Menő vagy nem menő: a 400 milliós pulcsi

Diána hercegné először egy pólómeccsen viselte, még a mostani III. Károly király jegyeseként. Az árverésen elszabadult miatta a licitháború.
Az 1997-ben tragikus balesetben elhunyt Diana Spencernek volt néhány igazán emlékezetes viselete. Elég, ha csak arra a menyasszonyi ruhára gondolunk, amelyet 1981-ben öltött fel, akkor, amikor hozzáment a mostani III. Károly királyhoz, vagy arra a fekete bársonyruhára, amiben néhány nappal azután fotózták le, hogy Károly a televízió nyilvánossága előtt beszélt félrelépéséről 1994-ben. Talán ezeknél is jellegzetesebb az a fekete bárányos pulóver, amelyben először 1981-ben, egy pólómeccsen mutatkozott.
A gyapjúpulcsi 1979-ben készült, a kifejezetten kötöttárukkal foglalkozók divattervezők, Sally Muir és Joanna Osborne márkája, a Warm & Wonderful jegyzi. Piros alapon sorokba rendezett fehér bárányok láthatók rajta – egyik sorban jobbra, a másikban balra néznek. Van viszont köztük egyetlen fekete a ruhadarab elején, a mellkasi résznél. Egy kisebb hiba miatt nem sokkal később a Buckingham-palota visszaküldte a pulóvert, kötöttek helyette másikat, 1983-ban már a cseredarab volt Diana hercegnén egy másik pólómérkőzésen (ez szerepel a borítóképen). Az eredeti idén került elő a készítők padlásáról. Egyes feltételezések szerint a felső utalás volt Diana királyi családban betöltött szerepére, ezek a hangok vele azonosítják a fekete bárányt. Szakértők ellenben azt állítják, semmit nem akart üzenni vele.

Amikor a Sotheby’s aukciósház meghirdette a Fashion Icon árverést, úgy tippelték, ezért a tételért – vagyis az első, 1981-ben fotózott darabért – 50-80 ezer dollárt kaphatnak. Végül azonban valóságos licitháború szabadult el, a negyvennegyedik ajánlattétel bizonyult győztesnek, valaki messze túlszárnyalva a várakozásokat 1,143 millió dollárt fizetett ki a pulcsiért, azaz átszámolva több mint 410 millió forintot. Ezzel nemcsak Diana elárverezett ruhadarabjai közül lett minden idők legdrágábbja, hanem a pulóverek mezőnyében is rekordot döntött, megelőzve Kurt Cobain kardigánját.
Ha valakinek megtetszett a pulóver, de lemaradt róla, vagy úgyse lett volna rá pénze, a Warm & Wonderful oldalán női és uniszex kivitelben is megtalálja, sokkal olcsóbban, úgy 120 ezer forintért. Bár ez már nem gyapjú, hanem pamut.
Minden idők 10 legjobb kalandfilmje a közönség szerint
Abban megegyezhetünk, hogy egytől egyig klasszikusok, amiket bármikor érdemes újranézni.
Neil Armstrong arany Omegája a történelem csodás darabkája
Egy huszonhat darabos különkiadás része volt ez a 18 karátos Speedmaster Professional.
A Bugatti Tourbillon is lehet még vadabb: íme!
A Bugatti új hipersportautója eleve a világ összes pénzébe kerül, de persze, hogy ezt is lehet még fokozni. Például az Équipe Pur Sang csomaggal.
Kiadatlan dalokat lopott Eminemtől – börtönbe kerülhet
Majdnem tizenöt évig dolgozott a rappernek, akár ugyanennyi időt is eltölthet a rács mögött az egykori alkalmazott.
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.