Promóció
Ezért nem koncertezik az űrben Ed Sheeran


Pedig felajánlották neki az első űrhakni lehetőségét, de nem élt a lehetőséggel.
Ed Sheeran idén is a világ rengeteg pontján színpadra lép: lesz koncertje az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban, Ausztráliában, de megjárta már a skandináv országokat is. Van viszont egy hely, ahol annak ellenére sem lép fel, hogy felajánlották neki a lehetőséget: ő lehetett volna az első zenész, aki az űrben haknizhat.
Erről a BBC Radio 2-nek adott interjújában beszélt, ahol elárulta: megrémítette a dolog. Nem zárkózik el teljesen az űrutazástól, de csak akkor merne belevágni, ha már olyan természetességgel lehet ilyesmit csinálni, mint ahogyan ma Londonból Párizsba repülnek az emberek. Ha már vagy negyvenezren megtették előtte, és simán lehet online jegyet venni.
Nem akarok kísérleti alany lenni, mert ez most még veszélyes. Vannak még helyek ezen a bolygón, ahol sohasem voltam. Például Grönlandra is szeretnék eljutni. Szóval vannak olyan helyek, ahová sokkal szívesebben mennék, mint az űrbe.
Aztán azzal folytatta, hogy biztos benne, az űrkoncert lehetőségét másoknak is felkínálták. Neki viszont gyermekei vannak, így inkább nem akart beleugrani. Még egy Guinness-rekord kedvéért sem vállalja annak kockázatát, hogy kislányainak apa nélkül kelljen felnőniük.

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Ezek a sztárok meghallgatás nélkül kapták meg ikonikus szerepüket
Sokszor szinte öldöklő csata folyik egy-egy fontos főszerepért. Máskor viszont egészen egyértelmű a helyzet.
Beszélni is tud a vakvezető robotkutya
A beszélő robotkutya nemcsak a tájékozódásban segítene a látássérült embereknek, hanem azt is elmagyarázná, mi történik körülöttük.
Tilda Swinton mint Voldemort – mit szólnátok?
Ralph Fiennes szerint saját maga számára ez a hajó már elment, de kolléganőjét nagyon jó választásnak tartaná.
A gyengén látó sofőröknek is szabadságot adhat az önvezetés?
A Tesla vezetéstámogató rendszere, a Full Self Driving emberi felügyeletet igényel – a cég egy videót osztott meg egy gyengén látó sofőrről.
A 10 legsikeresebb videójáték-franchise, amit a legrégebb óta pörgetnek a gamerek
Itt már nem is hosszú évekről van szó, hanem egyenesen a történelemről.
Piros Hublot vonzza a tekinteteket Usain Bolt csuklójára
A világ leggyorsabb embere igen feltűnő karórát választott a monte-carlói ATP-tenisztornára.







