A GameStop kebelezné be az eBay-t

A leginkább videójáték-forgalmazással foglalkozó cég 55,5 milliárd dolláros ajánlatot tett az e-kereskedelmi óriásért.
Idehaza nem különösebben ismert, ám több mint negyvenéves múltra tekint vissza az amerikai GameStop. A vállalat elsősorban videójáték-kiskereskedelemben, valamint szórakoztató elektronikai cikkek forgalmazásában utazik. Most azonban alaposan meglepték az üzleti világot, előrukkoltak ugyanis egy nem kötelező érvényű felvásárlási ajánlattal: részvényenként 125 dollárt, azaz összességében 55,5 milliárdot pakolnának le az eBay-ért.
Az időzítés alapjában véve nem is olyan rossz, hiszen az egyik legismertebb e-kereskedelmi óriásként az eBay éppen azon dolgozik, hogy újra feltalálja önmagát, miközben a konkurencia az Amazon, a Facebook Marketplace, valamint az olyan távol-keleti szereplők, mint a Shein vagy az Aliexpress révén egyre erősödik. De azt is le kell szögezni, hogy a GameStop éves árbevétele jellemzően 4 milliárd dollár körüli, míg az eBay-é ennek többszöröse, 2025-ben 11,1 milliárd dollár volt. A két vállalat értéke közt is hatalmas szakadék tátong: 11,9, valamint 46,2 milliárd dollárról van szó a becslések értelmében.
Az ajánlattevő első embere, Ryan Cohen levelet fogalmazott az eBay vezetőségének, amelyben kifejtette, hogy jelentősen csökkentenék a kiadásokat, hogy profitábilisabbá tegyék a márkát. Kihasználnák továbbá a lehetőséget, hogy az eBay online jelenlétét saját fizikai üzleteikkel kombinálják: az Egyesült Államokban összesen mintegy ezerhatszáz helyszínen vannak jelen, így élőbbé tehetnék a vevőkkel való kapcsolatot, tovább építhetnék a vásárlói bizalmat.
Cohen úgy látja, a felvásárlással az Amazon méltó versenytársává tudnának előlépni. Az ügyletet részben saját forrásból, részben hitelből finanszíroznák, a TD Banktól akár 20 milliárd dollárra is számítanak ehhez. Amennyiben elutasításba ütköznek, készek közvetlenül a részvényesekkel tárgyalni. Ami Cohent illeti, üzletemberként igen tehetségesnek mondható. A GameStopot 2021-ben vette át, a cég akkor 381 milliós veszteséget emésztgetett éppen, ehhez képest a legutóbbi pénzügyi évet 418 milliós nyereséggel zárták.
Ezért lehet fontos, kivel ülünk egy asztalhoz
A közös étkezés jóval több egyszerű társasági programnál: az agyunk jutalmazási rendszere és az ételhez való viszonyunk is másképp működhet.
Így változtatta meg Freddie Mercury a rocksztárok stílusát
Freddie Mercury idén lenne 80 éves. A londoni V&A nyolc legendás szettjével mutatja meg, milyen fontos szerepe volt a divatnak az imázsában.
800 hordó Guinness sört vittek el a tolvajok
Két teherautó érkezett egy angliai telephelyre, majd 800 hordó Guinness-szel távozott. A rendőrség most 70 ezer korsónyi sört keres.
10 érdekesség Freddie Mercuryról, amiről talán nem is hallottál
"Nem töprengek azon, mi lesz, ha meghalok, és hogyan fognak emlékezni rám. Ez már az ő dolguk lesz, a többieké. Ha már meghaltam, ugyan kit érdekel? Engem nem" – Freddie Mercury.
91 évesen nyomta le a 3500 kilométeres túrát
Dale Sanders 91 évesen lett az Appalachian Trail legidősebb teljesítője. 3530 kilométer és 71 esés sem állította meg.
Elképesztő anyagokból készültek ezek a luxusórák
Toll, üveg, papír, fa és aranyfonal: hat különleges kézműves technikát zsúfolt óraszámlapokra a Vacheron Constantin.





