Felkelsz az éjszaka közepén? Ezért nem tudsz visszaaludni

Ha felébredsz, azonnal megnézed az időt a telefonodon? Hiba!
Az emberek mintegy harmada hetente akár többször is felébred az éjszaka közepén. Visszaaludni azonban már nem mindenki tud, vagy legalábbis nagyon sokan forgolódnak és szenvednek, mire sikerül. Ezt olyan tényezők is befolyásolhatják, mint a környezeti zajok, a hőmérséklet, esetleg egészségügyi problémák, de néhány aprósággal mi is tehetünk a könnyebb visszaalvásért.
Például ha ilyenkor rögtön ránézünk egy képernyőre, azzal megzavarhatjuk alvási ciklusunkat – ez pedig nem ritka dolog, mivel akár reflexből is megnézzük a mobilunkon, mennyi az idő, van-e még értelme egyáltalán visszacsukni a szemünket, vagy jobb, ha már felkelünk. Viszont a telefon miatt ingerek érnek, továbbá a kék fény is elnyomja valamelyest a melatonin, azaz az alvási ciklust irányító hormon termelődését.
Szakemberek szerint sokkal jobb, ha éjjel felébredve inkább kerüljük a kijelzők bámulását, inkább az ágyban maradunk, és természetes módon próbálunk újra álomba zuhanni. Ha 10-15 percig nem sikerül, akkor keressünk egy csendes helyet, például a kanapét, ahol valamilyen nyugtató tevékenységgel, például olvasással relaxálhatunk. Amikor elálmosodunk, visszafekhetünk az ágyba.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!