Promóció
5 ok, amiért menj el vezetéstechnikai tréningre

Veszélyes helyzet bármikor adódhat, nem rajtad múlik. Az viszont igen, hogy tudd, hogyan úszhatod meg!
Legalább egyszer mindenkivel szembe jön egy olyan veszélyes közlekedési szituáció, amikor hirtelen nem fogja tudni, mi a helyes teendő. Ezekre a hétköznapi közlekedés során nem lehet felkészülni. Megszerezni a jogosítványt látszólag sok idő, de a forgalmi vizsga előtt levezetett órák eltörpülnek amellett, hogy később mennyi kilométert fogunk levezetni, immár felügyelet nélkül. Ha jó oktatót fogunk ki, valószínű elmondja a veszélyes helyzetek kezelésének elméletét, de ezt élesben kipróbálni nem lesz lehetőségünk. Sok százezer levezetett kilométer után, pedig egyre fátyolosabbak lesznek az emlékek. Hiába haladunk ugyanazon a bejáratott útvonalon mindennap, egészen egyszerűen a forgalom kiszámíthatatlan, jobb, ha előre felkészülünk a vészhelyzetekre, amit csak vezetéstechnikai tréningen tud elsajátítani az ember. Legfontosabb a gyakorlati tapasztalat, hogy gondolkodás nélkül a döntést tudjuk meghozni baj esetén.
Taposs a fékbe!
Tömérdek ráfutásos baleset történik nap, mint nap. Ezek nagy része elkerülhető lenne, ha mindenki a vezetésre koncentrálna, de ha már túl közel a baj, jó tudni mi a teendő. Meg kell állni, igaz? Pontosan, de nem mindegy, hogy tesszük azt. Míg sok városi helyzetben elég a határozott fékezés, addig országúton, nagy sebességnél, egyáltalán nem mindegy, hogy nyomjuk le a fékpedált. Külön technikája van a vészfékezésnek, amit jó, ha nem akkor kell próbálgatnunk mikor már túl késő. Egy vezetéstechnikai tréningen profi oktatók mutatják meg, hogy kell jól és időben fékezni. Súlyos méterek múlnak azon, hogy ki tudod-e használni teljesen az autód fékeit.

Kerüld ki!
Legyen az félreállt autó egy beláthatatlan útszakaszon, vagy egy elhullott állat, jobban járunk, ha kikerüljük. Elsőre magától értetődőnek tűnik a végrehajtás, de egy ilyen egyszerű manőver helytelen kivitelezése súlyosabb bajt is okozhat. A kikerülés nem egyenlő a kormány félrerántásával, jobb, ha tisztában vagyunk vele, pontosan mi a teendő.
Tanuld meg az alapokat nálunk! Éles helyzetben ez sokkal drágább lenne!
A 4 órás Alap Tréninget elsősorban azoknak a vezetőknek ajánljuk, aki eddig még nem jártak vezetéstechnikai tréningen. Profi tréner irányításával száraz és csúszós úton egyaránt, saját autóddal sajátíthatod el a biztonságos vezetéshez szükséges alapvető készségeket. Csúszik? Sodródik? Alul-vagy túlkormányzott? Tanuld meg kezelni! Urald az autód, érezd az utat!
Irány a hegy!
Nem kell sportautó ahhoz, hogy kiélvezzünk egy festői tájon kanyargó hegyi utat, ám fontos, hogy a bátorság kellő tudással is párosuljon. Nem csupán biztonságosabban tudjuk végigautózni a mesebeli utakat, de a helyes technika elsajátításával élvezetesebb is lesz az. A hegyi vezetéstechnika tanulása során fontos a kontrollált, biztonságos környezet. Egy tréningpályán belefér egy-két hiba, de ha egyedül, tapasztalat nélkül próbálkozunk, könnyen balesetet szenvedhetünk.

Kilinccsel előre?
Nem kell Tokió, elég az esős idő, vagy az útra fagyott jég, hogy máris rossz irányba mutasson az autó orra. A kisodródást tudatos elővigyázatossággal megelőzhetjük, de még a legjobbakkal is megesik, hogy elvesztik az autó feletti irányítást. Ha ekkor nem tudjuk pontosan, mi a teendő, könnyűszerrel ronthatunk is a helyzeten. Csakúgy, mint a hegyi kalandoknál, itt is nélkülözhetetlen a megfelelő gyakorlási környezet. Nincs mindenkinek Drivingcamp a kertjében Aquaplaning medencével, ami kicsúsztatja az autót, hogy azt mi visszakormányozzuk. Elsőre ez még profi tréningpályán is ijesztő lehet, így nagyon fontos, hogy még ott begyakoroljuk a helyzet helyes kezelését, hogy elkerülhessük a bajt az utakon.

Tolja az orrát? És az jó nekem?
Biztos sokan hallották már, hogy egy autó tolja az orrát, vagy éppen kidobja a fenekét. Ezek pontosabban alul, vagy túlkormányzottságot takarnak, és minden autónál máshogy lépnek fel. Fontos tudni a kettő közti különbséget és a megoldásukat, hiszen csak így tudjuk elkerülni, hogy a szalagkorláton kössünk ki.
Ahogyan minden ember, minden autó is más, máshogy reagál adott helyzetekre. Ezért fontos, hogy a fent említett öt helyzetet a Drivingcamp Alap Tréningjén saját autónkkal gyakorolhatjuk be. Négy órán keresztül, 22 hektáron sajátíthatjuk el a biztonságos vezetés alapjait, a trénerek és a pályák biztosította kontrollált környezetben. Míg az Alap Tréning hétköznapi sofőröknek szól, akik még nem vettek részt vezetéstechnikai tréningen, addig a személyre szabott tréning még a legprofibbaknak is tud újat mutatni. Összesen 24 tréning közül válogathatunk, melyekből csak egy elvégzése után is magabiztosabban fogunk vezetni, és tudni fogjuk, hogy irányítsuk autónkat vészhelyzetben is.
A cikket a Drivingcamp támogatta.
A Mikulás meghozta az új Suzuki Swiftet!
A magyar piac egyik kedvenc kisautója immár a hetedik generációval folytatja.
A legmegbízhatatlanabb autók toplistája
Az autó az ingatlan után sokaknak a második legnagyobb értéke, ezért is nagyon bosszantó, ha mindig baj van vele.
Erre a ralis filmre vágytunk, csak nem tudtunk róla
A Race for Glory: Audi vs. Lancia zseniálisnak ígérkezik, a legendás B csoport dicsőségét és megpróbáltatásait idézi fel.
150 év után először kelt ki vadon élő kivi Új-Zéland fővárosában
A behurcolt ragadozók miatt a vadon élő kiviket a kihalás fenyegeti.
Miért vadult meg a világ másodjára is egy műanyag tokos órától?
A Moonswatch sikerét ugyan nem sikerült megismételni, de a Swatch második, Blancpainnal közös kollaborációja is nagyot szólt.
A sztárok egyik klasszikus kedvencét most szuperkedvezményesen vásárolhatod meg
A vörös szőnyeges események egyik főszereplőjéből a te gardróbodban sem árthat egy darab.