Promóció
Chopard-aranyórát villantott a Szikla Velencében

Dwayne Johnsonhoz eddig is közel álltak a svájci luxusmárka órái és ékszerei, a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegére is ezek közül választott.
Ezekben a napokban a sztárvilágot fürkésző szempárok Velencére szegeződnek, javában zajlik ugyanis a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. Ott tűnt fel a vörös szőnyegen Dwayne Johnson is, persze nem véletlenül: a Szikla legújabb filmjét, a Zúzógépet is a rendezvényen mutatták be. Bár a pankrátorból lett színész már a kétezres évek eleje óta forgat, és többek közt a Baywatch, a Black Adam vagy a Halálos iramban-filmek kereskedelmi szempontból sikertelennek sem mondhatók, azért a kritikusok többnyire igen vegyesen értékelik alakításait. Úgy fest, ez a legfrissebb produkció meghozhatja az áttörést számára a szakmai elismerések terén is.
Velencében ugyanis tizenöt perces állótapssal fejezte ki tetszését a közönség a Zúzógép végén, sokan pedig már Oscar-esélyeket emlegetnek. Ebben a moziban hozzá nagyon is passzoló karaktert kapott Johnson, ugyanis egy Mark Kerr nevű, pankrátorból lett MMA-harcost formál meg, de a hangsúlyt itt nemcsak, illetve nem elsősorban az akción és a bunyón lesz, hanem kifejezetten drámai a megközelítés. A forgatókönyvet és a rendezést Benny Safdie jegyzi, a Szikla oldalán pedig többek közt Emily Blunt, Ryan Bader vagy az ukránok vitathatatlan bokszbajnoka, Olekszandr Uszik is látható. A hazai bemutató december 11-én lesz.

Johnson a velencei vörös szőnyegre elegáns és visszafogott szettet választott, de belevitte a maga stílusát. A szürke, kétsoros Prada-öltöny zakója mögött nincs nyakig gombolva a fehér ing, nyakkendő helyett nyaklánca és tetoválása villan ki. Mindezt egyszerű fekete bőrcipő egészíti ki, de az órájáról is érdemes beszélni.
A Szikla ugyanis kimondottan kedveli a Chopard modelljeit (és ékszereit), így nem meglepő, hogy egy Chopard Alpine Eagle karórára tette a voksát. Mivel ez egy igen színes kollekció, az sem mindegy, pontosan melyik referenciát választotta: egy 18 karátos rózsaarany mellett döntött. Ennek tokja 41 milliméteres, a kék számlap mintázata a sas szemének íriszét idézi, a három, hat, kilenc és tizenkét órát római számok jelölik, míg a dátumablak négy és öt óra között kapott helyet.

A zafírüveg hátlapon keresztül láthatjuk működésben a Chopard 01.01-C automata szerkezetet, aminek járástartaléka 60 óra és kronométer minősítéssel is rendelkezik. A 31 köves werk összesen 207 alkotóelemből épül fel. Természetesen a szíj is a tokhoz illő módon 18 karátos rózsaarany. Egy ilyen Alpine Eagle ára durván 20 millió forint, ami közel sem a csúcsot jelenti a kollekción belül, hiszen egyes drágakövekkel kirakott sárga arany variánsokért akár 35 milliónál többet is elkérnek.
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






