Promóció
Ebből a Terminátor-sztoriból még egy jó film is kisülhetne


Egyelőre pihen a franchise, pedig születtek már olyan ötletek a múltban, amit érdemes lenne megfontolni.
Az újkori Terminátor-filmek a Star Wars univerzumához hasonló módon és hasonló okokból kerültek össztűz alá az elmúlt években, olyan kritikai visszhangok közepette, amik a kapkodást, a túlhasználtságot és az ötlettelenséget nevezték meg a bukás okaként. Az is igaz, hogy a rajongók jelentős része vallja, a Terminátor második részével kellett volna befejezni a történetet, de hát egy aranytojást tojó franchise sosem nyugodhat a stúdiók kezében. Ezzel még nem is lenne probléma, ha nem egy olyan, Az ítélet napjának cselekményét gyakorlatilag semmissé tevő filmmel tért volna vissza Arnold Schwarzenegger ikonikus szerepébe, mint a 2003-as A gépek lázadása. A reményt keltő új irány, amit a 2009-es Megváltás lengetett be, szintén elhasalt, mert bár a film egészen jól festette le a jövő elképzelt posztapokaliptikus vízióját, a közönséget nem különösebben nyűgözte le. Jobb a békesség, így a további folytatásokat nem is szednénk darabokra, viszont lenne ötletünk egy új filmre, ami talán képes lenne pozitív értelemben megmozgatni az állóvizet.
Pontosabban nem is a mi ötletünk, ugyanis ezt a sztorit Mark F. Wilson találta ki a második film mozikba kerülése után, a kilencvenes évek derekán. Mint Terminátor-rajongó, őt is mozgatta az időutazás eltérő megközelítésének gondolata, saját történetének cselekményét pedig áthelyezte a középkorba, ami egy négykötetes sorozatban teljesedett ki, A pusztítás démona címmel. A történet szerint a jövő háborújának vége lett, John Connor vezetésével az emberiség győzelmet aratott a Skynet felett, így nincs más hátra, mint az új, gépek nélküli élet alapjainak megteremtése. A nyugodt napokat aztán lerombolja egy felfedezés, miszerint a T-800 és a T-1000 előtt a Skynet már visszaküldött egy Terminátort a múltba, azonban az elhibázott kísérlet miatt nem 1984-be, hanem 1191-be, vagyis a keresztes háborúk idejébe.
Az Ellenállás egy gyors válságértekezlet után a történelmi ismeretekkel rendelkező Miriam Randolfot küldi vissza az időben, hogy megállítsa a szörnyeteget, aminek szintén nincs könnyű dolga. Egyrészt, az ő programkódja is össze van zavarodva, ugyanis sem térben, sem időben nincs a helyén, ezért a hiányos információk birtokában a létező összes Connort el akarja pusztítani. Sőt, még olyanokat is, akiknek csak formailag hasonlít némiképp a neve a célpontjához. A másik problémája, hogy megtalálja a további működéséhez szükséges elveszett energiacellát, miközben a kor népe is démonként tekint rá, ami annak függvényében nem véletlen, hogy "pont" egy szertartást zavar meg az érkezése. A misztikumnak szerepe van a könyvekben, de egy filmes változatban nem feltétlenül lenne rá szükség, a feszültséget már önmagában megteremtené a tudat, hogy még lőfegyverekkel is képtelenség elpusztítani egy T-800-ast, pláne nem középkori eszközökkel. A történetről ennyit bőven elég tudni, a fordulatokat nem is lőnénk le, hátha egy hirtelen ötlettől vezérelve alapul veszik a jövőben Nemes István, alias Mark F. Wilson könyveit egy új filmben.

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!
Szinte már visszafogott a Jacob & Co. Keresztapa-órája
Ezt a visszafogottságot persze csak a korábbi kiadásokhoz képest kell érteni, amúgy kétféle dallamot játszik a Jacob & Co. The Godfather II.
Miért olyan nagyok az elvárásaink, ha randiról van szó?
Vannak olyan igények, amelyek teljesen érthetőek, és az érdekeinket szolgálják – de olyanok is, amelyek inkább csak hátráltatnak.
A Titanic utasa viselte ezt a Patek zsebórát
A hajó elsüllyedése óta a család tulajdonában maradt a 18 karátos arany Patek Philippe zsebóra.
Főként a férfiakat sújtja az ülőmunka fájdalmas mellékhatása
Ha sokat ülünk és keveset mozgunk, kockára tesszük egészségünket. Erre a problémára ráadásul ritkán gondolunk.







