív partnert, egy új alkotótársat. Ennél a filmnél Alexa volt az, aki engem bátorított arra, hogy bizonyos posztokra keressünk olyan embereket, akikkel még nem dolgoztam. Például a jelmeztervező most is Sinkovics Judit volt, aki már a Foglyokban és Az unokában is, de a látványtervező Farkas Clara, vele most dolgoztam először. A hangmérnök Péterffy Máté volt most is. Viszont zene például alig van az Egykutyában. Csak egy nagyon-nagyon fontos dal, illetve dalok vannak a vége főcímben. Ami ott fölcsendül, az különös jelentőséget kap. Zeneügyben most nem Balázs Ádámmal dolgoztam, kivételesen, hanem Szőke Barna volt a zeneszerző.

Jó egy kicsit néha megkavarni a dolgokat, de közben meg akikkel szavak nélkül is megértjük egymást, és jó barátok vagyunk, és csináltunk már nagyon sokféle dolgot együtt, azokkal egy egészen új szintre lehet sokszor emelni a közös munkát.

Ha már a hangoknál tartunk, a külső zajok, a vihar, stb. is kiemelt jelentőséggel bírnak.

Nekem nagyon fontos volt, hogy itt ez a vihar lekövesse és erősítse az érzelmeket. Ebben a filmben nincs annyi klasszikus filmzene, mert úgy éreztük, hogy nincs neki hely benne. És az egyik dolog, ami ezt helyettesíti, az pont a vihar, a közelgő vihar, ha nagyon odafigyelsz, akkor az át- illetve beszűrődő hangok, a szomszéd lakásokból vagy a városból. Patika egyedül van ott a lakásában éveken keresztül, de valójában őt is körbeveszi egy külvilág. Vannak szomszédai, és egy város közepén él. Csak ő ebben a buborékban van, és azt választja, hogy nem mozdul ki. Ez is egy fontos kulissza volt, amit megkreáltunk. Azért sem fért el szinte több filmzene, mert maga a szöveg, a duma az, ami egy iszonyatos erős ritmust és hangulatot ad. Azt szerettük volna, hogy ez érvényesüljön.

forrás: InterCom

Szöveg vagy akár dramaturgia szempontjából át lett dolgozva az eredeti, Varga Lóránt-féle darab a filmben?

A dramaturgiában kb. ugyanazt az ívet követjük végig. Szövegben nyilván a jól működő poénokat, dumákat, azokat mind átmentettük. Helyenként kellett rajta csiszolni, változtatni. Ez inkább ilyen „sebészeti beavatkozás” volt, nagyon finom kézzel kellett hozzányúlni, mert annyira össze volt rakva, annyira sűrűn van szőve ez a szöveg.

Megnézve a filmjeidet, általában olyan témákat érintesz, dolgozol föl, ami a hétköznapi emberekkel is megeshet vagy megesett. Ha jól emlékszem, személyes érintettséged volt az unokázós csalásokban is. A Foglyok pedig konkrét, megtörtént eseményeket dolgozott fel. Ebben a mostani filmben is olyan dolgok hangzanak el, olyan témákat érint, amikről mindenkinek megvan a véleménye, vagy pedig valamilyen szinten mindenki érintett, de legalábbis beszédtémát szolgáltatnak. Tudatosan keresed ezeket?

Nem tudom, mennyire tudatos. Engem, úgy látszik, hogy ezek a dolgok érdekelnek. Egyrészt van annak egy nagyon nagy ereje, hogyha egy valós történetből indulunk ki, valamilyen valós alapból, és ezt mindig utána az ember megformálja, átdolgozza, fikcionalizálja. Nem az a cél, hogy a nyers valóságot mutassuk be, viszont egy valós történetben benne tud lenni az a kiszámíthatatlanság, furcsaság, a valódiság textúrája, amit nagyon nehéz lenne nulláról megkreálni a filmben. A másik meg az, hogy nekem (bár biztosan több olyan filmet is tudok mondani, ahol nem hétköznapi ember a hős) valahogy mindig azok az érdekesebb sztorik, ahol nem egy szuperhős, nem egy vezető, vagy valami óriási történelmi figura a hős. Inkább pont, hogy egy tényleg átlagos, egy hozzám vagy hozzád, vagy a nézőhöz hasonló ember kerül nagyon átélhető módon egy olyan nehéz döntés elé, ahol el kell kezdeni egy másik irányba kanyarítani az életét, és elindulni az ismeretlenbe. Nekem ez az, ami hőssé tesz valakit, hogy a történet elején ezt az első lépést meg tudja tenni, hogy lemegy a pályáról és elkalandozik valami más irányba, amerre addig sose ment. Onnantól kezdve nem lehet tudni, mi fog történni. Ez az izgalmas, hogy megismerjük ezt az embert azon keresztül, hogy hogyan dönt ilyen új és nehéz helyzetekben.

Oscar-díjas rendezőként mennyire érzed, hogy egyfajta teher, vagy egy ilyen „könnyítés”, hogy milyen filmet rendezz vagy vállalj el?

