Szórakozás
Ez az eddigi legdurvább utcai Ducati

Az olasz márka idén ünnepli fennállása századik évfordulóját, a Superleggera V4 Centenario pedig méltó az alkalomhoz.
Antonio Ducati 1926-ban alapította meg Bolognában cégét, a Ducatit, amely kezdetben még rádióalkatrészek gyártásával foglalkozott. A motorkerékpár-gyártásba csak jóval később, az ötvenes években kapcsolódtak be, de az évtizedek során számos izgalmas modellt kaptunk tőlük, és persze a motorsportok világában is szép sikereket értek el. Most, hogy a vállalat százéves lett, természetesen igyekeznek ezt az évfordulót tisztességesen megünnepelni – ebből pedig a különleges modellek sem maradhatnak ki.
Legújabb szülinapi gépük a Superleggera V4 Centenario, amely egyúttal a márka eddigi legbitangabb utcai motorkerékpárja. Annyira nem óvatoskodták el a dolgot, hogy konkrétan új blokkot fejlesztettek hozzá. Ez a Desmosedici Stradale R 1100 jelű négyhengeres 1103 köbcenti, csúcsteljesítménye 247 lóerő – igaz, ez a pályára hegyezett konfigurációban igaz, amúgy az európai kivitel utcán 228 lóerőt tud. Ehhez folyadékokkal feltöltve, de még üzemanyag nélkül 173 kilogrammos tömeg párosul.
A súly alacsonyan tartása érdekében amit csak lehetett, szénszálas műanyagból készítettek, így a vázat és a legtöbb burkolatot is. Ennél is izgalmasabban hangzik a karbon első villa, amely egészen pontosan egy teljesen állítható, 43 milliméteres Öhlins NPX 25/30 Carbon, a hátsó Öhlins TTX36 GP LW rugóstaghoz ugyancsak szénszálas kétkarú lengővilla párosul.
A megállást elöl immár karbon-kerámia féktárcsák segítik, ezekbe a 340 milliméteres tárcsákba Brembo Monobloc GP4-HY nyergek harapnak. Hátra egy 223 milliméteres tárcsa került, kétdugattyús nyereggel. A 17 colos felniken Pirelli Diablo Supercorsa gumik feszülnek.
Az ünnepi Superleggerából mindössze ötszáz darab készül, a Tricolore változatból csupán százat készítenek. A leendő vásárlóknak exkluzív bőrruhát és bukósisakot is kínálnak. Az ügyfelek közül 26-an testközelből megtapasztalhatják az igazi MotoGP-élményt, a Ducati Corse csapat támogatásával motorozhatnak Misanóban, sőt még egy Desmosedici GP 26 nyergébe is felülhetnek.
Nézd meg jobban a galériában:
Kiderült, miért büdösebbek a tinik a babáknál - kiosztották az Ignobel-díjakat
Kígyókra léptek, alsónadrágokat ástak el, és csótánytejet vizsgáltak. Kiosztották 2026 legszórakoztatóbb tudományos díjait.
Nem minden szám pontos, amit az okosórád mutat
A pulzust és a lépésszámot egész jól mérheti az okosóra, más látványos egészségügyi adatait viszont érdemes fenntartással kezelni.
Jacob Elordi vintage dzsekijét most mindenki meg akarja szerezni - és tudjuk, hol találhatsz rá
Jacob Elordi most nem a vörös szőnyegen, hanem a filmvásznon hozott egy szuper stílusötletet.
Mitől lesz igazán jó egy párkapcsolat?
Vajon mennyire rendezte át az internet a társkeresést, és min múlik, hogy végül mennyire lesz jó egy kapcsolat?
Négy évszak, négy Rolex – egy nemes cél
Nemesfémek, drágakövek és különleges számlapok jellemzik ezeket a Rolex Daytonákat.
7 gengszterfilm, ami ijesztően közel áll a valósághoz
A gengszterfilmek szeretnek túlozni, de akad néhány kivétel. Ezek az alkotások meglepően közel kerültek a valódi szervezett bűnözéshez.






