Promóció
Ég a ház a Marvelnél? Bennfentesek állítják, nagy gondban van a stúdió

Arra már a rajongók is rájöttek, hogy gond van, de hogy ekkora legyen a baj, arra nem számított senki.
Hatalmas gondokat sejtenek a rajongók a Marvel döntéseinek hátterében, ugyanis nem elég, hogy a Végtelen-saga utáni időszak alkotásai többnyire megbuktak, még a már bejelentett filmjeiket is jócskán eltolták. A dominó első kockáját Jonathan Majors botránya lökte el, és bár felmentették a színészt a zaklatási vádak alól, ezzel az ő főgonoszára, Kangra fókuszáló Bosszúállók-filmek kezét hamar elengedte a stúdió, elég nagy anyagi bukás árán.
Már önmagában ez hatalmas érvágás volt, mivel az addig felépített történetív a kukában landolt, hogy aztán nagy kapkodások közepette váltsanak irányt a multiverzum Fantasztikus Négyes felé eső oldalára. Közben Amerika Kapitány sem érdekelte Chris Evans nélkül a közönséget, és bár Anthony Mackie mindent megtett a sikerért, így csak egy gyenge közepesre értékelték az új filmet. A Mennydörgők* a rajongók és a kritikusok szerint is egy üde színfolt lett a képregényfilmek között, főleg az Amerika Kapitány: Szép új világ perspektívájában, anyagilag viszont egyáltalán nem teljesített úgy, ahogy azt a Marvel remélte, sőt az ő szemszögükből kifejezetten bukásként könyvelhető el a teljesítmény.
Ezek után minden oka megvolt arra a stúdiónak, hogy a Fantasztikus Négyest bemutassák néhány szerencsésnek már most tesztvetítés formájában, hogy felmérjék a reakcióikat. Erre nagy szükség volt, ugyanis a Fantasztikusok filmje alapozza meg a későbbi Bosszúállók-mozik történetét, így a Doomsdayt is, ami már csak azért is lesz különleges, mert Robert Downey Jr. visszatér a képregényfilmek kötelékébe Dr. Doom képében. Downey visszahozatala is azt jelezte, a stúdió nagyot akar dobbantani, hogy visszanyerje a nézők bizalmát, cserébe pedig le is tettek a színésznek 200 millió dollárt az asztalra, ami konkrétan az első Bosszúállók-film gyártási költsége volt.
A Doomsday ezzel minden idők legdrágább filmje lesz, aminek büdzséje elérheti majd a 600 millió dollárt az elemzők szerint. Ez pedig azt eredményezi, hogy közel sem lesz akkora haszna még 2 milliárd dolláros bevétel esetén sem a Marvelnek a filmből, így kirajzolódik, hogy a későbbiekre való tekintettel inkább egy nagy befektetést látnak az epizódban. Csakhogy időközben az is kiderült, hogy bár forgatják a filmet, még a megjelenés tologatás ellenére is menet közben kénytelenek variálni a forgatókönyvet, ami sosem jelent jót. A nagyot bukó filmek, a rajongók elégedetlenkedése és a költségvetés tudatában tehát nem véletlen, hogy a Fantasztikus Négyessel nem akarnak bakot lőni a stúdiónál, de a kiszivárgott információk alapján úgy néz ki, mégis megtették. Megbízható források szerint a film minden szempontból közepes, a CGI viszont kritikán aluli néhány jelenetben. A Marvel állítólag azzal védekezett, hogy a vetítéskor a film 90%-ban készült csak el vizuális effektek terén, így még pofozhatnak a kritikára okot adó snitteken. Vélhetően ez volt az i-re a pont, amiért nemrégiben minden filmet elcsúsztatott a stúdió a naptárban.
Ha a Fantasztikus Négyes megbukik, az azt is jelenti, hogy a két nagyszabású mozihoz, a Doomsdayhez és a Titkos háborúkhoz vezető utat aligha fogja ismerni a közönség többsége, ami még tovább rombolja majd az összképet. Mindennek a tetejébe tovább borzolta a kedélyeket az egyre biztosabbá váló hír, miszerint Hulk lesz a Pókember negyedik részének a főgonosza. A kapkodás, az olykor feltűnő ötlettelenség és tanácstalanság ellenére a Marvel nem akarja egy kis időre sem parkolópályára állítani a szuperhősfilmeket, noha sokak szerint jobban megérné mindenkinek, beleértve a stúdiót és a rajongókat egyaránt, ha tömeggyártás helyett ritkábban érkeznének a minőségibb filmek.
Mutatjuk az eddigi Marvel-filmek rangsorát:
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