Ez érdekes, mert bizonyos szempontból van egy amolyan felelősségérzetem, hogy olyasmire használjam ezt a figyelmet, ami rám irányul, meg a filmjeimre, amivel tudok jót tenni a világban. Amivel tudok adni így az embereknek valamit. Ezen kívül meg igazából picit hátrány is, mert azért bennem is megszólalt a kisördög a fülemben, hogy „Fú, most egy ilyen kicsi, független filmet csináljak?!, viszonylag kevés pénzből, 4 szereplő, egy helyszín, akkor mit fognak szólni, hogy ilyen picit?!”. De aztán rájöttem, hogy ezzel is ugyanúgy eltöltök másfél évet az életemből, és nem az számít, hogy mekkora, hány helyszín, hány szereplő, stb. Hanem hogy mennyire van kidolgozva, hogy mennyire van odafigyelve azokra a részletekre, amiktől jó lesz. Én ott tudom beletenni a minőséget, vagy a védjegyemet, hogy mennyire tudom ezeket az apró részleteket kordában tartani.

Mit gondolsz, ha nagyobb büdzsé lett volna számotokra, más film készült volna ebből?

Ez nagyon jó kérdés. Erre a filmre szinte biztosan tudom mondani, hogy nagyon-nagyon kevés dolog különbözne, hogyha kétszer-háromszor-négyszer-ötször ennyi pénzünk lett volna. Tényleg. Itt kimondottan úgy volt kitalálva ez az egész, hogy legyen gyorsan megvalósítható és viszonylag egyszerű. Limitáljuk az egyenletben az ismeretlenek számát, és akkor tudunk úgy dolgozni, hogy ne kelljen állami támogatásért folyamodnunk. És akkor teljesen a miénk marad a produkció. Akkor nincs ez az extra kör, hogy most megkapjuk a támogatást, vagy nem kapjuk meg. Tehát így ez tisztán egy bátor vállalkozásként tud működni, hogy az van, amit beleteszünk, és utána a nézők eldöntik, hogy jó lóra tettük-e a pénzünket.

Egy erős hasonlattal élve a Teljesen idegenek című olasz film feelingje is megtalálható az Egykutyában, ami egy nagyon jól működő franchise-zá vált végül. Mit gondolsz, akár az Egykutya is kinőheti magát egy ilyenné?

Én nagyon örülnék neki, hogyha ki tudna nőni. Nyilván ehhez most a mozipénztáraknál is bizonyítani kell, de már beszélünk több külföldi partnerrel erről, mert van már külföldön is több rajongója a történetnek. Annyi a különbség, hogy a Teljesen idegeneknél volt egy high concept: mindenki kirakja a telefonját, amit nagyon könnyen el lehet mondani a trailerben is. Nálunk meg a high conceptünk titok, mert tulajdonképpen a csavar a történetben az, ami ezt különlegessé teszi. Úgyhogy nekünk így egy picivel nehezebb dolgunk van, de azt hiszem, hogy onnantól kezdve, hogyha valaki látja, akkor már nem lesz kérdés, hogy ez egy jó dolog, és csak ez a feladatunk.

Ha már a nemzetközi vizekre eveztünk, akkor egy könnyedebb téma. Ha rendezhetnél külföldi színészekkel, milyen stílusú filmet, illetve kikkel rendeznél?

Nagyon jó a kérdés és érdekes, és nagyon szívesen fantáziálnék erről, de most, ebben a pillanatban is van olyan projekt, amiről babonából nem beszélek többet. Annyit mondok, hogy romantikus komédia, és hogy konkrétan most fogunk majd megkörnyékezni vele ismertebb sztárokat. De nem szeretném nyilván azért sem, mert ha az egyikük olvassa, hogy a másikat szerettem volna, akkor az nem jó szerencse egy ilyen helyzetben. Nagyon-nagyon sok jó színész van, akivel szívesen dolgoznék együtt. Tehát teljesen attól függ, hogy mi a szerep. Ha a sztori azt kívánja, és az az illető tudom, hogy tudna lelkesedni érte, és úgy csinálni, hogy tényleg szívvel-lélekkel, és mindent beleadva, és együtt ki tudunk valami tényleg izgalmas, új dolgot csavarni belőle, akkor az mindig egy jó munka lesz. Sok ilyen ember van. Minden korosztályból: van 20-as, 30-as, 40-es, férfi, nő.

Nagyon sok projekttervet raktam össze az elmúlt 8 évben, és ez mindig egy kérdés ilyenkor, hogy kik játszhatnák a főbb szerepeket. Mindig hosszú listákat kell összeraknom azokról, akiket megkörnyékezünk. Úgyhogy ezt a játékot nagyon sokszor szoktam játszani, de ezt sajnos inkább így, diszkréten kell, hogy kezeljem.

Ez lett volna a következő kérdés. A jövőre nézve, akkor már van tervben következő film is?

