Promóció
Egy klasszikus minta, amivel idén nyáron sem lőhetsz mellé

Ezt a mintát hiba lenne kihagyni az idei nyárból.
Tény és való, hogy a csíkok trendekben betöltött szerepe bár az év egészében megfigyelhető, azért a napfény valamiért képes előcsalogatni ezen minta azon oldalát is, amivel kimondottan ritkán találkozunk, pedig egyébként nem lenne nagy baj ha kicsit sűrűbben is megmutatná magát a boltokban sorakozó választékok között.
A tervezők idén úgy próbálták trendközelibbé tenni a csíkokat, hogy a színek és textúrák tekintetében maximálisan idomultak a 2023-as nyári választékhoz, miközben meghagyták ezen mintának azt a fajta szabadságot, ami miatt annyian kedveljük évtizedek óta. A vonalak tehát most is a rugalmas megjelenés elve szerint követik egymást, így csak tőled függ az, hogy melyikre mondasz igent idén nyáron!

Szeretnéd egy-két új csíkos mintás darabbal bővíteni a gyűjteményedet? Akkor segítünk egy kicsit!
És ha már a trendeknél tartunk akkor ezt se hagyd ki!
A Mikulás meghozta az új Suzuki Swiftet!
A magyar piac egyik kedvenc kisautója immár a hetedik generációval folytatja.
A legmegbízhatatlanabb autók toplistája
Az autó az ingatlan után sokaknak a második legnagyobb értéke, ezért is nagyon bosszantó, ha mindig baj van vele.
Erre a ralis filmre vágytunk, csak nem tudtunk róla
A Race for Glory: Audi vs. Lancia zseniálisnak ígérkezik, a legendás B csoport dicsőségét és megpróbáltatásait idézi fel.
150 év után először kelt ki vadon élő kivi Új-Zéland fővárosában
A behurcolt ragadozók miatt a vadon élő kiviket a kihalás fenyegeti.
Miért vadult meg a világ másodjára is egy műanyag tokos órától?
A Moonswatch sikerét ugyan nem sikerült megismételni, de a Swatch második, Blancpainnal közös kollaborációja is nagyot szólt.
A sztárok egyik klasszikus kedvencét most szuperkedvezményesen vásárolhatod meg
A vörös szőnyeges események egyik főszereplőjéből a te gardróbodban sem árthat egy darab.