Promóció
Ez az étrend hatékony fegyver lehet a demencia ellen

Az egészséges étrend sokat segíthet számos betegség megelőzésében, nem kivétel ez alól az Alzheimer-kór sem.
Az utóbbi időben számos kutatás foglalkozott a szellemi-mentális leépülés kiváltó okaival, rizikófaktoraival, illetve a megelőzéssel. Legutóbb például két újabb kockázati tényezőre világítottak rá a tudósok: a látásromlásra és a magas koleszterinszintre.
Itt írtunk erről bővebben:
A rizikófaktorok megismerése nagy segítség lehet a megelőzésben, hiszen ha tudjuk, mit kellene kiiktatni az életünkből, vagy lehetőség szerint minimalizálni, akkor életmódváltással máris sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért. Így tehát a demencia ellen is jó fegyver a rendszeres mozgás, valamint az egészséges étrend. Utóbbi jelentőségéről készült most egy friss tanulmány, amely kifejezetten a mediterrán diétára helyezte a hangsúlyt.
Arra jutottak, hogy az APOE4 gén két példányát hordozó személyeknél több mint harmadával csökken a demencia kialakulásának valószínűsége, amennyiben ezt az étrendet követik. Ez a gén a tudomány jelenlegi állása szerint az Alzheimerre való hajlamosságot mutatja, ha pedig két másolata is jelen van az egyén szervezetében, az egy 2024-es kutatás szerint már egyenesen okozónak tekinthető, vagyis csaknem biztosan létrejön az érintetteknél ez a betegség.
A mostani tanulmány szerzői 5700 embert követtek nyomon 34 éven keresztül. Az alanyok mediterrán étrendet követtek, sok zöldséggel és gyümölccsel, olajos magvakkal, teljes kiőrlésű gabonával, hüvelyesekkel, hallal és olívaolajjal, minimális vörös hússal és feldolgozott húskészítménnyel, továbbá kevés alkohollal. Minden páciensnél csökkent a demencia kialakulásának esélye, de a leginkább azoknál, akik a fentiek szerinti két APOE4 génnel rendelkeztek. Esetükben 35 százalékos mérséklődés volt megfigyelhető.
Megállapítást nyert továbbá, hogy a két APOE4 gént hordozó emberek jellegzetes anyagcsereprofilokba sorolhatók, szervezetük látványosan reagált az egészségesebb táplálkozásra. A dolgozat vezető szerzője, Yuxi Liu szerint az emésztés, az energiatermelés, az idegek és szövetek felépítése, regenerálása mind-mind nagy mértékben függnek az ételeinkben található vitaminoktól, enzimektől, aminosavaktól, szénhidrátoktól és lipidektől, ezek minőségétől.
Azt pedig már a kutatásban tevékenyen részt nem vállaló dr. Richard Isaacson, a floridai Neurodegeneratív Betegségek Intézetének igazgatója mondta el a CNN-nek, hogy ez a kutatás valamelyest leszámol azzal az állásponttal, hogy a két darab APOE4 génnel kész tényként jár a későbbi Alzheimer-kór. Szerinte bizonyítást nyert, hogy génjeink nem feltétlenül hordozzák sorsunkat és végzetünket, hiszen a kockázati tényezők kiiktatásával, minimalizálásával hatalmasat javulhatnak esélyeink egy hosszú és egészséges életre.
A mediterrán diétáról itt írtunk bővebben:
(forrás: CNN)
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