Nincs úgy csőre töltve, hogy holnapután forgatunk, mert most az Egykutyára akarunk fókuszálni. Az Egykutyáról nem beszélgethetünk nyíltan a spoilermentesség miatt, csak ha már megnézte a közönség is a filmet.

Most azért szeretnénk eljutni országszerte sok közönségtalálkozóra, és jól kibeszélni a titkos részletekkel, mindennel együtt. Úgyhogy nekem a következő hetekben biztos, hogy ez lesz a legfőbb szórakozásom, vagy feladatom, illetve a kettő keveréke. Szóval ezen van most a fókusz. Közben már a Pécsi Egyetemen elindítottuk az új Színház-, Film- és Táncművészeti Intézetet. Elkezdek ott tanítani, az is csupa új dolog, csupa új kihívás, és közben ezeken a filmterveken dolgozom előre, remélve, hogy jövőre ismét forgatunk. Szóval van mit csinálni.

Visszatérve az Egykutyára. Maguk a trailerek is elég ködösen mutatják meg mire számíthatnak a nézők. Mind az interjúkban, mind a kritikákban külön kérés, hogy kerüljük a spoilerezést. Te mivel tudnád egy-két mondatban beinvitálni a közönséget, hogy nézzék meg a filmet?

Nem akarok nagyon nagyképűnek tűnni ezzel, de tegnap este (2025. szeptember 24.) volt a Random mozi kalandos vetítésünk, ahol mondhatjuk, hogy közel 1100 ember látta a filmet először és elsöprő többségben nagyon szerették. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ennél jobban semmi nem bizonyítja, hiszen ők nem tudták, hogy milyen filmet fognak nézni, és így is nagyon-nagyon szerették. Lehet, hogy nem fogja mindenki imádni az Egykutyát, de az biztos, hogy ha megnézed és túl vagy ezen az élményen, akkor pontosan fogod tudni, hogy mely barátaid azok, akiknek szükségük van arra, hogy átélhessék. Akkor pedig csak annyit kell nekik mondani, hogy “bízz bennem, menj el a moziba!”. Nekem is a legnagyobb filmélményeim mindig így jöttek, amikor egy barátom, megfogta a kezemet, és azt mondta, hogy: Gyere, ezt most megnézzük, mert zseniális.

Ki lehet a célközönsége az Egykutyának? Mert bizonyára megosztó lesz.

Nem tudom, jó kérdés. De legyen nyugodtan megosztó. Szerintem annál jobb nem történhet egy filmmel, mintha beszélnek róla. A Mindenkinél is imádtam, hogy volt, aki a Tanárnő pártjára állt. A többség persze inkább a gyerekek pártját fogta. Nagyon jó, hogyha egy filmről nem ugyanazt gondoljuk és lehet vitatkozni, az a legizgalmasabb. Egyébként szerintem mindenki, aki a Teljesen idegeneket vagy a BÚÉK-ot szerette, az ezt is fogja bírni, de azt hiszem, hogy Martin McDonagh filmjeinek és színdarabjainak a rajongói is biztos fogják szeretni, és persze a Döbrösi Laura-rajongók.

Ha már Döbrösi Laurát említed. Talán kimondhatjuk, hogy karrierje eddigi legjobb alakítását hozza Patika szerepében. Te, hogy látod ezt?

Döbrösi Laura ebben a filmben, ebben a szerepben, mint Patika, valami olyasmit tesz le szerintem az asztalra, ami nagyon kevésszer fordult elő még így magyar filmben. Olyan szintű átváltozás és félelem nélküli, vakmerő átlényegülés, melyben egy tündéri, szép színésznő egy nagyon fura, nagyon vicces remetelánnyá változik. Még a testtartása, a mozgásvilága is más. Volt olyan amerikai kolléga, aki látta Az unokában is és most nem ismerte fel az Egykutyában. Én már csak annyit tudtam hozzátenni, hogy kihoztam belőle a legjobb formáját, mert Lóri (Varga Lóránt, a darab írója - a szerk.) és a négy színész, valamint Laura saját maga, amit beletett, már eléggé szépen megformálták az évek alatt. Nekem már csak meg kellett ismernem és ki kellett domborítanom a legjobb oldalát. Patika karaktere is nagyon sok extrát kapott pluszban, - kellett is neki – és nagyon büszke vagyok a végeredményre.

forrás: Intercom

Említetted, hogy országjáró körútra indultok. Ez főleg a Cinema Citykre vonatkozik, vagy a kisebb mozikra is?

Nagyon fontos nekünk mind a kettő. A kisebb mozikat is szeretnénk belevenni ebbe. Most ezen dolgozunk, hogy egy jó arányt eltaláljunk. A kisebb moziknak van egy beépített közönsége, akik nagyon érdeklődő, filmszerető emberek. Vidéken igazán jó élményeim voltak, már Az unoka idején is a közönségtalálkozókkal. Ott maradtunk másfél-két órát beszélgetni a film után, ami majdnem annyi, mint a film. Több száz emberrel. Most ezek az alkalmak következnek, és ezeket várom a legjobban, hogy végre meg tudjuk beszélni a dolgokat a közönséggel.