Végleg reszeltek az E3 videójátékos expónak

Játékos a gép előtt
Forrás: gorodenkoff / Getty Images

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Az előző években a Covid-járvány okozott nehézségeket, most pedig az érdeklődés hiánya vezetett a megszűnéshez.

Az E3, vagyis az Electronic Entertainment Expo a világ egyik, ha nem a legnagyobb videójáték-kiállítása és -vására, amelyet 1995 májusában rendeztek meg először Los Angelesben. Később más helyszínek is otthont adtak neki, a kezdeti ötvenezres látogatószámot pedig alkalmanként magasan felülmúlták, de a 2008-as esztendő negatív rekordot hozott a maga ötezer vendégével. Jellemzően itt mutatták be a legújabb játékokat és legfrissebb hardvereket.

Míg kezdetben kifejezetten a szakmának szólt, addig a 2010-es évek végén már a nyilvánosság számára is megnyitották, így nem meglepő, hogy a népszerűsége is megugrott, stabilan 70 ezer körüli látogatót vonzott. A kiállítók közül viszont egyre több nagy név maradt távol. 2020-ban a Covid miatt nem tudták megrendezni az E3-at, rá egy évre az online térbe költöztették, a legutóbbi két rendezvény pedig teljes egészében elmaradt. Ráadásul az idei, 2023-as már nem a járvány vagy egyéb okok, hanem az érdeklődés hiánya miatt.

Az expó szervezői, azaz az Entertainment Software Association vezetői most bejelentették, hogy végleg elbúcsúzhatunk az E3-tól: azt már szeptember óta lehetett tudni, hogy 2024-ben nem tartják meg, viszont immár az is biztossá vált, hogy soha többé nem lesz. Az indoklás szerint az iparág szereplői új lehetőségekhez nyúltak, hogy elérjék partnereiket és a rajongókat. A gamerek persze továbbra sem maradnak nagyszabású események nélkül, hiszen Geoff Keighley 2020-ban életre hívta a Summer Game Festet. Talán az is egy szög volt az E3 koporsójában.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Videók

Kép
Szórakozás

10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot

Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.

Kép
Szórakozás

Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni

Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.

Kép
Jármű

A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit

A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.

Kép
Szórakozás

Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja

Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.

Kép
Tech

Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba

Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!