Promóció
Eladta a Camarót, amikor felesége terhes lett. 41 év múltán fia gyönyörű meglepetéssel rukkolt elő

Amikor megtudta, hogy apa lesz, hozott egy nagy-nagy áldozatot a családjáért. Negyvenegy évvel később gyönyörű gesztust kapott vissza.
Earl Guynes nagyszerű ember. Olyasvalaki, akinek egyértelműen a család az első. Mindössze huszonkét éves volt, amikor megvette álomautóját, egy 1967-es évjáratú, fehér csíkokkal díszített kék Chevy Camarót. Feltűnő és hangos kocsi volt, vonzotta a tekinteteket, Earl pedig imádta.
Azonban 1982-ben megnősült, feleségül vette szerelmét, Monát, és a nő lányáról, Jenniferről apjaként kezdett gondoskodni. Két évre rá megszületett közös fiuk, Jared – Earl pedig amikor megtudta, hogy élete párja várandós, gondolkodás nélkül eladta a Camarót. Úgy fogta fel, hogy bármennyire is szereti, az mégiscsak egy nagyon drága játék, a pénzre pedig máshol van szükség.
Amikor Jared már nagyobb lett, gyakran viccelődött vele erről. Ha meglátott egy Camarót, rámutatott, és azt mondta: „Régen nekem is volt ilyen autóm. De eladtam némi pelenkapénzért. Igen, neked pelenkákra volt szükséged, szóval ez történt a kocsival.” A fiú érezte, hogy apjának sokat jelentett a Chevy, ugyanakkor ahhoz hasonlította az állandó nosztalgiát, mint amikor valaki egy bárban a gimis sportsikereivel büszkélkedik. De idővel az ő fejében is állandó helye lett a Camarónak.
Azon kezdett gondolkodni, mennyire klassz lenne valahogyan felkutatni és visszaszerezni a fater autóját. 2021-ben aztán volt egy elég erős éve a bevételeit tekintve, így ahelyett, hogy befektette volna a pénzt vagy adósságokat törlesztett volna belőle, elkezdett ténylegesen nyomozni, kutakodni. Konkrétan azt a Camarót akarta, de ha az nem jöhet össze, akkor annyira hasonlót, amennyire csak lehet. Egy évébe telt, végigjárta Amerikát, de végül a közelben talált egy megfelelőt. Csak éppen rengeteg meló volt még vele, úgyhogy további két esztendőt a felújítással töltött.
A nagy pillanat idén jött el: Jared szervezett egy születésnapi bulit immár 65 éves édesapjának, és felfogadott egy bűvészt is, hogy valami ütős varázstrükkel prezentálja az ajándékot. Earl könnyek közt ismerte be, hogy ez a Camaro nem ugyanolyan, mint az övé volt: sokkal szebb és jobb annál. Fia csak annyit mondott: „Szeretlek, apa. Köszönöm a pelenkapénzt.”
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






